Nyugat-nílusi láz miatt halt meg egy férfi Horvátországban

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 3.

Lokál

Közel a magyar határhoz.

A magyar határhoz közeli Pélmonostoron egy férfi belehalt a nyugat-nílusi láz okozta fertőzésbe, ő az első halálos áldozata a betegségnek Horvátországban – közölte a horvát közegészségügyi intézet hétfőn.

További 26 beteg esetében laboratóriumi vizsgálatok igazolták a vírusfertőzést. A megbetegedéseket Eszék-Baranya megyében, Vukovár-Szerém megyében, Zágráb, Károlyváros (Karlovac) és Varasd (Varaždin) környékén regisztrálták. Csak az elmúlt héten tíz újabb megbetegedés történt.

A nyugat-nílusi láz az egész Balkánon terjed, többen bele is haltak a kórba Szerbiában, Görögországban, Romániában, Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban is. A nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedések jellemzően olyan időszakokban fordulnak elő, amikor sok a szúnyog, mert a vírus szúnyogcsípéssel terjed. Az első megbetegedések általában július második felében jelentkeznek, a legtöbb beteget augusztusban és szeptemberben regisztrálják.

Ez már nem csíp

Ez már nem csíp

Fotó: MTI – Varga György

A fertőzés szempontjából a legnagyobb veszélyben az idősebbek vannak, akiknek gyengébb az immunrendszerük, illetve a krónikus betegségben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmuszavarban vagy idegrendszeri zavarban szenvedőkre is veszélyes. Embereknél a fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a betegséget, és vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki. Az esetek ötödében a megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel – láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések – jár, magától gyógyul. Az esetek kis hányadában (egy százalék körül) azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.

A kórról bővebben a Narancs egészségügyi blogján, a Materia Medicán olvashat.

Mit érdemes tudni a nyugat-nílusi lázról?

Az egészségtudatosokat, az egészségüket, szeretteiket féltőket rendszeresen ijesztgetik a hírek, a különböző régi és újabb fertőző betegségek rémével. Új influenzatörzs, agyhártyagyulladás, ebola, zika, kanyaró és most a nyugat-nílusi láz. Hazánkban idén már négyen lettek ennek a vírusnak a halálos áldozatai. Megelőző védőoltás az embereknek még nincs, még nem elég biztonságos, túl sok a kellemetlen szövődménye a fejlesztés alatt álló oltóanyagtörzseknek.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Rainer-Micsinyei Nóra: A kormány arra játszik, hogy az emberek féljenek megszólalni

Marika néven létrehozott egy alternatív köztársasági elnököt, akinek sikerült a lehetetlen: fideszes propagandistaként is képes volt szerethetővé válni. Nemcsak Marika titkáról, de arról is kérdezősködtünk, hogy miért olyan nehéz Magyar Pétert parodizálni, s mi hiányzik Sulyok Tamásból. Szó esett továbbá politikai ősélményről, hazaszeretetről és a véleményüket nem vállalókról is.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”