Prostik, alkossatok remekműveket!

  • Schilling Árpád
  • 2015. november 6.

Magyar termék

Schilling Árpád írása az Andy Vajna és Fekete György közötti különbségről – és a magyarság sötét szelleméről, amely kiszabadult a palackból.

Az állami kultúrpolitika irányítói közül jelenleg Andy Vajna az egyetlen, aki a magyar kultúrára szánt támogatást nem a haverjai között osztja szét, hanem hagyja, hogy a kurátorok valódi szakmai érveket is figyelembe véve a nemzetközi és hazai piac mozgásai alapján döntsenek.

Magam sem hittem volna, hogy valaha leírom ezt a mondatot. Andy Vajnát mindenestül visszataszító figurának tartom, aki nem kevésbé visszataszító környezetével (Timi, Árpi, Tóni és a többiek) együtt kulturális és gazdasági károkozást folytat, cinikus és élveteg módon használja ki politikai kapcsolatait a saját luxuséletvitelének a fenntartására (kaszinó, tévé, ami belefér). Andy mégsem ragaszkodik ahhoz, hogy tehetségtelen, nímand cimboráit filmes megrendelésekhez juttassa – leszámítva Goda Krisztát, aki a milliárdok ellenére sem képes összehozni egy vállalható akciófilmet. A Filmalapnak vannak filmjei, amelyeket világviszonylatban is jegyeznek, és ha itthon nem is, nemzetközi szinten igazolják a beléjük invesztált állami támogatást.

Ez tényleg nem photoshop

Ez tényleg nem photoshop

Fotó: MTI

Fekete György ezzel szemben csak a szart lapátolja irtózatos pénzekért. Az egyetlen haszna annak, amit ez az ember művel, hogy egy rakás szerencsétlen kisnyugdíjas, aki váltig állítja magáról, hogy ő jelentős művész, nem szorul ki hajléktalanként az utcára, és ezáltal nem kerül a Kocsis Máté-félék karmai közé. Fekete György üzemelteti az ország legdrágább nyugdíjas otthonát, amelyet Magyar Művészeti Akadémiának neveznek, és aminek annyi köze van a művészethez, mint Harrach Péternek a kereszténységhez. Semmi. Ez az egész tivornya arról szól, hogy az Orbán Viktorért utolsó leheletükig küzdő, semmihez sem értő, állami pénzekből vegetáló dilettánsokkal feltöltsék az állami ünnepségek padsorait. A Magyar Művészeti Akadémia a magyar kultúra salakanyaggyára.

A baj igazából nem az, hogy Orbán sleppjével együtt szétáradt a szar, a magyarság legsötétebb és legkártékonyabb szelleme kiszabadult a palackból. Hiszen ez is mi vagyunk, ez a sok kis piti tolvaj, aki ha pénzt lát, maradék eszét is elveszíti, és csak nyal, és csak szop, és csak azt hajtogatja, hogy minden a legnagyobb rendben, lehetne rosszabb is, bizony lehetne rosszabb is. A baj az, hogy nincsen más. Amihez az állam hozzáér, az kulturálatlan lesz, ócska, mocskos és eladhatatlan. A magyar kultúra szégyenteljesen rossz minőségű. Mert nem független és nem szabad.

Fekete György és Andy Vajna. A sámán és a kokainbáró. Kettejük között annyi a különbség, hogy az utóbbi számára fontos, hogy a fiatal nőjével grasszálhasson a cannes-i vörös szőnyegen, s ezért rá van utalva a tehetségre. Előbbit nem érdekli, hogy mi történik a határainkon túl, ezért pusztítja azt, ami új, ami friss, ami számára hozzáférhetetlen.

A történet tanulsága, hogy jobb, ha a magyar kultúra ügye a fiatal csajoknak imponálni akaró öregurak kezében van. Több Vajna Timire lenne szükségünk ahhoz, hogy ebből a korból is maradjanak fenn remekművek. Szépleányok, a magyar kultúra érdekében, előre!

(Fekete György újabb nagy győzelméről itt ír a Narancsblog, az MMA eseménydús közgyűléséről pedig itt tudósítunk.)

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.