Tömött pultok mellett csúszom végig a sötétben, ujjaimon viszem tovább a poharak túlcsordult tartalmát, közben mintha kapaszkodnék is a pultba, épp úgy, mint aki megmarkolja az ugródeszkát a verseny előtt. Péntek este van Pekingben, és én máris ebben a torokszorítóan fülledt miliőben találom magam, ahol a drága, fűszeres aftershave illatát a bőrből kipárolgó fűszerek bukéja váltja fel; a férfiak kínai sört, a nők eredetivé pancsolt mérget rendelnek, s még nincs este nyolc, de az első bandát már le is keverték a színpadról.
Itt az emberek korán aludni mennek, hiszen a hét mind a hét napján dolgoznak. Jól tudom, hogy a körülöttem diszkréten tomboló spicces kínai vendégek is alig várják már, hogy egy kiadós alvás után visszafogott munkásemberekké alakuljanak, s kezdjék a szombatot. A hely viszont underground a javából, és az egyik legjobb Pekingben, így engem még az sem üldöz el, hogy a falakból velőtrázó sikolyok és izzadt, kínai férfiak basszgitárszólói visszhangzanak.
Persze, az én szemem akkor sem rebben, amikor az egyik bandatag hirtelen minden egyes ruhadarabjától megszabadul, majd mindkét karját a magasba emelve anyaszült meztelenül kétszer-háromszor is körbefutja a színpadot. Ezzel Európában nem lehetne szenzációt csinálni, itt viszont annál inkább.
A másodperc töredéke alatt fehérednek el az arcok: őszinte aggodalom lesz úrrá a csaposon; a konferanszié kétségbeesetten próbál erős férfiakat szerezni maga mellé, hogy gyorsan felöltöztessék a deviáns gitárost, miközben egy kollégája rohamtempóban szereli szét a kivetítőt, hogy a közönség hátrébb álló tagjai semmit se láthassanak… a lényegből.
Ez a józanítóan durva felhajtás eszembe juttatja, hogy mégiscsak egy rettentően (ál)prűd országban vagyok, ahol pislákol még valami a mandzsu kori tilalmakból, amikor is ha egy férfi véletlenül hozzáért egy nő kezéhez teázás közben, bocsánatot kellett kérnie, de ebből a korból maradtak fönn a szerelmi tankönyvek, a kegyvesztett ágyasok vagy a gyerekházasságok is a – már – gyermekkorban megélt szexualitás szokatlanul széles tárházával együtt.
És mi a helyzet a huszonegyedik században?
Bizony, hasonlóan nagy a káosz, ugyanis míg a kínai utcákat járva nem lehet nem belebotlani a szinte „csak extra élményt” kínáló tradicionális masszázsszalonokba – ahol masszázsról mondhatni szó sem esik –, a szórakozóhelyek fiatal lányai csukott szemmel menekülnek, ha meztelen férfit látnak maguk előtt. Ugyanerre a színpadra persze később a Nova Heart együttes is fölment, hogy az énekesnőjük női szemmel nézve is felkavaróan erotikus előadása még jobban összezavarjon mindenkit. Ekkor azért világossá vált számomra, hogy ez a vörös lampionoktól is folyton izzó város szinte pezseg mindentől, ami erotika, és ha valahol, akkor itt igazán kár volna azt gondolni, hogy a mandzsu kori tilalmakat soha senki nem szegte meg.
(Folytatása következik)
