Lokál

Sok minden eszünkbe juthat a Dózsa György és az Angyalföldi út impozáns sarokháza láttán. Ám hogy e masszív épület lenne valójában a fővárosi hajléktalanellátás központja - hivatalos nevén a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) -, az tényleg csak az "ismerősöknek" kézenfekvő.

Sokadszor nyitotta meg kapuit a hajdani Szikra mozi épülete - most egy, a nevet részben megőrző kultúrház kezdte meg itt a működését. Az üzemeltetők meglehetősen pesszimisták: remélik, nem kényszerülnek pénzhiány miatt bezárni, mire cikkünk megjelenik.

A közelmúltban számos elemző a korábban kimeríthetetlennek tűnő nyersanyagkészletek megcsappanására figyelmeztetett. Most akkor se lufi, se aranyóra?

Egy családi veszekedés során hirtelen felindulásból megölte az apját. Négy évet kapott, büntetését letöltötte, az anyjával és a lányával él - létminimum alatti jövedelemből. A Nyugdíjfolyósító Intézet csaknem kétmillió forintot követel tőle: az apja után járó özvegyi nyugdíjat.

A Vár mindig is több volt mint puszta épületegyüttes: a Budavári Palotával az utolsó száz évben történtek az egymást követő kurzusok hatalomfelfogását tükrözik.

Az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ kezdeményezése a gangra csábította azokat is, akik riadtan rezzennek össze, ha a postás csenget. Majd' ötven budapesti épület ünnepelte százéves születésnapját.

Többéves szakmai tapasztalattal rendelkező független és pártsemleges műkritikus szívesen megélne abból, amihez ért, ezért 2011 márciusától megvesztegethető. Jutányos áron vállal cikkírást képzőművészet tárgykörében úgy, hogy a pénzbeli ellenszolgáltatás mértékével arányos módon figyelembe veszi a kormány éppen aktuális kultúrpolitikai elképzeléseit és meghatározó irányelveit.

Április 9-én és 10-én (az év századik napján) százéves budapesti házak (és lakóik) fogadják a látogatókat közös születésnapi ünneplésre - az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ szervezésében.

Naponta hatan halnak meg Magyarországon öngyilkosság következtében, háromszor annyian, mint közúti balesetben. Egy adott ország mutatói attól függenek, hogy milyen az öngyilkosság társadalmi megítélése, ennek pedig távolról sem egyetlen, de aktív alakítója a média.

A terézvárosi önkormányzat egy ideje már próbálja ellehetetleníteni az egyedülálló belvárosi alkotóház, a Tűzraktér működését. Az indok olykor az épület veszélyessége, olykor valami egészen más - igazából egyik sem áll meg a maga lábán. Egy biztos: a Tűzraktérnek március 31-én költöznie kell.

A társadalom egyetlen dolgot vár el a börtönbüntetését letöltött bűnelkövetőtől: "térjen jó útra", vagyis mielőbb illeszkedjen be. Ugyanakkor megnehezíti, sok esetben lehetetlenné teszi ezt a priusz jogintézményével.

Izgalmas feladat volna kideríteni, vajon hogyan sikerült beköltöznie a II. világháború után a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének a Saxlehner család Andrássy úti palotájába, azon belül is a Hunyadi János keserűvíz forgalmazásából meggazdagodott család díszes nagypolgári lakásába. Tény, hogy a bélyeggyűjtők minden átalakítás nélkül, eredeti állapotában őrizték meg a lakást, amely ily módon önmagában is ritkaságnak, egyfajta múzeumnak számít: tágas termek, faburkolat, intarziák, mennyezeti freskó.

Orosz tudósok javaslatára már idén nyáron konferenciát rendeznek egy negyed század múlva fenyegető állítólagos katasztrófa megelőzésére. Tényleg az Armageddon közeleg?

Csak kétfajta ember jár az utcán magasba szegzett tekintettel, a szappanoperák segédszínésze és a turista - utóbbinak hozza helybe ez a jó ötven fotó (zömmel Zachár Ottó felvételei) régi kedvenc célpontjuk, Prága egyik specialitását, a házjegyeket. Ám mielőtt a nyilvánvalóan magyarázatra szoruló kifejezés feltárásához fognánk, beszélnünk kell erről a "régi kedvenc célpontról". Hogy van-e az még, ha egyáltalán?