Utazás (Hogy miért is nem mennek el inkább ők)

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2000/11. (03. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az utazás lényege és tulajdonképpen egyetlen értelme, hogy nem találkozunk azokkal, akikkel egyébként állandóan találkozunk, ha nem megyünk el. Ez azonban sokkal olcsóbban is elérhető, például amennyiben ők mennek el, vagy bezárkózunk a lakásba, és nem vesszük fel a telefont.

Az utazás lényege és tulajdonképpen egyetlen értelme, hogy nem találkozunk azokkal, akikkel egyébként állandóan találkozunk, ha nem megyünk el. Ez azonban sokkal olcsóbban is elérhető, például amennyiben ők mennek el, vagy bezárkózunk a lakásba, és nem vesszük fel a telefont.

Van egy pont a szobámban, ahonnan nem látni semmi mást, csak a szobanövényeket és egy tál diót. Délután kettőtől átsüt a leveleken a Nap, úgyhogy ide szoktam behúzódni, miután kikapcsoltam a telefont, és hallgatom az írógép zúgását, meg diót eszem. Régebben gyakran megesett velem, hogy elutaztam, de állandóan vissza kellett jönni, ráadásul pénzt kellett adni idegen nyelven beszélő embereknek, ha inni akartam valamit, mert hűtőszekrény az persze nem volt, de ha volt is, akkor is csak elképesztően kis üveg borok voltak benne meg féldecis sörök.

A legszebb az a bukaresti szállodai szoba volt, ahová a forradalmat követő őszön vezetett el az olthatatlan kíváncsiság, ugyanis elképzelhetetlennek tartottam, hogy sohase próbáljak ki egy bukaresti szállodát, szóval ott volt egy hihetetlen méretű színes tévé meg egy tiszta vörös franciaágy, de a lényeg az álmennyezet fölött rejtezett, mert már erőse hiányos volt, és látni engedte, hogy a rabicplafon fölött jó másfél méter magas közlekedőfolyosó van, hogy ha bedöglik a lehallgató, az ügyeletes egyszerűen odasétálhasson a célszemély ágya fölé, és vígan jegyzeteljen. Persze akkor már és/vagy még senki sem akart lehallgatni senkit, úgyhogy elhanyagolták a szerkezetet, így minden reggel takaros rozsdaréteg borította a fejemet.

De nem volt jobb az a krétai motel sem, ahol a szemközti szobát két, nem éppen karon ülő lengyel kurva bérelte, a teljesen részeg görög őstermelők meg állandóan nálam zörgettek éjszaka, ha eltévesztették a számozást. Külön szépsége volt ennek a motelnak, hogy egyetlen zuhanyozója a folyosó végén helyezkedett el, mondanom sem kell, hogy az ajtóm mellett, és csak akkor tartalmazott meleg vizet, ha sütött a Nap, de csak annyit, amennyivel ki lehetett sikálni a tálcát, hogy aztán hideg vízben, de valamelyest biztonságban szabaduljak meg a közeli paradicsomgyárból szállingózó permettől.

Az otthoni utazás ekkor kezdett véglegesen vonzóvá válni számomra, elhatároztam, hogy ha nagy leszek és gazdag, akkor végre nem megyek sehova, járják be a Földet az ENSZ-békefenntartók, én inkább ülök a kádban, Chandlert olvasok, és világos sört iszom üvegből. A nem utazás nyilvánvaló anyagi előnye mellett azzal is jár, hogy nem kell megkérni a szomszédot, hogy öntözze a virágokat, nem kell befogadót keresni a macskának, és nem küldik a bőröndünket tévedésből Belgiumba, amikor minket Mongóliába repítenek, az ötödik emeleti szoba-konyha pedig csak egészen kivételes időjárási körülmények között szokott lezuhanni.

Kezdő nem utazók részére fontos, hogy az átmenetet enyhítsék valahogy, a Spektrumon például egészen kiváló természetfilmek vannak, miközben nem kell szembesülni magával a természettel, ami általában büdös, zajos, nincsenek benne rendes utak, a fákról kullancsok ugrálnak ránk, a legközelebbi kocsmát csak félnapos gyalogtúrával lehet elérni, és ráadásul üvöltve csiripelnek a madarak. Ezzel szemben a természetfilm sokkal kényelmesebb és szórakoztatóbb, ráadásul nem kell végignéznünk, amint az operatőr felcaplat a hegy tetejére, csak azt, hogy ott áll és pásztázza a környéket, persze gondosan kivágva azokat a részeket, ahol döglött kutyát, káromkodó erdészt vagy elhagyott Trabant-alvázat látnánk.

Sajnos sok szempontból a természetfilm sem tökéletes, mert a madarakat például hallani, meg az a rengeteg zöld is elég idegesítő, úgyhogy marad az útikönyv, ahol aztán tényleg azt képzelünk a mondatok közé, amit akarunk, míg végre sikerül teljesen leszokni ezekről a dolgokról.

Nekem egészen annyira sikerült lecsupaszítanom az igényeimet, hogy mostanában már csak térképeket nézegetek néha, de lehetőleg a VIII. kerület térképét, mert a távolság elképzelése fáraszt. Igaz, néha rajtakapom maga, hogy kinézek az ablakon, de szerencsére a szemközti ház alacsonyabb a mienknél, úgyhogy még ezekben az önfeledt pillanatokban sem zavar semmi természetes anyag, csak néha a galambok, de azok errefelé teljesen feketék és hangtalanok.

A nem utazás igazi évszaka a nyár, mert ilyenkor végre elutaznak a többiek, napról napra egyre több családapa tuszkolja be feleségét és gyermekeit az ötajtós Suzukiba, lassan kiürül a társasház, elcsendesedik az utca, csak lakásfeltörő csoportok neszeznek a lépcsőházban, de ez elhanyagolható zajforrás, és mire kiürülnek a lakások, ez is megszűnik, lehet végre nem utazni, lehet hideg sült húsokat enni csalamádéval, és bizergetni a távkapcsolót, hátha valahol nem mutatnak embereket meg sok hülye növényt.

Para-Kovács Imre

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2000/11. (03. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...