Kis erotika, nagy káosz (1. rész)

  • Kovács Eszter Málna
  • 2013. szeptember 13.

Magyar Mandarin

Tömött pultok mellett csúszom végig a sötétben, ujjaimon viszem tovább a poharak túlcsordult tartalmát, közben mintha kapaszkodnék is a pultba, épp úgy, mint aki megmarkolja az ugródeszkát a verseny előtt. Péntek este van Pekingben, és én máris ebben a torokszorítóan fülledt miliőben találom magam, ahol a drága, fűszeres aftershave illatát a bőrből kipárolgó fűszerek bukéja váltja fel; a férfiak kínai sört, a nők eredetivé pancsolt mérget rendelnek, s még nincs este nyolc, de az első bandát már le is keverték a színpadról.

Itt az emberek korán aludni mennek, hiszen a hét mind a hét napján dolgoznak. Jól tudom, hogy a körülöttem diszkréten tomboló spicces kínai vendégek is alig várják már, hogy egy kiadós alvás után visszafogott munkásemberekké alakuljanak, s kezdjék a szombatot. A hely viszont underground a javából, és az egyik legjobb Pekingben, így engem még az sem üldöz el, hogy a falakból velőtrázó sikolyok és izzadt, kínai férfiak basszgitárszólói visszhangzanak.

Persze, az én szemem akkor sem rebben, amikor az egyik bandatag hirtelen minden egyes ruhadarabjától megszabadul, majd mindkét karját a magasba emelve anyaszült meztelenül kétszer-háromszor is körbefutja a színpadot. Ezzel Európában nem lehetne szenzációt csinálni, itt viszont annál inkább.

A másodperc töredéke alatt fehérednek el az arcok: őszinte aggodalom lesz úrrá a csaposon; a konferanszié kétségbeesetten próbál erős férfiakat szerezni maga mellé, hogy gyorsan felöltöztessék a deviáns gitárost, miközben egy kollégája rohamtempóban szereli szét a kivetítőt, hogy a közönség hátrébb álló tagjai semmit se láthassanak… a lényegből.

Ez a józanítóan durva felhajtás eszembe juttatja, hogy mégiscsak egy rettentően (ál)prűd országban vagyok, ahol pislákol még valami a mandzsu kori tilalmakból, amikor is ha egy férfi véletlenül hozzáért egy nő kezéhez teázás közben, bocsánatot kellett kérnie, de ebből a korból maradtak fönn a szerelmi tankönyvek, a kegyvesztett ágyasok vagy a gyerekházasságok is a – már – gyermekkorban megélt szexualitás szokatlanul széles tárházával együtt.

És mi a helyzet a huszonegyedik században?

Bizony, hasonlóan nagy a káosz, ugyanis míg a kínai utcákat járva nem lehet nem belebotlani a szinte „csak extra élményt” kínáló tradicionális masszázsszalonokba – ahol masszázsról mondhatni szó sem esik –, a szórakozóhelyek fiatal lányai csukott szemmel menekülnek, ha meztelen férfit látnak maguk előtt. Ugyanerre a színpadra persze később a Nova Heart együttes is fölment, hogy az énekesnőjük női szemmel nézve is felkavaróan erotikus előadása még jobban összezavarjon mindenkit. Ekkor azért világossá vált számomra, hogy ez a vörös lampionoktól is folyton izzó város szinte pezseg mindentől, ami erotika, és ha valahol, akkor itt igazán kár volna azt gondolni, hogy a mandzsu kori tilalmakat soha senki nem szegte meg.

(Folytatása következik)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.