Jávor Benedek: A kormány lehasad a római-parti mobilgátról, és hagyja, hogy ebbe Tarlós belebukjon

  • narancs.hu
  • 2017. október 6.

Lokál

Már a Közbeszerzési Hatóság is vizsgálódik.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Fővárosi Önkormányzat egy olyan vállalkozással terveztetné meg a római-parti mobilgátat, amelynek nincs gyakorlata hasonló létesítmények terveinek elkészítésében. Mivel az érthetetlen megbízást a közbeszerzés megkerülésével írták ki, Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője a Közbeszerzési Hatóság (KBH) vezetőjéhez fordult az ügyben.

Úgy tűnik, akciója nem volt alaptalan: a KBH-tól érkezett mai válaszlevélben az áll, hogy az ügyben a hatóság hivatalból eljárást indított, amely jelenleg is folyamatban van.

˜„…mindez arra utal, hogy ők is úgy vélik, problémás lehet a közbeszerzés nélkül megkötött szerződés. Ha pedig így van, akkor semmis a szerződés, és tendert kell kiírni a tervezésre. Ez esetben viszont eljött az idő, hogy végre megfelelően megvizsgáljuk az alternatívákat, azok valós költségeit, környezeti és társadalmi hatásait. Csak mondom: ha jogszerűtlenül elhagyták a tendert, akkor innentől kezdve EU-s pénzt sem nagyon lehet várni hozzá” – írja mai Facebook-bejegyzésében a politikus.

Jávor Benedek szerint mind több jel utal arra, hogy a kormány elengedi az egyre kínosabb projektet, és hagyja, hogy a terv romjaiba Tarlós belebukjon. „Nekem nem fog fájni, az ő barátai. A Római meg csak nyerhet vele.”

A teljes bejegyzés elérhető itt:

Jávor Benedek

Újabb bot a mobilgát küllői között. A római-parti beruházás a zavar és a fejetlenség egyre látványosabb jeleit mutatja: a kerületi önkormányzat hozzájárulásának megtagadásától, a Tarlós által…

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.