A38 hajó
| ||
Sokat elmond róla, hogy akkor is a város legjobb helyeinek élbolyában végezné, ha Amszterdamban, Bécsben vagy Stockholmban nyitották volna meg. Ám szerencsére nem ott nyitották, hisz Budapestnek a fentebb soroltaknál sokkal nagyobb szüksége volt már végre egy tágas, a legkevésbé sem lepusztult, ám nem is hivalkodó koncertteremre, ahol mindig megbízhatóan (a magyar klubok szorgos látogatói számára mégis a mai napig megszokhatatlanul) tökéletes hangzással támogatnak meg érdekesebbnél érdekesebb magyar és külföldi zenekarokat, melyek egy részét nevetségesen olcsón lehetett és lehet (mert szerencsére az A38 listánk számos helyezettjével ellentétben még nem szűnt meg létezni) itt megtekinteni. Már-már túlzás, hogy a magyar klubok klubja ráadásul egy meglehetős étteremmel és egy kiállítótérrel is feldíszített hajó (előző életében ukrán uszály) méretes gyomrában található.
Fekete Yuk
| ||
Sokak óvodája, iskolája és napközije volt a persze csak éjjel bevehető, legendás Golgota utcai klub. Az önmagában is figyelemre méltó Ganz-telep portája alatt máshol nem látható punk/alter/ipari/metál zenekarok adták egymásnak a kilincset, „alternatív antizenei játék” fantázianevű szubverzív diszkójuk pedig irányt mutatott az eljövendő dj-generációknak is. Ráadásul sokak térérzékelését és belsőépítészeti ízlését is formálta a hely – a puritánul lepusztult, cső- és rókaüregszerű szórakozóhelyek kultusza azóta is töretlen.
Gödör
| ||
Az eltüsszentett Nemzeti Színházból a 2000-es évek közepének legfontosabb koncert- és közösségi terepe. Tragédiája, hogy „túl jó helyen” volt, és túl népszerűvé vált. Meg lettünk volna lepve, ha 2010 után nem csap le rá valaki kormányközeli. Az igazság pillanata, hogy a Gödör-utódot közben bedarálta valamelyik minisztérium? Ó, dehogy! Most még annál is rosszabb lesz.
Kultiplex
| ||
Sokan csak arra emlékeznek, hogy előtte osztották volna a varázscukorkát, és hogy ott égették az izraeli zászlót – pedig a best ever ferencvárosi szórakozóhely belülről volt igazán érdekes. A fénykorában szinte éjjel-nappal nyitva tartó, mozival és Tilos Rádióval kiegészülő, romantikus, ilyentájt hársfaillatú udvarral, s minden idők legótvarabb vécéivel tüntető szórakozóhelyen mesés zenei programok várták a látogatót (a szerencsés kevesek például itt láthatták, amint a Gwar fellépése alatt a színpadról a nézőtéren, az előtéren és a lépcsőn át az udvarig folyt a művér). Szinte napokig nem kellett hazamenni, míg csak el nem fogyott a szalonspicc fenntartására szükséges zsebpénz.
Odeon
| ||
Míg a rendszerváltás megtörténtét sokak szemében az tette visszavonhatatlan ténnyé, hogy a Szikra mozi megkezdte a legújabb James Bond-opus vetítését (a penetráns James Bond – A magányos ügynök c. Dalton-filmet), akadtak azért még kétkedők, akik kivártak az éljenzéssel, ki tudja, hátha csak átmeneti enyhülésről van szó. Ám 93-tól immár nem volt miért kételkedni: kinyitott a Duna mozival összenőtt Odeon téka, amely nemcsak arról volt nevezetes, hogy fürtökben lógtak a saját kiadású Truffaut-k és egyéb életművek, hanem arról is – bár ez csak szűkebb körben volt ismert –, hogy a főnök (név és cím a szerkesztőségben) szívesen kölcsönadta házi kollekciójának ékét, A lét elviselhetetlen könnyűségét. Kundera művét a meztelenkedő Lena Olinnal és a pelyhedző állú Daniel Day-Lewisszal lézerlemezről (olyat se látott akkor még halandó!) lehetett a létesítmény titkos (vagy legalábbis titkosnak gondolt) screening-roomjában megtekinteni – és itt történt, hogy amikor Lena kalapra vetkőzve illegette magát a tükör előtt, a vasfüggöny a kétkedők számára is megszűnt létezni.
