A hálapénz károsabb, mint gondolná, de mindenki tehet ellene
Képünk illusztráció

A hálapénz károsabb, mint gondolná, de mindenki tehet ellene

  • Lénárd Rita
  • 2017. szeptember 13.

Materia Medica

Az ókori Kínában is volt háziorvos, aki rendszeresen látogatta, vizsgálta, tanácsokkal látta el a család tagjait. Tisztelték, megbecsülték és minden vizit alkalmával egy tálkába elhelyezték a honoráriumát. Ha valaki megbetegedett a családban, a tálka üres maradt mindaddig, amíg a beteg meg nem gyógyult.

Elhatárolódom a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai bizottságának döntésétől, mely szerint egy orvos kirívóan súlyos etikai vétségét mindössze hat hónapos kizárással büntette. Emlékeztetőül: arról a sajtóban is nagy visszhangot kiváltó esetről van szó, amikor egy onkológus-nőgyógyász pénzt kért, sőt követelt súlyos betegektől egy közfinanszírozott kórházban, a munkaideje alatt elvégzendő műtétekért. Az ügy a bíróságon bizonyítást nyert, az ítéletet és annak indoklását orvosként nem tisztem minősíteni. De az Orvosi Kamara hivatásrendi köztestület, ennek megfelelően legfontosabb feladata a hivatás tisztaságának megőrzése, a szakma méltóságának, megbecsültségének biztosítása, a betegek bizalmának megtartása lenne. Minden Magyarországon praktizáló orvos számára kötelező az orvosi kamarai tagság – a tagság egy olyan kamarában, mely mindössze fél évre zárja ki soraiból a betegek kiszolgáltatott helyzetével anyagi haszonszerzés céljából sorozatosan visszaélő tagját.

De ez a történet nem csak erről, és főként nem egy esetről szól.

Mély értékrendi, morális válságot élünk át, ez nem kerülte el az orvostársadalmat sem. 38 éves szakmai múltam alapján azt kell mondanom, hogy az orvosi hivatás művelésének, hitelességének elengedhetetlen feltétele az orvos erkölcsi tartása, példamutató magatartása, feddhetetlensége. Bizalmat kérünk a betegeinktől, a fentiek nélkül erre nem tarthatunk igényt.
Hiszem, hogy a gyógyulás-gyógyítás sikerének kulcsa a páciens és orvosa közti, kölcsönös bizalmon alapuló, egyenrangú, együttműködő kapcsolat. Ez az, ami nem jön létre, nem működik, ha ebben a kapcsolatban a hálapénz is szerepel.
Amikor az '50-es években a hálapénzt bevezették, az volt a politika elsődleges célja, hogy megosszák, összefogásra képtelenné tegyék az orvostársadalmat. Nos, ez bizony sikerült, a mai napig tart a megosztottságunk, széthúzásunk.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

A bevezetés úgy történt, hogy az orvosi szakmákat két csoportra osztották: a beteggel közvetlen napi kapcsolatot tartó (betegágy melletti) és az ún. háttér diagnosztikai (például labor, röntgen) szakmákra. Ennek megfeleltetve eltérő fizetést állapítottak meg, a “háttér” szakmáknak magasabb alapfizetést garantáltak. Így “legalizálták” a hálapénzt, törvényessé tették, hogy a betegágy mellett dolgozó orvos a betegtől elfogadott pénzzel egészítse ki a jövedelmét. (A parasolventia szó erre utal, mellék-jövedelemként fordítható, bár nyelvészek szerint ez a szóösszetétel igazi hungaricum.) Már ebből is látszik, hogy ez nem egészen a háláról szól.

A hálapénz rendszere szakadékot képez a különböző orvosi szakmák művelői között, lehetetlenné teszi a korrekt együttműködést, a kollegiális kapcsolatokat. Azaz: ellehetetleníti a team-munkát, ami nélkül ma nincs gyógyítás.

