Prostik, alkossatok remekműveket!

  • Schilling Árpád
  • 2015. november 6.

Magyar termék

Schilling Árpád írása az Andy Vajna és Fekete György közötti különbségről – és a magyarság sötét szelleméről, amely kiszabadult a palackból.

Az állami kultúrpolitika irányítói közül jelenleg Andy Vajna az egyetlen, aki a magyar kultúrára szánt támogatást nem a haverjai között osztja szét, hanem hagyja, hogy a kurátorok valódi szakmai érveket is figyelembe véve a nemzetközi és hazai piac mozgásai alapján döntsenek.

Magam sem hittem volna, hogy valaha leírom ezt a mondatot. Andy Vajnát mindenestül visszataszító figurának tartom, aki nem kevésbé visszataszító környezetével (Timi, Árpi, Tóni és a többiek) együtt kulturális és gazdasági károkozást folytat, cinikus és élveteg módon használja ki politikai kapcsolatait a saját luxuséletvitelének a fenntartására (kaszinó, tévé, ami belefér). Andy mégsem ragaszkodik ahhoz, hogy tehetségtelen, nímand cimboráit filmes megrendelésekhez juttassa – leszámítva Goda Krisztát, aki a milliárdok ellenére sem képes összehozni egy vállalható akciófilmet. A Filmalapnak vannak filmjei, amelyeket világviszonylatban is jegyeznek, és ha itthon nem is, nemzetközi szinten igazolják a beléjük invesztált állami támogatást.

Ez tényleg nem photoshop

Ez tényleg nem photoshop

Fotó: MTI

Fekete György ezzel szemben csak a szart lapátolja irtózatos pénzekért. Az egyetlen haszna annak, amit ez az ember művel, hogy egy rakás szerencsétlen kisnyugdíjas, aki váltig állítja magáról, hogy ő jelentős művész, nem szorul ki hajléktalanként az utcára, és ezáltal nem kerül a Kocsis Máté-félék karmai közé. Fekete György üzemelteti az ország legdrágább nyugdíjas otthonát, amelyet Magyar Művészeti Akadémiának neveznek, és aminek annyi köze van a művészethez, mint Harrach Péternek a kereszténységhez. Semmi. Ez az egész tivornya arról szól, hogy az Orbán Viktorért utolsó leheletükig küzdő, semmihez sem értő, állami pénzekből vegetáló dilettánsokkal feltöltsék az állami ünnepségek padsorait. A Magyar Művészeti Akadémia a magyar kultúra salakanyaggyára.

A baj igazából nem az, hogy Orbán sleppjével együtt szétáradt a szar, a magyarság legsötétebb és legkártékonyabb szelleme kiszabadult a palackból. Hiszen ez is mi vagyunk, ez a sok kis piti tolvaj, aki ha pénzt lát, maradék eszét is elveszíti, és csak nyal, és csak szop, és csak azt hajtogatja, hogy minden a legnagyobb rendben, lehetne rosszabb is, bizony lehetne rosszabb is. A baj az, hogy nincsen más. Amihez az állam hozzáér, az kulturálatlan lesz, ócska, mocskos és eladhatatlan. A magyar kultúra szégyenteljesen rossz minőségű. Mert nem független és nem szabad.

Fekete György és Andy Vajna. A sámán és a kokainbáró. Kettejük között annyi a különbség, hogy az utóbbi számára fontos, hogy a fiatal nőjével grasszálhasson a cannes-i vörös szőnyegen, s ezért rá van utalva a tehetségre. Előbbit nem érdekli, hogy mi történik a határainkon túl, ezért pusztítja azt, ami új, ami friss, ami számára hozzáférhetetlen.

A történet tanulsága, hogy jobb, ha a magyar kultúra ügye a fiatal csajoknak imponálni akaró öregurak kezében van. Több Vajna Timire lenne szükségünk ahhoz, hogy ebből a korból is maradjanak fenn remekművek. Szépleányok, a magyar kultúra érdekében, előre!

(Fekete György újabb nagy győzelméről itt ír a Narancsblog, az MMA eseménydús közgyűléséről pedig itt tudósítunk.)

Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.