Világunk, de legfőképpen bolygónk minden tekintetben, időben és térben is véges dimenziójú - állítja a tudomány, ebből sokak szerint az is következik, hogy a szavatossági ideje hamarosan lejár, ami módfelett kellemetlen következményekkel jár majd Földünkre és ránk nézve. A most futó népszerű katasztrófaszcenáriók gyors, de valamiképpen bizonytalanul sötét véget jósolnak Földünknek - és most végképp nem a tudományos érveken alapuló, s ezért a forgatókönyvekhez számszerű (általában rendkívül kicsiny) valószínűséget társító gondolatmenetekről, hipotézisekről beszélünk. Annyi mindenképpen közös bennük, hogy valamiképpen az ősi maja naptárral és állítólagos lejáratával kapcsolatosak.
Moly, maja, ma jó
A hír első hallásra is döbbenetes: 2012 december 21-én "lejár" a maja naptár, utána kész, nincs tovább, leszakítottuk az utolsó macskás, pucér nős, archív városképes lapot, és csak a csupasz fal, a nagy büdös semmi marad utána: a karácsony helyett a halál jön el mindnyájunkért. Mielőtt még elképzelnénk, hogyan nézhetne ki egy igazi, maja logikájú 2012-es kártyanaptár, érdemes megvizsgálni, voltaképpen miért is veszik oly komolyan egy rég elpusztult civilizáció állítólagos emlékeit. A majákat leginkább az teszi különlegessé, hogy keveset tudunk róluk - "hála" a manapság oly divatos kulturális relativizmustól mentes spanyolok pogány képeket romboló, írásokat (és persze a szerencsétlen helybélieket) pusztító dühének, a maja civilizáció számtalan emléke semmisült meg, a maradékot pedig puzzle-ként rakosgatják össze majanisztikában utazó archeológusok és történészek. Márpedig ha egy lelkes dilettáns fantáziával kitölthető hiányt talál a históriai narrációban, ott menten beveti magát - pláne, ha egy olyan "rejtélyes, titokzatos" kultúráról van szó, mely egyszer csak eltűnt, remek hipotetikus esettanulmányt nyújtva az ökológiai-társadalmi katasztrófák esélyeivel példálózók számára. A maja naptárról amúgy sok mindent tudnak a szakemberek: ismerik a kétfajta (durván leegyszerűsítve: profán és szakrális) ciklust, melyek mentén elrendezték az időt az ősi maják, akiknek a naptára sok tekintetben pontosabb, mint a szökőnapokkal nehezen boldoguló julián kalendárium, sőt még a gregoriánt is felülmúlja. Tudjuk, a maja naptári fogalmak sokak számára idegenül hangzanak, pedig logikusak: a legáltalánosabb, holdmozgástól függetlenített időszámításukban (haab') 20 napos hónapokkal számoltak, ezekből 18 jutott egy évre, s ezekhez még hozzácsaptak öt szökőnapot. A szakrális ciklus (tzolk'in) 13 húsznapos hónappal számolt, egy ilyen év tehát csak 260 napból állt - s a kétféle naptár 52 évente ért össze (ekkor nem ártott még 13 szökőnapot is hozzácsapni, hogy pótolják a szabályos, tropikus napévtől való eltérésből adódó "elveszett időt" - ezt a betoldást állítólag a maják is afféle szerencsétlen időszakként élték meg, de erről keveset tudunk).
Létezett emellett egy hosszú naptári ciklus (ún. Nagy kör) is, amelyben nem kellett korrekciós jellegű szökőnapokkal bajlódni - lévén ez inkább lineáris jellegű, mintsem ciklikus. Itt 20 nap tett ki egy uinalt, 18 uinal, azaz 360 nap egy tun, 20 tun egy ka'tun, 20 ka'tun pedig egy b'ak'tunt ér, ha még nem bolondultak bele. A háromféle dátumszámítási mód közül az utóbbit használva 2012. december 21-én 13.0.0.0.0-t mutatna a Nagy kör vagy Hosszú számítás nevű maja naptár - már ha tudjuk, hogy ennek is van egy nulla éve, ami kb. i. e. 3114 augusztus 11-ére esett -, hiedelmeik szerint ekkor teremtették újra a Földet, immár ötödjére. Na most ebből végképp nem következik még az sem, hogy a maják valamiféle világvégét vártak volna 13 b'ak'tun után - a maja kultúra kutatói szerint ilyen esetben (bár erre még nem volt precedens) egyszerűen újrakezdték volna a számolást. Különben is, a hoszszabb ciklusú maja kalendárium fogalomkészletében afféle nagyobb dimenziójú mértékegység gyanánt szerepeltek a b'ak'tun többszörösei is, aminek a világvége után (azt követően, hogy ütött az utolsó óránk) nem volna értelme.
