Újabb közlekedési káosz várható a belvárosban

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 5.

Lokál

Most az Erzsébet híd pesti hídfőjénél lesz legalább 9 hónapig tartó forgalomkorlátozás.

Alagútépítési munkák miatt hamarosan minimum kilenc hónapra lezárják a híd felhajtó oldalának két szélső sávját – írja a 24.hu.

A nagyszabású építkezés része a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. „fővárosi hőgyűrű” projektjének.

A csaknem 5 milliárd forintos beruházás során egy közel három méter átmérőjű közműalagutat építenek ki, emiatt kell lezárni két sávot a forgalmas úton, de a munkák idejére nagyrészt lezárják az út túloldalán lévő Március 15. teret is.

A munkálatok nemcsak a forgalmat akadályozzák majd, de problémát okoznak a környékbeli üzleteknek is. Az egyik pórul járt üzlet tulajdonosa éppen ezért reklamációt nyújtott be, és megpróbálta kideríteni, hogyan kaphatott építési engedélyt a projekt, amelynek részeként közvetlenül a piaristák épülete mellett nyitnak meg egy több mint 20 méter mély aknát.

A cég közleménye szerint távhővezeték-építésnél nem szükséges az építési engedély megszerzése.

A portál arról is ír, hogy más közművek építésénél a kezdés és a használatbavétel előtt is külön engedély kell, azonban a távhőre vonatkozó szabályok az állami és az önkormányzati területen zajló beruházások esetében ezt nem írják elő.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.