Vidám bányászok - Szakestély habfürdővel

  • Orosz Ildikó
  • 2009. december 10.

Lokál

Borbála, a védőszent névnapja alkalmából szakestélyt rendezett a hazai bányászszakma. A Narancs újságírója meghívást kapott a zártkörű ceremóniára.
Borbála, a védőszent névnapja alkalmából szakestélyt rendezett a hazai bányászszakma. A Narancs újságírója meghívást kapott a zártkörű ceremóniára.

"Nem látjátok kint a keresztet?" - tessékelnek ki őszinte felháborodással a Columbus utcai épület díszterméből a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) munkatársai. Pironkodva vesszük tudomásul, hogy az ajtóban lógó fakereszt a bányákban a sújtólég jele, ahol ilyet látunk, oda belépni életveszélyes és tilos. Maradunk hát az előcsarnokban, ahol fekete díszegyenruhába öltözött társaság gyülekezik. Mindenki magához veszi a számára kirendelt mázas söröskorsót, egy kisebb krampampulis kriglit és a bőrgyűrűvel összefogott "invitáló czédulát". Általános vélemény, hogy a mai este kellékei különösen jól sikerültek, ami fontos szempont, hiszen a költségeket a résztvevők adják össze, és minden alkalommal más korsó dukál.

Az asztaloknál hatvan férfi és öt nő. Bányamérnökök, fővárosi és vidéki bányakapitányok, vállalkozók, geológusok, a gazdasági minisztérium és a Magyar Energiahivatal tisztségviselői. De ma este félreteszik világi rangjukat, még a szilárd ásványosok és az olajosok közti ellentét is elsimul. A szakestélyek alapelve, hogy az "isteni fényben tündöklő dicső firmák" társaságának minden tagja egyenlő, vitának helye nincs.

A terem elsötétül, és felcsendül a "Sza-sza-szakestély" című nóta, majd a "Nincs még nékünk elnökünk" kezdetű dal. Néhány bekiabálást követően ("Legyen az elnök egy H1N1-vírusgazda!", "Pfuj!") eldől, hogy a mai szeánsz elnöke, a "Praeses", Szabados Gábor alias Műkedvelő, az MBFH első embere. Ezután a háznagy ("Major Domus") felolvassa a házirendet, elnökünk pedig beszédet rögtönöz az emberiségről, amely az idők kezdetétől elveszi a természet kincseit, megemlékezik a szakma halottjairól és Szent Borbáláról, aki a 4. század óta segíti a bányászokat, majd meggyújtják a selmeci lángot. (Lásd keretes írásunkat!) Ezt vicces beszédek követik. Például a miskolci bányakapitány érzékletes felolvasást tart egy különösen problémás ügyfél hiteles bányahatósági levelezéséből. Szót kérni kézfeltartással lehet ("Vocem preco!"), s ha valakinek megbotlik a nyelve, a Konzekvencia szerepére kijelölt személynek fenékig kell ürítenie a kupáját. Pappné Hajdú Katalin alias Viharzó Pénzosztó, az MBFH gazdasági főosztályvezetője láthatóan hozzászokott a macsó munkakörülményekhez: rutinosan lép az asztalra, hogy a magas kedvű firmák követelésére egyre sűrűbben "vonja le a konzekvenciát".

A szakestélyek formaságai a több mint kétszáz éves selmeci akadémista tradícióig nyúlnak vissza, s bár nincs két azonos este, a keretek lényegében változatlanok. A tört latin és német sorokkal tarkított, a "Cantus Praeses"-ek (nótabírók) által intonált dalok egy része az egész európai bányásztársadalomban ismert, a több száz közszájon forgó darabból mára kijelölteket az asztalokra kihelyezett füzetkében is nyomon követhetjük. A szokásos korhely témák - pia, nők, vizsgák, pénztelenség - mellett kirajzolódik egy Selmecbányától Miskolcig ívelő kis magyar bányásztörténelem: "Selmec, Selmec, sáros Selmec, te vagy az oka mindennek, / Selmec, Selmec, sáros Selmec, hogy a fene egyen meg!"

A szünet után a Fuchsmajor ("balekcsősz") elővezeti a beavatásra váró balekokat, akik eredetileg elsőéves egyetemisták, most azonban egyikük történetesen az E.On Hungary Földgáz Storage igazgató-elnöke. Stephan Parthier székre állítva, nyakában nagy nullát ábrázoló táblával, bájos akcentussal vallja meg, hogy ő egy poros hasú senki, kinek neve háromszoros kuss (úgy hírlik, ehhez fogható csak Hernádi Zsolt balekkeresztelése volt). A tolmácslány híven fordítja a "mit tartottak a régi magyarok lóbőrben?" feladványt, de a "milyen hangja van a repülő pinaszőrnek?" kérdés átültetésébe beleizzad. Stephant végül nyakon öntik sörrel, és sikeresen átugorja a farbőrt (amely ruhadarab eredetileg a bányászok fenekét védte a sérülésektől és a hidegtől) - mostantól ő Tapír, a Gáztározó Kisherceg.

Az egyetemi padból kikopott cimborák számára egy-egy szakestély az összetartozás és a bajtársiasság kifejeződése, old boy network, öregfiús dévajsággal és bányászromantikával. Hátravan még a borból, gyümölcsökből és égetett szeszből főzött krampampuli, amelyet lángolva szervíroznak, majd a közös múltra való tekintettel felcsendül az erdészek, a kohászok s végül a bányászok himnusza: "Nem kincs után sóvárgok én, / Bányász kislányt óhajtok én!" A Vén diák dallamára összekapaszkodik a társaság, a háromórás ceremónia pedig kötetlen italozásba fordul.

Selmectől Miskolcig

A bécsi udvari kamara 1735-ben Selmecbányán bányászati-kohászati iskolát létesített, amely az 1770-es évekre akadémiává fejlődött. A selmeci Bergakademie a világ első ilyen irányú felsőfokú oktatóintézménye volt, és a jeles professzorgárdának és az újszerű, kiscsoportos kohászati-kémiai laboratóriumi oktatási módszernek köszönhetően nagy nemzetközi hírnévre tett szert. A 19. század elején már jellemző volt a szakestek mostani lebonyolítási rendje, találkozhattunk a tisztségviselők és a dalok többségével. A helyszín a hallgatók törzshelye, a Schacht- (akna-) kocsma volt, a szakestélyek eredeti elnevezése, a Schachttag is erre utal. Az időközben az erdészeti tanszékkel kibővült akadémia a kiegyezéssel magyar állami intézmény lett, a magyar nyelvű oktatás bevezetésével a szakestek nyelve is magyarosodott. Az intézmény 1919-ben Sopronba települt át. Az 1950-es években a kohász és a bányász tanszék Miskolcra költözésével létrejött a Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem. A mai Miskolci Egyetem végzősei joggal tartják magukat a selmeci láng őrzőinek.

Neked ajánljuk