A hálapénz károsabb, mint gondolná, de mindenki tehet ellene
Képünk illusztráció

A hálapénz károsabb, mint gondolná, de mindenki tehet ellene

  • Lénárd Rita
  • 2017. szeptember 13.

Materia Medica

Az ókori Kínában is volt háziorvos, aki rendszeresen látogatta, vizsgálta, tanácsokkal látta el a család tagjait. Tisztelték, megbecsülték és minden vizit alkalmával egy tálkába elhelyezték a honoráriumát. Ha valaki megbetegedett a családban, a tálka üres maradt mindaddig, amíg a beteg meg nem gyógyult.

Elhatárolódom a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai bizottságának döntésétől, mely szerint egy orvos kirívóan súlyos etikai vétségét mindössze hat hónapos kizárással büntette. Emlékeztetőül: arról a sajtóban is nagy visszhangot kiváltó esetről van szó, amikor egy onkológus-nőgyógyász pénzt kért, sőt követelt súlyos betegektől egy közfinanszírozott kórházban, a munkaideje alatt elvégzendő műtétekért. Az ügy a bíróságon bizonyítást nyert, az ítéletet és annak indoklását orvosként nem tisztem minősíteni. De az Orvosi Kamara hivatásrendi köztestület, ennek megfelelően legfontosabb feladata a hivatás tisztaságának megőrzése, a szakma méltóságának, megbecsültségének biztosítása, a betegek bizalmának megtartása lenne. Minden Magyarországon praktizáló orvos számára kötelező az orvosi kamarai tagság – a tagság egy olyan kamarában, mely mindössze fél évre zárja ki soraiból a betegek kiszolgáltatott helyzetével anyagi haszonszerzés céljából sorozatosan visszaélő tagját.

De ez a történet nem csak erről, és főként nem egy esetről szól.

Mély értékrendi, morális válságot élünk át, ez nem kerülte el az orvostársadalmat sem. 38 éves szakmai múltam alapján azt kell mondanom, hogy az orvosi hivatás művelésének, hitelességének elengedhetetlen feltétele az orvos erkölcsi tartása, példamutató magatartása, feddhetetlensége. Bizalmat kérünk a betegeinktől, a fentiek nélkül erre nem tarthatunk igényt.
Hiszem, hogy a gyógyulás-gyógyítás sikerének kulcsa a páciens és orvosa közti, kölcsönös bizalmon alapuló, egyenrangú, együttműködő kapcsolat. Ez az, ami nem jön létre, nem működik, ha ebben a kapcsolatban a hálapénz is szerepel.
Amikor az '50-es években a hálapénzt bevezették, az volt a politika elsődleges célja, hogy megosszák, összefogásra képtelenné tegyék az orvostársadalmat. Nos, ez bizony sikerült, a mai napig tart a megosztottságunk, széthúzásunk.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

A bevezetés úgy történt, hogy az orvosi szakmákat két csoportra osztották: a beteggel közvetlen napi kapcsolatot tartó (betegágy melletti) és az ún. háttér diagnosztikai (például labor, röntgen) szakmákra. Ennek megfeleltetve eltérő fizetést állapítottak meg, a “háttér” szakmáknak magasabb alapfizetést garantáltak. Így “legalizálták” a hálapénzt, törvényessé tették, hogy a betegágy mellett dolgozó orvos a betegtől elfogadott pénzzel egészítse ki a jövedelmét. (A parasolventia szó erre utal, mellék-jövedelemként fordítható, bár nyelvészek szerint ez a szóösszetétel igazi hungaricum.) Már ebből is látszik, hogy ez nem egészen a háláról szól.

A hálapénz rendszere szakadékot képez a különböző orvosi szakmák művelői között, lehetetlenné teszi a korrekt együttműködést, a kollegiális kapcsolatokat. Azaz: ellehetetleníti a team-munkát, ami nélkül ma nincs gyógyítás.