Ráckert
„A Hegyalja út alatt meghúzódó udvarban székek meg asztalok vannak, és míg az előbbiekre a vendégek ráülnek, addig az utóbbiakra az italukat helyezik, hogy kihasználva a két bútor szintkülönbségét, kényelmesen elérjék a poharat, ha inni akarnak” – írta tudósítónk a kilencvenes évek alkonyán, megragadva a Ráckert néven elhíresült szabad ég alatti söntés leglényegét. Ha volna Kocsma Open, a keménypályás Ráckertnek biztos helye lett volna a grand slamben. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy a romkocsmák eme romtalan elődjébe nemcsak a divatos jó fejek jártak, hanem a nem divatosak is, hogy a kocsmaromantika nem csupán dísz volt, hanem istenáldotta adottság, s hogy a Ráckert úgy volt Budán, hogy közben Pesthez tartozott, akkor valóban átérezhető, mit vesztett Budapest, amikor besózták a helyét, és jöttek az ingatlanberuházók. A Ráckertben mindenki ott volt, még az is, akit egy korábbi órán még nem mertünk megszólítani Pesten, de a Ráckertben már vettük a bátorságot.
Sirály
| ||
A Sirályba nemcsak enni jártak az emberek, hanem alkotni is. Közösségi tér volt a javából, ahol a szimpla kocsmalét és a cselekvő kreativitás tereit a plafonig érő füstben, de kedvezőbb látási viszonyok mellett is nehéz volt megkülönböztetni egymástól. A Sirályban bármikor megtörténhetett az a malőr, hogy az óvatlan kocsmalátogató még mint magánember ült le egy asztalhoz, de már mint egyesület kelt fel onnan. És ez még mindig sokkal jobb volt, mint valami sárkányos tetoválással ébredni másnaposan. A Sirályban mindig történt valami, még karácsonykor is biztos pontja volt az otthon fogalmát legszívesebben egy kultúrkocsmával azonosító városlakók számára. A Sirály, mint a legtöbb jó hely, nem egyszer, hanem többször szűnt meg, s vele együtt a Király utca is végképp elvesztette a hipszterekkel vívott élethalálharcot.
Tilos az Á
| ||
Amszterdamot testesítette meg, ami a nyolcvanas évek végén a legfaszább helynek számított. Különös, hogy elsüllyedését egy váratlan vendégnek, Frank Zappának köszönheti – úgy tűnik, a helyiséget megszerző új tulaj számára ennél fontosabb dolog nem történt ott. Csakhogy szinte minden fontosabb volt a Tilos az Á-ban Frank (és Demszky) betoppanásánál.
Trafó
| ||
A francia anarchistákkal kezdődött minden, vagyis nem, dehogyis, az FMK-val és a PeCsával, vagyis nem… Szóval, állt vastagon a húgy és a szar a Liliom és a Tűzoltó utca sarkán, egy reménytelen környéken, és a sarokházból néhány év alatt az ország legtrendibb művészeti helyszíne lett. Nehéz szülés után jött világra a kilencvenes évek közepén, és a tavalyi botrányos igazgatókeresés sem múlt el felette nyomtalanul, de közte volt vagy 15 év, amikor a galéria, a koncertpince és a színházterem egyaránt gazdag, önálló életet élt, miközben a legfontosabb persze mégis az a kerek egész volt, amire mindenki ráismer, aki kétszer-háromszor ott járt.
Zöld Pardon
| ||
Az önfeledten tántorgó kamaszok rezervátumát sötétedés után többnyire elkerülték az egyéb korosztályok, de a Petőfi híd mellett üzemelő „eredeti” Zöld Pardon (az új nemrég nyitott a Rákóczi hídnál) ettől még nem volt kevésbé fontos hely. Fennállása során az olykor különösen tahó biztonságiak és a szülőknek SMS-ben küldött értesítések dacára a korlátok nélküli, de biztonságos szabadtéri vadulás alapvető helyszíne volt, ilyenre pedig minden generációnak égető szüksége van. A ZP-be fillérekért lehetett bejutni (akkor is, amikor a Living Colour vagy a Tinariwen játszott itt), a rakpartról nézve pedig elhomályosult látással, négykézlábról is mesésnek tűnhetett a város az itt élő fiatalok számára.
