| ||
Azt a fékezhetetlen várakozással teli, gyermeteg izgalmat ismerik? Azt, amikor az ember világhíres legendák és ronggyá gyűrt képeslapok foszlányai miatt expedícióra indul, és azt a valamit nagyon látni akarja, mert a világ csak azzal van tele, hogy érdemes. Kínjában azt reméli, hogy ez az egész majd valóban olyan lesz – így, szabálytalanul csak olyan –; és a helyszínen nyugtázza (sőt, alig bír betelni vele), hogy a valami – esetünkben a dél-kínai Zhangjiajie – bizony még olyanabb, sőt.
Hogy csak afféle felvágós kliséket soroljak, engem az Avatar igazi sziklaormai, a legendás Szun Vu Kung nevű majomkirály és a Mennyek kapuja mézesmadzagként vonzottak. Először a reptérre, ahogy később a kábeleken függő kocsikba, a kisvasútra és a ködben úszó, valósággal lebegő hegyek közé is. Ez Kína Hunan tartományában az a megelevenedett mesevilág, ahol minden „egyszer volttal” kezdődik. Mágikus, ahogy Szabó Lőrincnél (Szun Vu Kung lázadása című versében) is látjuk a kőtestű, hős vezért, aki bár „szent remete volt, szívében mégis fenevad maradt, és feldúlta a halál városát és megette az égi barackokat”.
Anélkül, hogy a buddhista filozófiai tanok és a keleti tárgyú versek kapcsolatát iskolás módra skandálnám, vagy a kínai kultúrkör egyik legismertebb népi mítoszába belemennék, meg kell hagyni, hogy akárhová nyúlok a témában, garmadával jönnek velem szembe mind a kínai, mind a magyar vonatkozású sztorik, s ez már épp elég ahhoz, hogy ide szúrjam be a majomkirályt formázó szikla fotóját: Szun Vu Kungnak büntetésből, amiért erősebbnek képzelte magát Buddhánál, 500 évig a hegy alatt kellett ülnie.
| ||
A vers szerint Szun Vu Kung, a „Tökéletes Állat” (egy rendhagyó, de itt most nem kifejtett) hatalmi harc után megijedt és szökni próbált Buddha elől, aki „lefogta s egy hegyet tett rá, kíméletesen”, majd így szólt hozzá: „Most itt maradsz. Gondolkozz ezer évig, s ha új szíved lesz, befogad a Menny.”
Ez a bizonyos kvarcitkő szikla a képen a világörökség részét képező Zhangjiajie Nemzeti Parkban van, ugyanott, ahol a legendás Avatar-, avagy Hallelujah-hegyek – netán a Déli Ég Oszlopai, ahogy egykor nevezték – is láthatók. Bizony, ez volt az a hely, ahol az Avatar fotósa, Steve Messing két hetet töltött, hogy ilyen fotókkal térhessen haza James Cameronhoz, aki ezt követően az egész világot ámulatba ejtette a Pandora bolygó képzeletbeli látványvilágával. A kínaiak egyébként az alábbi vérlázítóan reklámszagú mondással csalogatják oda mindehhez a nagyérdeműt: „Pandora messze van, Zhangjiajie viszont közel.” Van, akinél működik is, én például azonnal bedőltem, és már utaztam is Zhangjiajiébe.
Ettől a várostól mintegy 11 kilométerre található a Tianmenshan, szó szerinti fordításban az ég/a Menny kapuját jelképező hegy, ami 999 lépcsőfokáról híres, nem is beszélve arról, hogy a csúcsra felérve nem pusztán a felhők között lehet leülni, de a legenda szerint ez a képződmény csatornaként köti össze az utazót az istenekkel. Itt található a világ leghosszabb kötélpályás felvonója is: hatszemélyes mini marhavagonokban kell végigülnünk a 7,2 kilométernyi utat, ami vitathatatlanul gyönyörű, de még az efféle murit jól bíró utazónak is felforgathatja a gyomrát; és ezt őszintén bóknak szánom, mert erre a helyre akármilyen iszonytól függetlenül el kell menni.
| ||
A Zhangjiajie-élmény sajátja persze leginkább az, hogy a konstans felhőtakaró és a köd egyvelege olyan vastag, hogy alig látni valamit. Ettől persze még misztikusabb és csábítóbb lesz az egész, és a magamfajta kalandor ilyenkor fékezhetetlenül hajlamos lesz átadni magát a levegőben is érezhetően vibráló, túlontúl romantikus történeteknek.
Miközben majmokat etet, elképzeli a hegyi társkeresés ősi módszerét: azt, ahogy a magányosok szerelmes dalokat énekelnek, azt visszhangozza a szél, és aki a túlsó parton válaszol rá, azzal az élet már reménytelenül össze is köttetett. Nem szabad viszont túl későn, a napfelkelte után sem énekléshez, sem munkához látni, mert a legenda szerint ilyenkor megkaphatjuk a magunkét:
Egy titokzatos, a ködben láthatatlan utazó hangja tölti be a teret hajnali öt órakor, és vészesen azt harsogja, hogy „El vagytok késve, gyerekek!”.
A cím részlet a Majomkirály és Buddha párbeszédéből Szabó Lőrinc Szun Vu Kung lázadása című versében:
„– Ki vagy, te jámbor? – ámult el a vad szörny,
akitől a mindenség reszketett,
Buddha felelt: – A béke és a jóság,
s azért jöttem, hogy megfékezzelek.”
