Aláírásgyűjtést kezdett a Magyar Természetvédők Szövetsége a tervezett elavulás ellen. A petíciót, aminek a szövegét itt lehet elolvasni, eddig 1685-en írták alá. Tegyétek is meg, mert van pár kérdésem. Az első: a petíció mivel támasztja alá, hogy a tervezett elavulás létezik? A második: pontosan mit akarnak elérni?
Igen, csalok pofátlan módon. Az elsőre nagyjából az a válasz, hogy „mint az közismert”. Ez viszont már Safraneknek sem jött be a Macskafogóból. A másodikra az, hogy talán a kormánynak, (de nem nagyon van kijelölve, hogy milyen szervnek) kellene a piacon lévő termékeket a mosógéptől, hűtőtől a tévéig, illetve a fényképezőgéptől az autóig ellenőrizni. Alapvetően a tartós fogyasztási cikkekről beszélnek, az legalább segít valamennyire körbelőni, hogy mit kellene felügyelni. És legalább az ellenség ki van jelölve: a multik.
| ||
A kampánynak van egy olyan eleme is, amit tényleg érdemes fejben tartani: iszonyatos mennyiségű elektronikai hulladékot termelünk. Ez egyrészt szeméttermelés, ami nem jó. Másrészt értékes erőforrások – például nehezen újrafeldolgozható ritkaföldfémek – felesleges lekötése. Erre tényleg illik figyelni. Például mert a világ tantál termelésének jelentős része (2013-ben közel negyven százaléka) olyan boldog, demokratikus és a munkások jogait a végletekig tiszteletben tartó országokból származott, mint a Kongói Demkoratikus Köztársaság vagy Ruanda. Az utóbbi kormánya épp a napokban tette közhírré, hogy most már aztán tényleg megütheti a bokáját, aki a 140 ezer gyerekmunkásának valamelyikét alkalmazza.
Gonosz-e a multi?
Nem lenne illendő csak rámutatni arra, hogy a Természetvédők Szövetségének petíciója elvárja, hogy túl sok mindent higgyünk el neki. Érdemes felvonultatni az ellenoldal érveit is. Ezt szerencsére Szűcs István, a Mérnökszemmel blog írója egy négy cikkből álló sorozatban megtette, majd volt olyan jó, hogy még a műsoromba is eljött újra elmagyarázni. Szerinte a tervezett elavulásról beszélők rossz végéről nézik a folyamatot.
A gyártó cégek nem úgy terveznek, hogy X idő után, ahol X a garancia plusz két nap, elromoljon a berendezés. A cél az, hogy a készülék X ideig egészen biztosan ne romoljon el, és közben olcsó is legyen. Az utóbbi azért fontos, mert a fogyasztók olcsó terméket szeretnének. Ha nem, akkor megvennék a Miele mosógépet, a Kitchenaid konyhai robotgépet darabját 2-300 ezer forintért, és boldogan használnák. Ehelyett jellemző, hogy egy ötödannyiba kerülő készüléktől várnak hasonló műszaki tartalmat. Esetenként használt eszköztől, ami több különböző módon lutri.
Mit kellene valóban kérni?
Érthető módon azt a petíciót még 1600-an sem írnák alá, amit azt követelné, hogy legyen minden drágább és jobb. Mint ahogy annak sincs petíciója, hogy mi, emberek, ne akarjuk folyamatosan az újat.
Egy front mégis van, amit meg lehet nyitni. Lehet követelni a gyártóktól, hogy tegyenek elérhetővé szervízleírásokat. Biztosítsanak alkatrész utánpótlást. Ez utóbbit 2003 óta nem követeli meg a törvény. Még azt is, hogy az alkatrészek legyenek elérhető árúak, hogy egy elem cseréje ne kerüljön ugyanannyiba, mint egy új készülék. Szerencsére az EU foglalkozik ezzel a csokornyi ötlettel, amit együttesen a javítás jogának szokás hívni. Bonyolultabb, magyarázatot igénylő probléma persze, de legalább nem úgy lehet összefoglalni, hogy legyen minden olcsóbb és jobb is.
Másvalaki problémája – kövesse a Magyar Narancs technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogját!
Másvalaki problémája – Magyar Narancs
Nem látod, pedig ott van, és téged is érint. A Magyar Narancs új, technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogja.
