Balsors, régen – szeptember 11. és utóélete techszemmel

Paul Virilio az Öböl-háborúban találta meg a konfliktust, aminek a kapcsán megírhatta, hogy a képek megérkezésének sebessége nagyobb, mint ami a gondolkodáshoz szükséges. Azt megúsztam, gyerek voltam, tudtam, hogy háború van valahol messze, de nem nagyon érdekelt.

Még a 2001. szeptember 11-i terrortámadás is a tévéről szólt az emberek többségének. Fontos napja volt az internetes sajtónak, de kis felbontású képeknek, rövid és lassan letöltődő videóknak kellett versenyezniük a breaking módba váltó tévékkel.

Az utóbbit az Archive.org 9/11-es tévéarchívumában meg lehet nézni. Szeptember 11-ének és az azt követő hét híradóiból több mint háromezer órányit őriz az oldal. Messze nincs meg minden, akit az érdekel, hogy a pekingi CCTV3 azonnal közölte a híreket, az csak egy bélyeg méretű képből tippelgethet, mert az első gép becsapódása után ötven perccel kezdődnek a híradói. Megnézhetjük viszont az ABC Good Morning Americájában a világ legunalmasabb beszélgetését, majd azt követően egy kétezres évek eleji reklámblokkot, mielőtt elkezdenek beszivárogni a hírek a „robbanásról” a New York-i World Trade Centerben.

Ez nem a Newsroom

Legalább ennyire érdekesek azok a tévék, amelyek az adásukat ugyan időben megszakították, de nem rendelkeztek információval, amit továbbadhattak volna. Nem csak Virilio állítását bizonyítják, hanem azt is bemutatják, hogy A híradósok jellegű sorozatokból mi hiányzik. Ma egy hirtelen katasztrófa esetén teljesen téves tippek, félinformációk, hamisítások, máshol és máskor készült képek és videók közül kell kiválogatni az újságíróknak azt, amit továbbadhatnak az olvasóknak és nézőknek. Nemcsak a gondolkodáshoz szükséges idő hiányzik, hanem többnyire az információ is.

Az Archive.org 9/11-es archívumát ilyen szemmel is érdemes megnézni, nem csak úgy, mint történelmi forrást. A Facebook, a Twitter, az Instagram, a YouTube előtti internetnek világot formáló pillanata. A nizzai vagy a párizsi terrortámadás után tudjuk, hogyan zajlik le ma egy hasonló incidens. Még orosz orosz forrásból származó vagy orosz érdekeket szolgáló álhírek nélkül is nehéz megállapítani, mi történt.

Kit érdekel a tegnapi újság?

Az online sajtóról nincs olyan másodpercről másodpercre ellenőrizhető archívum, mint a tévéről. A nagy nyugati híroldalakat meg lehet találni az internetet filmszerűen visszatekerhetővé tévő Wayback Machine-en, de még ez a szolgáltatás sem őriz három verziónál többet a New York Times weboldalából. A BBC-ből ugyan hét verzió is akad, de a többségük a nap végén készült.

A magyar internetből még ennyi sincs. A legkorábbi Index-címlap a szolgáltatásban szeptember 25-éről származik, Origo-címlapból pedig október végéről valót lehet előszedni. A korabeli cikkek keresgéléssel többnyire most is előszedhetők lennének, a címlap elrendezése, a hírek kontextualizálása viszont hiányzik. Az internetet már akkor is egy itt és most esztétikával szerkesztették, szerkesztettük, és ez azóta sem változott sokat. A tegnapi újság alig érdekel valakit, így megőrizni sem érdemes. (A digitális adatok megőrzéséről lásd korábbi cikkünket – a szerk.) Pedig érdemes akár csak felsorolás jelleggel végiggondolni, mit dobunk ki azokkal a tegnapi újságokkal.

Valami örökségféle

A szeptember 11. óta eltelt idő nem csak a Facebookot, az egyszerű videostreamelést és azt a jelent hozta el, amelyben a platformcégek megették a sajtó bevételi forrásait. Csak úgy lehet felsorolni észszerű terjedelemben a neveket, történéseket, ha az Iliász hajókatalógusát vagy Mózes első könyvének leszármazási sort taglaló részeit használjuk példának. Oszama megerősítette Busht, és talán a második terminushoz is ő juttatta.

Bush háborúkat kezdett, megfigyelési programokat engedélyezett, ami egyrészt a megfigyelési kapitalizmus kialakulásához vezetett. Másrészt a jogsértő titkok életre hívták Julian Assange-ot, Chelsea Manninget és Edward Snowdent. A nagy szivárogtatók fel is hívták a figyelmünket a megfigyelési programokra, majd vitákba és harcokba keveredtek, és végül a börtönben, Moszkvában vagy épp a londoni ecuadori nagykövetségen kötöttek ki.

A megfigyelés közben állandósult, sőt új szintekre hágott. Ma már arról van szó, hogy a képfelismerő algoritmusok akár az elfedett arcú tüntetőket is képesek azonosítani. Emellett viszont a technológia helyett a közhangulattal, az Overton-ablak mozgatásával foglalatoskodó robotok és élő erő kiszűrésével még vacakul állunk. (Az igazsághoz tartozik, hogy a probléma inkább politikai, mint technológiai.)

Tizenhat évvel vagyunk a 9/11-es terrortámadás után. Belegondolni is kemény, hogy a legtöbb gimnazista számára a támadás és a támadás előtti idők csak a történelemkönyvben léteznek. Közben pedig élünk a következményei között.

Másvalaki Problémája – kövesse a Magyar Narancs technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogját!