Törnek, repednek a „felújított” metrókocsik ülései

Lokál

Nem csak a rozsdával szemben tanúsítanak csekély ellenállást a hármas metró új szerelvényei, az utasokat se viselik jól: repedések és törések keletkeztek a gyenge üléseken. A BKV elismerte, hogy baj van, cserélni kell mind.

Sok repedést találtak a Metrowagonmas (MWM) által felújított, a 3-as metró vonalára telepített orosz metrókocsikon a BKV szakemberei. Változatlan igénybevétel mellett ezekből törés lesz. Tudomása van erről már a cégvezetésnek is – értesült lapunk. Úgy tudjuk, az ülések merevítésével van baj, kevés anyag szolgálja a feszességét. Körülbelül másfél méter hosszú üvegszálas padokról van szó, amelyekre a kárpitozott ülőkéket szerelték, ezek repednek végig. Információink szerint konstrukciós hiba az oka mindennek. A törések utáni utolsó fázisban az ülések és velük együtt a felújított szerelvények is használhatatlanokká válnak, a javításukhoz a forgalomból ismét ki kell vonni a szerelvényeket, és emiatt csökken a járműveknek a gyártó által vállalt rendelkezésre állási ideje, ez pedig kötbérfizetést von maga után. Feltételezhető, a rossz minőségű ülések kötbérösszege hozzá fog csapódni az eddig felhalmozott követelésekhez, amikre a BKV az első szerelvények sorozatos meghibásodásai miatt tart igényt. Emlékezhetünk, a BKV hetekre is visszahívta a forgalomból a kocsikat, amelyek változatos hibasort produkáltak.

A BKV-t megkérdeztük az ülések repedéseiről, a közlekedési vállalat elismerte a hibát. „Az ülésekkel kapcsolatban jelzett probléma ismert az üzemeltető részéről. Az M3 felújított szerelvények utasüléseit, háttámláit vandálbiztos kivitelűre cserélte a kocsikat felújító MWM. Az átalakított tartószerkezeten jelentkező hibát garanciális eljárás keretében javítja, szükség esetén azt cseréli.” A kötbér összegét 1 milliárd forintra becsülő sajtóhírt megerősítette a cég: „Az M3 metróvonal felújított szerelvényeivel kapcsolatban a milliárd forinthoz közelít a kötbér, amit az orosz fél elismer, de a tárgyalások még nem zárultak le.”

A felújított orosz metrószerelvények folytatásos meghibásodástörténetének előző epizódját a zoom.hu rögzítette. Az utolsó, 37. szerelvény május végi érkezése után publikált képeken jól látszik, hogy a rozsda eszi a szerelvények tetőlemezeit, amelyek közül több hullámokba gyűrődött, a szellőzők tömítései pedig itt-ott kilógtak a kocsiból. A BKV azon nyomban védelmébe vette az orosz technikát. Közölték: a több részből összeillesztett, gyakran tagolt, bordázott konstrukció miatt egyetlen vasúti jármű teteje sem teljesen egyenletes. „A feltételezett rozsdafoltok valójában szennyeződésmaradványok, ugyanis a metrójárművek üzeme során a szerelvények áramellátását szolgáló harmadik sín és a rajta futó áramszedők, illetve a vasúti kerekek kopásából fémpor keletkezik, amelyet a közlekedő szerelvények által keltett huzathatás örvénylésben tart. Ez a fémpor a járműmosások között lerakódik a járművek tetején, és abból egy záport követően a bordázott járműtetőn a fényképeken látható rozsdás fémporösszefolyások keletkeznek. Jelen esetben is ez történt.” Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke szerint viszont nem kérdés, hogy oxidálódnak a szerelvények, a képek láttán az egyik tetőlemezt a Balaton hullámzásához hasonlította. Emlékeztetett arra, már az első, az ajtóküszöböknél megjelenő korrózióra utaló elszíneződések megjelenésekor azt tanácsolták a BKV-nak, független minőségbiztosítási szervezettel vizsgáltassa át, hiszen a járművek megfelelő korrózióvédelme szerződési feltétel volt.

A sajtóban megjelent több hasonló tárgyú cikkre Tarlós István főpolgármester decemberben úgy reagált, hogy be kellene fejezni a hangulatkeltést, a rozsda nem rozsda, hanem olajfolt.

Egy héttel ezelőtt aztán az olajfolttá változott rozsdánál is erősebb X-akta nyílt azzal, hogy március végén Moszkvában egy mellékvágányon tartózkodó szerelvénynek ugyanaz volt a pályaszáma, mint annak, amit állítólag felújítva visszaküldtek Budapestre. A szerelvény megkettőződését tanúsító képre a Metróért Egyesület hívta fel a figyelmet, kétségbe vonva, hogy valóban felújított szerelvényeket vásárolt a BKV. A BKV vezérigazgatója, Bolla Tibor sok szépet leírt a felújított kocsik tulajdonságairól, a paranormális jelenségre azonban nem adott magyarázatot.

A hármas metró felújításának furcsaságairól korábban itt írtunk összefoglaló jelleggel.

