Ha van otthon pár alkatrész, akkor tényleg bárki tud rádiót csinálni. És ezalatt senki ne értse azt, hogy szükség van kétszáz négyzetméter Formica-pultos laborra és égnek meredő Einstein-frizurára. Tényleg mindenünk rádiós. Ha akad otthon egy Raspberry Pi miniszámítógép, akkor annak a negyedik csatlakozótüskéjére kell kötni egy hosszabb fajta drótot, hogy FM adást tudjunk sugározni. Arra is van megoldás, hogy az USB-s tévé- és rádiótuner-kütyüket hogyan alakítsuk át adóvá.
A fentiekben közös, hogy nem túl ipari, közepesen megbízhatatlan, kis hatótávolságú rádiókat lehet így gyártani. Ez viszont senkit nem fog érdekelni, ha így megoldhatja, hogy a kertig ki tudja lőni a Spotifyon szóló zenét vagy ha egy egyhetes hackelés tematikájú gyerektábor végére saját kalózrádiót tudnak építeni a résztvevők.
ICE, ICE, baby
A rádiósdi, és az, hogy ez az egyszerű technológia csodálatos, két, egymáshoz egyáltalán nem kapcsolódó hírről ugrott be. Az egyik egy könyvtáros-levéltáros jellegű fejlesztés. Elindult a kalózrádiókban hagyományosan bővelkedő Brooklyn kalózadó térképe. Egyelőre csak három zóna adóit tartalmazza és azokba is csak betekintést enged. Egy kis zene, pár szignál, támogatáskérés, beköszönés van, de nem lehet órákon keresztül amatőr DJ-ket hallgatni. Az adók helyét értelemszerűen nem jelöli meg a térkép, a szerkesztő David Goren sokkal jobban szereti annál a kalózrádiókat, mint hogy le akarná őket buktatni.
A térkép nem csak azt mondja meg, hogy milyen zenét lehet hallani a környéken. Mivel a kalózrádiók a közösségnek szólnak, ezért azt is be lehet általuk határolni, hogy kik laknak a vevőkörzeten belül. Goren brooklyni lakásából harminc adót lehet befogni – ezt már a New Yorkernek mondta – ezek kétharmada haiti. Nem lehet véletlen. De van ortodox zsidó kalózadó is, ami szombatonként csak egyhangú zúgást sugároz, azt is csak azért, hogy őrizze a frekvenciáját. A helyi zenék mellett jönnek a helyi hírek, információk. Egy kalózrádió adhat huszonnégy órában olyan műsort, ami bevándorlóknak szól. Meg is teszik.
Van-e szabad kikötő az interneten?
Két kapcsolódó hírt ígértem, itt a másik. A kedvenc műsorom mostanában a The Sunday Getdown, amiben a nyolcéves Arlo és a tízéves Otis pakol funk és soul kislemezeket egy órán keresztül vasárnap reggelente. A gyerekek már egészen kis korukban találkoztak a zenével, műsoruk azonban alig egy éve van a Facebook élő streamelős funkciójának köszönhetően.
Az utóbbi két hónapban azonban szenved a csapat. A Facebook jogsértésfigyelő algoritmusa megtalálta a műsort, ami miatt az élőben esetleg még működő adás visszahallgathatatlanná válik. A jogvédett számokat néma csendre cseréli a szolgáltatás. Volt olyan műsor, amiből csak a szignál maradt meg. Másodjára a YouTube-ot próbálták meg, de néhány országban abból is kivágnak részeket a jogsértést figyelő rendszerek.
Az egyszerűen használható, a hang mellett videostreaminget is lehetővé tévő oldalak elfogynak. A New York Times cikke szerint a YouTube épp lehetőséget biztosít a fiatal rádiósoknak. Azt viszont a cikk is elismeri, hogy a csatornák nem maradandók, hallgatni való viszont folyamatosan van az oldalon. Jellemző módon a május harmadikán megjelent cikkbe ágyazott egyik videót mostanra törölték is.
A gépi copyright ellenőrzést nem kell szeretnünk, tenni ellene nehezen tudunk. Fontos viszont valamilyen módon támogatni a környékbeli zenészeket. Legyen a környék a két villamosmegállóra lévő zenés hely, az internetnek az a sarka, ahol amúgy is lógunk, vagy ha olyan szerencsénk van, a környékbeli közösségi rádió.
Másvalaki problémája – kövesse a Magyar Narancs technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogját!
Másvalaki problémája – Magyar Narancs
Nem látod, pedig ott van, és téged is érint. A Magyar Narancs új, technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogja.
