A Google tanítja a Pentagon gyilkos drónjait
38342840914_688358fb7c_o.jpg

A Google tanítja a Pentagon gyilkos drónjait

A Google-nek egy ideig legendásan az volt a mottója, hogy „Don’t be evil!”, azaz ne légy gonosz. Aztán idővel a cég vezetői rájöhettek arra, hogy a gonoszság definiálása nem egyszerű feladat.

A mondat ma is szerepel a cég magatartási kódexében, de jól körbe van párnázva szöveggel. A sok szövegtől azonban a mottó felhígult. A ne légy gonoszba még biztosan nem fért volna bele az, hogy a cég mesterséges intelligencia technológiával lássa el a Pentagon gyilkos drónjait. A Gizmodo nyomozása szerint most pont ez történik. A harctéri hatékonyság növelését célzó Maven nevű projekt híre a Google-n belül is nagy felháborodást keltett, pedig a gépi látási rendszert egyelőre nem fegyverek célzására fogják használni, hanem a különböző videófelvételeken látható tárgyak azonosítása lesz a feladata. Magyarul a gép ugyanazt fogja csinálni, mint a hidegháborús filmek vágóképeiben látott, műholdképek felett a szemre illesztett lupéval görnyedő elemzők.

false

 

Fotó: U.S. Department of Defense

A Google is érezhette, hogy teljesen még sincs rendben az üzlet, mert egy ECS Federal nevű munkaerő-kölcsönző cégen keresztül szerződött le a védelmi minisztériummal. Első látásra így fel se tűnne, hogy kapcsolat van a két szervezet között. Érdemes hozzászámolni, hogy nem ez a Google első flörtje a katonai-ipari komplexummal. Amikor a cég felvásárolta a robotokat gyártó Boston Dynamicset, akkor még úgy nyilatkozott, hogy nem akar a hadsereg számára robotokat gyártani, de az élő szerződéseket tiszteletben tartja. Az az ügy azonban nem futott ki teljesen, a Google 2016-ban továbbadott a cégen, főleg azért, mert megszűnt a robotok iránti érdeklődés, a területért felelős Andy Rubin igazgatóhelyettes pedig lelépett a Google-tól.

A szoros együttműködésen alapuló Mavennel azonban rendkívül elégedettnek tűnik a hadsereg. Fél évvel a program elindulása után bejelentették, hogy az Iszlám Állam elleni drónos támadások hatékonyságát nagyban javította a mesterséges intelligencia. A Defense Innovation Board nevű, a katonai innováció irányítására hivatott szervezet szerint az MI ma olyan lehet, mint a negyvenes években a nukleáris technológia, később pedig a precíziós fegyverek vagy a lopakodó technológia volt.

false

 

Fotó: California Naitonal Guard

Megjelenik egy milliárdos a másik oldalról is

A védelmi pénzek körül nem csak a Google jelent meg. Peter Thielnek, a PayPal alapítójának és Trump elnök támogatójának megfigyelési és előrejelzési cége, a Palantir is feltűnt a héten pár hírben. Az egyik ügy fájhatott is a cégnek, kiderült ugyanis, hogy a képviselő-testület és ellenőrző szervek tudta nélkül szolgáltattak évek óta predikív, a bűnözés megelőzésére szolgáló mesterséges intelligenciát New Orleansnek. Az viszont emel a cég ázsióján, hogy megnyerte az egyik haderőnem, a US Army számítógépes rendszerének modernizálására kiírt tendert.

A cél a több forrásból származó hírszerzési és egyéb típusú információt összefésülő, értelmező, elemző és megjelenítő Distributed Common Ground System lecserélése. Ebbe az amerikai hadsereg több alkalommal rendkívüli pénzek kifizetése mellett bukott bele. A kétezres években háromnegyed kósalajosnyi pénzt – mintegy hárommilliárd dollárt – fizettek ki egy olyan szoftverért, amely tökéletesen alkalmatlan volt a feladatára. A hibára pedig pont az a Michael Flynn hívta fel a figyelmet, aki akkor az Afganisztánban állomásozó csapatok hírszerzésének vezetője volt, most viszont Trump elnök nemzetbiztonsági tanácsának vezetője. A helyzetet színesíti, hogy Flynn már az afganisztáni jegyzetében is a Palantir technológiáját ajánlotta megvásárlásra.

Másvalaki Problémája – kövesse a Magyar Narancs technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogját!

Másvalaki Problémája – Magyar Narancs

Nem látod, pedig ott van, és téged is érint. A Magyar Narancs új, technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogja.

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?