Vegyünk példának egy műtétet, a teljesség igénye nélkül: van az operáló orvos – őt biztosan ismeri, sok esetben választja a beteg, van az altatóorvos – manapság vele is találkozik műtét előtt. De vajon tud-e arról, hogy a gyógyulását, sőt életben maradását döntően befolyásoló szövettani véleményt a csapat kórboncnok tagja adja? Kinek „hálás” hát a beteg? Ki gyógyította meg?

Ugyanígy a gyógyító team többi tagjával – nővérek, gyógytornászok stb. – sem alakulhat ki megfelelő munkakapcsolat.

A páciens oldaláról nézve: ez ma már nem a hála kifejezése, ez a betegek bizalomvesztéséről, félelméről szól, arról, hogy a megfelelő ellátást szeretnék így biztosítani maguknak. Mindez külön utakat generál, a rendszer további torzulásához vezet, amivel meg is érkeztünk az ördögi körhöz.

A beteg-orvos kapcsolat így valamiféle üzleti tranzakció lesz, az orvost abban teszi érdekeltté, hogy minél „jobban”, minél tovább gyógyítsa „hálás” betegét, akkor is, ha célravezetőbb lenne, hogy továbbküldje egy másik kollégájához.

A hálapénz beférkőzik az oktatásba is, hiszen a tudás átadásával az utódunkat képezzük, aki ebben a rendszerben a vetélytársunk. Hogy megtartsuk a jövedelmünket, megtartjuk magunknak a tudást, így maradunk nélkülözhetetlenek, megkerülhetetlenek. Bebetonozza a rossz egészségügyi struktúrákat, mert a hatalmon lévők nem eresztik a pozíciót, a kiváltságokat.

Elkeserítő, de tény, hogy akik nem tettek és most sem tesznek semmit a hivatás tisztaságáért, azok elsősorban az én generációm (a hetvenes évek előtt születettek – a szerk.) „kiváltságos” tagjai. Azok, akik kivárták a sorukat, beérett a termés, akik most aratnak. Reményeim szerint kevesen vannak, de igen, ők azok, akiket orvosbáróknak, orvoslobbinak, szuperorvosnak neveznek. Ők azok, akiknek a „hálapénz-rendszer” fennmaradása elemi érdekük, ennek fenntartása érdekében pedig semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. Túl azon, hogy adott esetben kikényszerítik a „hálapénzt”, minden értelmes rendszer-átalakításnak ellenállnak, képtelen, anakronisztikus, feudális hierarchikus rendszert kényszerítenek a fiatal kollégákra, nem tanítják őket a mesterség fortélyaira, ellenvetést nem tűrve uralkodnak, egyenrangú kommunikációra képtelenek. Ennek következménye az, hogy már egy egész generáció hiányzik a rendszerből – azok, akik nem tudnak, nem akarnak így dolgozni.

De kedves olvasó, ön is tehet róla. És tehet ellene!

Sok okos, tehetséges fiatal kollégám panaszolja, hogy a betegek is gyanakodva fogadják, ha visszautasítja a „borítékot”. Azt gondolják, és el is mondják, hogy biztosan rossz orvos, azért nem meri elfogadni. Vagy, ami még rosszabb, azt feltételezik, hogy nem lehet rajtuk segíteni. Nem így van! Vannak, vagyunk sokan orvosok, akik tiszta, átlátható, biztonságos, hálapénzmentes egészségügyben akarunk dolgozni. A Magyar Orvosi Kamarának mi is a tagjai vagyunk. Elvárjuk, hogy kellő erővel, proaktívan lépjen fel minden tudomására jutott etikai vétséggel szemben, ha kell, akár az etikai kódex módosításával. Tegye nyilvánossá a lezárt etikai ügyekben hozott határozatait!

A változtatás elengedhetetlen, tartsuk itthon, hozzuk haza kollégáinkat!

Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica – minden szerdán a magyarnarancs.hu-n.

 

 

Magyar Narancs

Elindult a Magyar Narancs új, egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.