A Vienna Pride magazin címlapján pár hónapos csecsemő ül szivárvány lepedőn, és kiöltött nyelvvel az olvasó szemébe néz. Egy barátnőm nem is értette, miért forgatok valami kismamamagazint, mire felvilágosítottam, hogy ez a bécsi meleg szivárványparádé műsorfüzete. Igen, a gyerekvállalás és a család itthon is napirenden lévő tematikája köré szervezték az idei bécsi LMBT fesztivált, persze teljesen más üzenettel. A szlogen: Born this way (azaz: így születtem – a pólófeliratok szerint: Born this gay, vagyis ennyire melegnek…). A cél természetesen nem a homoszexualitás tudományos magyarázata volt. Nem az volt a kérdés, hogy ez genetikai örökség-e vagy tanult identitás – ezen ők már túl vannak. Mert mindegy.
Sokkal aktuálisabb viszont a meleg szülők, meleg családok rejtett jelenléte, a melegek gyerekvállalásának, örökbefogadásának törvényi szabályozása. A leszbikus pároknak ősidők óta vannak gyerekeik, ezért az a politikai üzenet, hogy a jogalkotásban, a szociális támogatások szétosztásában őket is családnak kell tekinteni. Rainbow families. Szivárvány családok. Sőt egy másik, fontosabb szlogen szerint: „Az elfogadás a családban kezdődik.” Mi melegek is családhoz tartozunk, sokan családapák, családanyák vagyunk. Sok gyerek részt is vett a felvonuláson, és nemcsak a melegek csemetéi, rokonai, hanem sok hetero család is kijött a bulira. A gyerekek olyan jól szórakoztak a transzvesztitákon, mint előző nap a vidámparkban a bohócokon, élvezték a nagy köztéri mulatság pörgését és lendületét.
A műsorfüzet bevezetőjét a bécsi polgármester írta. Kulcsszavai a szeretet, a tisztelet, az elfogadás és az egyenlőség. Bátorság kell ahhoz, írja, hogy sokszínű társadalomban éljünk. Szavak, amelyek magyarul elvesztették jelentésüket, ha a nagypolitikában melegekről esik szó. Bécs városában az ünnep tiszteletére a fontos középületeken kint lengett a szivárványos zászló: a városházán, a Burgtheateren, az egyetem főépületén, a szociáldemokrata párt (SPÖ) székházán, de ott lobogott a kis osztrák zászló mellett minden bécsi villamos elején is. Bécs főterén, a Rathausplatzon felépítették a Szivárvány falut civil sátrakkal, sörözőkkel, boltokkal, diszkóval és kulturális műsorokkal. Nem a szeparáció, a gettósodás volt a cél, hanem éppen az, hogy a város központi terének körforgásába építsenek bele egy helyet, ahova mindenki betérhetett, és közelebbről megismerhette a melegek világát.
A négyórás felvonulásra lezárták a teljes Ringet, az öt kilométer hosszú bécsi kiskörutat, ahol lassan haladtak át a bulira feldíszített, táncosokkal vonuló kamionok, motorosok és a mellettük hömpölygő tömeg. A becslések szerint 150-200 ezer ember vett részt a meneten a teljesen átlagos öltözetben sétáló egyetemistáktól és nagyszüleiktől a női ruhában parádézó transzvesztitákig, tolókocsiba ültetett latexruhás apácától osztrák népviseletben ünneplő asszonyokig. Fiákerek elé félmeztelen férfiakat fogtak be kantárral. Miközben lehettél bárki és öltözhettél bárhogy, a kosztümök versengtek egymással: ki tud extrémebben, kihívóbban kiöltözni. Mert ilyen az igazi karnevál. Nem a gyerekeket akarták elcsábítani, nem a szülőket akarták megbotránkoztatni, hanem a szó legnemesebb értelmében provokáltak – parodizálták saját magukat és a társadalmat, olykor gúnyosan, de mindig játékosan és humorral. Az egész parádé olyan szórakoztatóan magamutogató volt, olyan cirkuszira kerekedett a hangulat, hogy szinte semmi fülledt erotikát nem sugárzott. Az éjszakai bulik a korhatáros szórakozóhelyeken természetesen már másról szóltak.
Felvonult a meleg buszvezetők és a meleg rendőrök egyesülete is. Különben, pesti szemnek szokatlanul, rendőr rajtuk kívül alig volt, csak elvétve itt-ott, és nem vették körbe dupla kordonnal a menetet. Mindenki csatlakozhatott, és bármikor kiszállhatott – mert nem voltak gyűlölködő neonácik, nem voltak atrocitások, nem voltak kirekesztő fasiszta provokátorok, mint itthon. Hiába Bécs Nyugat-Európa talán legkonzervatívabb fővárosa, a parádé olyan volt, mint bármely nyugati nagyvárosban: civilizált, barátságos, emberi és szórakoztató.
Az egész menetben a legszomorúbb színfolt talán a budapesti Eurogames szervezőinek furgonja volt. Kicsi, egyszerű, színtelen. A szórólapokból is hamar kifogytak, amivel a külföldieket próbálták Magyarországra csalogatni. Nem őket minősíti ez, hanem az árvaságukat: itthon az állam és a főváros kihátrált az európai szintű esemény mögül. Néhány nap múlva, június 27-én kezdődik a sportrendezvény, de a mai napig titkosak a helyszínek, annyira retteg idehaza mindenki az atrocitásoktól. A bécsi fesztivál magazinja is ad régiós kitekintést: sok jót írnak a lengyelekről, és szomorúan számolnak be a magyar, orosz és belorusz fejleményekről. Nem szívesen jönnek hozzánk ünnepelni, legfeljebb a megrögzött aktivisták érzik kötelességüknek, hogy Budapestre is átugorjanak.
Bár nem láttam, azt hallottam, hogy volt egy kisebb katolikus ellentüntetés. Aki mesélte sem látta, csak pletykaként terjedt a hír. Kis csoport lehetett. Volt hova menniük a konzervatívabb ízlésűeknek is. Bécs színes nagyváros, sok esemény megfér egymás mellett zavartalanul. A Szivárvány falu mögötti városházán és több templomban ekkor zajlott a híres Franz Schubert kórusverseny, a Pride-dal párhuzamosan, de attól függetlenül. A budapesti Cantate vegyeskar öt díjat is hazahozott, többek között a verseny nagydíját. A két esemény nem zavarta egymást – legfeljebb néhány kórista csatlakozhatott a verseny után a melegbulihoz.
