Térey Jánosról utcát nevezhetnek el Debrecenben

  • narancs.hu
  • 2020. június 27.

Lokál

Térey János utca.

Papp László debreceni polgármester előterjesztésében szerepel, hogy „a Tizenháromváros városrészben nevezzenek el egy utcát Térey Jánosról“, az Arany János utca és a Miklós utca között elhelyezkedő ingatlanok házszámozásához érkezett megkeresés után, írja a Dehir,hu.

A Debrecenben született költő, író tavaly hunyt el, 48 évesen. A budapesti Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakát, majd 1996-ban az ELTE magyar szakát végezte el. Verseit 1990-től közölte az Élet és Irodalom, a Holmi, a Jelenkor, az Alföld és a 2000, könyveit 2015 óta a Jelenkor Kiadó jelenteti meg.

2001-ben József Attila-díjjal, 2002-ben Füst Milán-díjjal jutalmazták. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, 2008-ban az év legjobb magyar drámája díjat az Asztalizenéért. 2010-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorú díjával tüntették ki.

Hivatalos döntést jövő héten a debreceni önkormányzat képviselőtestülete.

false

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.