Kutyám, puli
A naptári vég azonban csak jel, a világ végéhez konkrét okokat is szoktak társítani - igaz, ezekről a szőrösszívű tudományos közösség nem nagyon akar tudomást venni. A közeli világvége elkötelezettjei egy, a maja univerzumon belül ismeretlen, Nibiru nevű rejtélyes égitestet emlegetnek, naprendszerünk tizedik bolygóját - kár, hogy a Plútó lefokozása nyomán már most is csak nyolc planéta maradt -, mely pont a három év múlva esedékes karácsonyi roham idején fogja súrolni, s ezáltal romba dönteni Földünket. A NASA illetékesei nem győzik cáfolni a feltételezést, hogy bármilyen közvetlen észlelés vagy közvetett bizonyíték alátámasztaná Nibiru létét, melynek halálbolygó rangját amúgy is veszélyezteti a szintúgy hipotetikus Nemesis, a naprendszer középpontjába periódusonként visszatérő barna törpe (?) - igaz, az ő közeli eljövetelének kevesebb a prófétája. Nibiruról amúgy egy Zecharia Sitchin nevű obskúrus "archeo-asztronómiai" (leginkább az űrhajós istenek népszerű témájában aktív) szerző tett említést a 12. bolygó című művében - szerinte ez a babilóniai csillagászat által "jól ismert" bolygó 3600 évente rendetlenkedik Földünk közelében, bár jellemző, hogy Sitchin maga is elhatárolódott attól, hogy bárki kapcsolatot keressen a 2012. december 21-i állítólagos világvége és kedvenc Nibiruja között. Amúgy az akkád eredetű "Nibiru" kifejezés a babilóniai csillagászatban az ekliptika legmagasabb pontját (és a hozzá tartozó égi konstellációt) jelöli - ahol a Nap tartózkodik a nyári napforduló idején. A már említett NASA meglehetősen szkeptikus a 2012 című filmben (lásd Visszhang rovatunkat) felvázolt kedvezőtlen asztronómiai forgatókönyvek kapcsán is. Elismerik, hogy a szokásos 11 éves ciklusnak megfelelően éppen 2010-2012 közé esik a naptevékenység lokális maximuma, de Földünk már számtalan ilyen intenzív, szoláris eredetű részecskeinvázión ment keresztül, mindenféle komoly következmény nélkül. A Föld északi és déli mágneses pólusának megcserélődése átlag 400 ezer évente következik be, és semmi sem igazolja, hogy ennek éppen most jött volna el az ideje - a változás egyébként sem pillanatszerű, hanem évezredeket vesz igénybe. Szintén nem várható a következő években semmilyen drámai bolygóegyüttállás - de még ha lenne is, hatása a Földre úgyszólván elhanyagolható. S végül: való igaz, hogy a Föld, a Nap, valamint Naprendszerünk, a Tejút fényes sávján belül jól megfigyelhető, sötét gázfelhők (majául: Xibalba) által takart középpontja egy vonalba esik 2012 december végén, de mit lehet csinálni? Így van ez minden áldott évben, s végül mégis csak karácsony jön el rendre, nem pedig a Földet felzabáló, kataklizmikus krampuszok.
Barotányi Zoltán
Apokalipszis extra
A nagyon közeli apokalipszis manapság leginkább a fundamentalista keresztény egyházak repertoárjának az egyik meghatározó kelléke. Legutóbb az amerikai Isten Egyháza, Ami Készül Isten Királyságára prózai elnevezésű szekta főpapja, Ronald Weinland hirdette meg 2008. április 17-re, azzal az előrelátó megjegyzéssel kísérve, hogy ha a vég elmarad (és ugyebár elmaradt), akkor ő nem más, mint hamis próféta; ergo bizonnyal közeleg már a végítélet, mivel Jézus azt üzente: második eljövetelét hamis próféták megjelenése fogja övezni.
A világvégedátumok előrejelzésének versenyében amúgy a Jehova tanúi vezetnek, akképpen, hogy az eredeti, 1874-es apokaliptikus jóslatukat folyton újraszámolják. Így jött ki többek között 1914, 1918, 1920, 1925, 1941, és 1975. Ez utóbbi szerintük Ádám i. e. 4026-os teremtésének 6000-ik évfordulója. Mivel ez az év sem hozott különösebb megrázkódtatást, legújabban Éva teremtésének jubileumához kötik, de ennek időpontját egyelőre nem közölték.
De a világvégevárás nem csak a vallási fanatikusok számára bizsergető érzés, elterjedt a racionális elmék között is. Az ilyen prognózisok a tudomány álarcát öltik magukra, a fizika, a matematika és a csillagászat minden egzaktságával felvértezve. Ezekben azonban már szó sincs megtérés általi menekvésről, nincs kiút: a fenyegető világegyetem üres és érzéketlen.
Az idősebbek talán még emlékeznek az 1962. február ötödike körüli hisztériára, amikor komoly emberek jövendöltek azonnali pusztulást a Jupiter-effektusként is elhíresült világérzésben. Arra a napra olyan bolygóegyüttállás alakult ki, ami bizonyos számítások szerint eltéríthette volna pályájáról a földgolyót. A tengerparti országok minimum elsüllyednek - jósolták. Hasonló együttállás 2000. május ötödikén is történt, visszafogottabb pánikhangulattal, pedig ekkor már azzal is megpróbáltak ijesztgetni, hogy az egy vonalba kerülő bolygók gravitációs erőtere szanaszét szakítja a Naprendszert. Egyébként a második millennium előtt újból magasra csaptak a várakozás hullámai, és egészen extrém esetekben csúcsosodtak ki. A túlságosan kerek kétezres évszám, illetve Nostradamus 1999-re vonatkozó jóslata és a két földközelben elhaladó üstökös már több volt a soknál. A kilencvenes évek híradói tele lettek a millenniumi (ön)gyilkos szekták cselekedeteivel. A legismertebbek ezek közül talán a tokiói metróban gáztámadást végrehajtó AUM-kultusz, és a kaliforniai ufóhívők tragédiája volt. Az ilyen szekták apokalipsziselméletében már főként a New Age mozgalom toposzai találhatók, leöntve valamiféle keresztény, de inkább teozófikus mázzal.
Minden misztikus várakozás ellenére 1999-ben aztán egy teljesen újfajta, amolyan posztmodern rémség, az Y2K probléma lopta el a show-t, a digitális világ teljes összeomlásának a víziójával, és minimum a kőkorszaki állapotokhoz való visszatérés belengetésével.
Kiss Barnabás
