Esemény

Tér/Zene

  • Molnár Szabolcs
  • 2013.02.24 14:01

Lokál

Gulyás Anna nem tánczenére táncolt, Szűcs Péter (klarinét) nem tánczenét játszott. Történt viszont valami más. A gesztusok, a testtartás, a lépések, a forgások (közönségesen: a tánc) plasztikus jelentéssé fordították át a felhangzó darabok ritmikáját, tempóját, dallamát. Mindezt annak ellenére is üdvözölni lehetett, hogy az átfordítások a kiválasztott művek - mint amilyen a tökéletesen absztrakt Dal Luciano Beriótól vagy a New York Counterpoint Steve Reichtől - értelmezésének körét valamelyest szűkebbre szabták.

Szerény veszteség a szakbarbárnak, tiszta nyereség a közönségnek. A Berio-darab előadásából igazi musiktheater lett, melyben színész volt a zenész és a táncos - valahogy úgy, ahogy ezt egykoron Mauricio Kagel elgondolta. Szerencsére idehaza is van néhány színházi műhely és rendező - a Krétakörtől a Szputnyikig, Zsótértól Mohácsiig -, amely és aki elgondolkodik rajta. A klarinét Szűcs kezében nemcsak hangszer, hanem bot vagy egy végtag meghosszabbítása is lehetett; a táncos pedig nem kizárólag a zenére, hanem a zenészre is reagált. Szűcs Steve Reich darabját egészen kiválóan tálalta, a táncos - érzésem szerint - sokat merített egy immár legendásnak mondható Reich-koreográfiából (legalábbis a kompozíció első tételében), melyet nem is oly rég a Trafóban láthattunk a Rosas társulattól. Gulyás sem a zene gesztusvilágát tette láthatóvá (ellentétben a Berio-darabbal), hanem a szerkezetét. Kedves Csanád Változó interferenciák című kompozíciójának ősbemutatójához egy harmadik megoldást választott, a zenéhez narratívát társított, mintha a zene eleve történetmesélős volna.

A koncert második fele hagyományos koncertté vált, feltéve, hogy Wettl Mátyás filmre írt munkája és az élő klarinétszóló együttese része a hagyománynak. A többiek - Solti Árpád, Mark Mellits és Wayne Siegel - darabjai e koncertrész hangulatfelelőseinek bizonyultak, a hangulatra pár napig még emlékezni fogok, a darabokra aligha.

FUGA, január 20.

Neked ajánljuk