Nincs fény az alagút végén

A 69 milliárd forintba kerülő „felújított” orosz kocsikat a rendszeres meghibásodások miatt ideiglenesen kivonták a forgalomból, míg az alagút, illetve az állomások felújítására szóló pályáztatás a túlárazások miatt egy éve húzódik. A bejelentkezett cégek közül nem egy ellen vizsgálódnak korrupció gyanúja miatt – pedig lelkes támogatói a magyar focinak.

Neked ajánljuk

Kutyából nem lesz unikornis

  • SzSz

„1 millió dollár nem tuti. Tudjátok mi a tuti? 1 milliárd dollár” – fűzi be Sean Parker, a simlis befektető a Facebook tejfelesszájú, egyetemista alapítóit a The Social Network – A közösségi hálóban. A Justin Timberlake játszotta pasas maga a gonosz kapitalista csábító, aki David Fincher filmje szerint főszerepet játszott abban, hogy néhány kapucnis srác nekifutásából vanity project helyett végül az egész világot meghódító gigavállalat jöjjön létre.

A legnagyobb átverés

Alighanem biztosra akart menni a Netflix, amikor jó pénzért – erről még lesz szó – megvette 2018-ban az akkor már internetszerte nagy népszerűségnek örvendő, és épp börtönbüntetését töltő álörökösnő, Anna Sorokin élettörténetének megfilmesítési jogát, és hozzá ugyancsak szép pénzért leszerződtette az Y generációs narratívák kipróbált tévés elbeszélőjét, Shonda Rhimest. Biztosra mentek, csak épp azt nem tudták eldönteni, hogy mit is akarnak ezzel az egésszel kezdeni, mit szeretnének mondani a történetről, és miért tartják egyáltalán érdekesnek a Sorokin-sztorit.

A legnagyobb tűzijáték

  • Csabai Máté

Zabszem van Tigran Hamasyan seggében. Az örmény folklór, a thrash metal, a prog rock és az ECM-stílusú ambient felé tett kirándulások után odaérkezik, ahonnan mások indulni szoktak: az amerikai jazzdalokhoz, Ella Fitzgerald, Charlie Parker és Chet Baker klasszikusai­hoz. Nem vitatom, hogy ragyogó invencióval és virtuozitással nyúl ezekhez, de izgága természetének nem tud parancsolni.

Távolról sem

  • Sándor Panka

Elgondolkodtató és megragadó látvány fogad (Erős Hanna és Zatykó Bori munkája): a színpadon hatalmas piros M betű, előtte piros szőnyeg, jobboldalt kör alakú vetítővászon, Bartha Máté videóival. A Kovács Lehel által megformált kutató, az Amerikából hazatért Gyarmati Egon bele is kezd a Magor-program kifejlesztésének hátteréről szóló ismeretterjesztő előadásába.

Elnyomás alatt nő

Naomi Wolf amerikai feminista író a Vagina című könyvében hosszan értekezik arról, hogy a vagina fölötti uralom és a nők társadalmi csoportjának elnyomása egy és ugyanaz.

Míg el nem tűnik

  • Erdei Krisztina

A 20. század alkotói gyakran keresték a fotózás valódi helyét a művészetek között. Moholy-Nagy és kortársai, az avantgárd fotográfia képviselői a festészetet utánzó fotóhasználattal szemben, a médium sajátos formanyelvének kidolgozására törekedve önálló kifejezésmódot fejlesztettek ki, amely képes a valóságot sajátos nézőpontok mentén rögzíteni.

A leégett kastély felépítése

A kötet megjelenése után publikált Párhuzamos létezésben című műhelyesszéjében Láng Orsolya úgy fogalmazott, hogy akkor zárja le a verseskötetének kéziratát, amikor úgy érzi, már nem tud többet mondani „arról a kevés dologról, ami foglalkoztat”.

Utánunk is ősök jönnek

Mint amikor locsog a tenger, nyolc-tíz mondatos, csak ritkán hosszabb szövegekből áll ez a regény. Apró képek, monológok arról, hogyan tölti el az életét az ember a neten és a valóságban, hogyan éli meg a rácsodálkozás örömét, szakadatlanul tanulva és csalódva.

Múlt, jelen, jövő

„Miről vitatkoznak a magyarok?” – teszi fel a fogós kérdést a Klubrádió nemrégiben indult műsorának, a Három az igazságnak a beharangozója. Aztán gyorsan meg is válaszolja: „Természetesen önmagukról. És természetesen csak egy igazságot ismernek arról, hogy kik is ők, mi jó nekik, és hová tartanak.

A dolgozó népé lett

A 20. századi magyar írók népes táborán belül kevés­szer fordult elő teljes egyetértés, de az 1953 óta működő szigligeti alkotóház mindenkinek bejött. Lehetetlen felsorolni, hogy az elmúlt hetven évben hányan emlékeztek meg róla meleg szívvel, és az sem volt soha vita tárgya, hogy „az íróknak” szükségük van-e egy balatoni kastélyra.