Hová tűnnek a kultúrák, ha lekapcsolják a szervert?

„Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel.” (T. S. Eliot)

Valójában komoly gyakorlatunk van a világvégében. Egyrészt filmek tucatjai szólnak arról, hogyan nézhet ki, és mit kell tenni, hogy mégis elkerüljük. A prepper filmekből tanult módon a megfelelő feliratú táskát kell kivenni a gardróbból, mert az ember mégse ugyanazzal a felszereléssel megy a zombik ellen, mint amivel kivédi a Föld felé tartó aszteroidát.

De van közvetlenebb tapasztalatunk is. Minden évre jut egy-két olyan internetes szolgáltatás, amelyet bezárnak. A mai napig nem tudom, ki volt az a véletlenül talált ismeretlen ismerős a Google Reader hírolvasóban, aki remek kortárs művészeti cikkeket osztott meg. Egyszer véletlenül, egy házibuliban jöttünk rá arra egy barátom feleségével, hogy évekig játszottuk ugyanazt az internetes játékot, sőt ismertük is egymást. Az egyetemi cimborák nagy részét az iWiW bezárása vitte magával, az első netes ismerősöket a Freeblog. Előre félek attól, hogy az évek óta rendes üzleti modell nélkül tengődő, stagnáló felhasználói bázisú Twitter egyszer megadja magát.

Nem az a legcsúnyább, amikor nyilvános weboldalak zárnak be. Az internetre épített virtuális közösségek halálához fűződik a legtöbb érzelmes sztori, a legnagyobb gesztusok, mégis ezek élhetők át a legkevésbé utólag.

És hogy miért írok minderről? A Nintendo bejelentette, hogy a Miiverse nevű, a játékkonzoljában elérhető közösségi szolgáltatást bezárja. A funkció végével nem csak egy ikon tűnik el a WiiU konzol chatklienséből. A Miiverse-t támogató, a WiiU konzolon és 3DS játékgépen futó programokból nyoma vész a rajzos hozzászólásoknak, kiegészítéseknek. A játék megmarad, viszont ami közösségivé, egyedivé, sajáttá tette, attól el kell búcsúzniuk a játékosoknak. Az archiválással foglalkozó internetes aktivisták természetesen már nekiláttak a rajzok lementésének, valami megmarad az utókornak a Miiverse-ből. A Nintendo pedig azt nyilatkozta, hogy a saját rajzos múltjukat megőrizni vágyó felhasználók is hozzájuthatnak a rajzaikhoz.

A jelenség természetesen nem új. Többtucatnyi internetes szerepjáték indult el az elmúlt húsz évben, és a nagyobb részük be is zárt. A Star Wars témájú Galaxies utolsó perceit a játékosok a filmekből is ismert Mos Eisley piszkos kikötővárosában töltötték, fegyvereikkel az égre lődözve tűzijátékkal búcsúztatták a virtuális világot. A The Matrix Online utolsó percében rongycsomóvá estek össze az addig mocorgó, sétáló karakterek.

A videójáték az egyik legújabb művészeti forma. Ha nagyon nagyvonalúan számoljuk, akkor sem idősebb 55 évesnél. 1962-ben jelent meg a Spacewar! nevű játék, amihez azonban a kutatóegyetemeknél és nagy számítási igényű állami ügynökségeknél megtalálható PDP-1-es számítógépre volt szükség. Reálisabb a nyolcvanas évek mikroszámítógép-forradalmától vagy az azt megelőző első konzolgenerációtól számolni a művészeti forma történetét. Így már csak harminc évünk volt az archiválás kérdéseinek megoldására. Az igazán kemény diót jelentő nem leprogramozott, hanem a játékosok közössége által létrehozott online élmények megjelenése pedig még közelebb van a mához.

A problémát átlépni nem lehet. A kétezres éveknek legalább annyira fontos tartozéka volt, hogy az elérhető árú széles sávú neten World of Warcraftot játszottak a házi megírása után a diákok, hogy az egyetemisták Counter Strike lövöldözéssel lazítottak zéhá után, amennyire jellemzik a filmek, zenék, kultkönyvek. A generáció, aki gyerekkorában játszani kezdett, már részben felnőtt. Az ő nosztalgia iránti vágyuk miatt siker a Ready Player One. Megérdemlik, hogy a szép emlékek mellett levéltári igényű, kutatható múltjuk is legyen.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.