Vegyünk példának egy műtétet, a teljesség igénye nélkül: van az operáló orvos – őt biztosan ismeri, sok esetben választja a beteg, van az altatóorvos – manapság vele is találkozik műtét előtt. De vajon tud-e arról, hogy a gyógyulását, sőt életben maradását döntően befolyásoló szövettani véleményt a csapat kórboncnok tagja adja? Kinek „hálás” hát a beteg? Ki gyógyította meg?

Ugyanígy a gyógyító team többi tagjával – nővérek, gyógytornászok stb. – sem alakulhat ki megfelelő munkakapcsolat.

A páciens oldaláról nézve: ez ma már nem a hála kifejezése, ez a betegek bizalomvesztéséről, félelméről szól, arról, hogy a megfelelő ellátást szeretnék így biztosítani maguknak. Mindez külön utakat generál, a rendszer további torzulásához vezet, amivel meg is érkeztünk az ördögi körhöz.

A beteg-orvos kapcsolat így valamiféle üzleti tranzakció lesz, az orvost abban teszi érdekeltté, hogy minél „jobban”, minél tovább gyógyítsa „hálás” betegét, akkor is, ha célravezetőbb lenne, hogy továbbküldje egy másik kollégájához.

A hálapénz beférkőzik az oktatásba is, hiszen a tudás átadásával az utódunkat képezzük, aki ebben a rendszerben a vetélytársunk. Hogy megtartsuk a jövedelmünket, megtartjuk magunknak a tudást, így maradunk nélkülözhetetlenek, megkerülhetetlenek. Bebetonozza a rossz egészségügyi struktúrákat, mert a hatalmon lévők nem eresztik a pozíciót, a kiváltságokat.

Elkeserítő, de tény, hogy akik nem tettek és most sem tesznek semmit a hivatás tisztaságáért, azok elsősorban az én generációm (a hetvenes évek előtt születettek – a szerk.) „kiváltságos” tagjai. Azok, akik kivárták a sorukat, beérett a termés, akik most aratnak. Reményeim szerint kevesen vannak, de igen, ők azok, akiket orvosbáróknak, orvoslobbinak, szuperorvosnak neveznek. Ők azok, akiknek a „hálapénz-rendszer” fennmaradása elemi érdekük, ennek fenntartása érdekében pedig semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. Túl azon, hogy adott esetben kikényszerítik a „hálapénzt”, minden értelmes rendszer-átalakításnak ellenállnak, képtelen, anakronisztikus, feudális hierarchikus rendszert kényszerítenek a fiatal kollégákra, nem tanítják őket a mesterség fortélyaira, ellenvetést nem tűrve uralkodnak, egyenrangú kommunikációra képtelenek. Ennek következménye az, hogy már egy egész generáció hiányzik a rendszerből – azok, akik nem tudnak, nem akarnak így dolgozni.

De kedves olvasó, ön is tehet róla. És tehet ellene!

Sok okos, tehetséges fiatal kollégám panaszolja, hogy a betegek is gyanakodva fogadják, ha visszautasítja a „borítékot”. Azt gondolják, és el is mondják, hogy biztosan rossz orvos, azért nem meri elfogadni. Vagy, ami még rosszabb, azt feltételezik, hogy nem lehet rajtuk segíteni. Nem így van! Vannak, vagyunk sokan orvosok, akik tiszta, átlátható, biztonságos, hálapénzmentes egészségügyben akarunk dolgozni. A Magyar Orvosi Kamarának mi is a tagjai vagyunk. Elvárjuk, hogy kellő erővel, proaktívan lépjen fel minden tudomására jutott etikai vétséggel szemben, ha kell, akár az etikai kódex módosításával. Tegye nyilvánossá a lezárt etikai ügyekben hozott határozatait!

A változtatás elengedhetetlen, tartsuk itthon, hozzuk haza kollégáinkat!

Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica – minden szerdán a magyarnarancs.hu-n.

 

 

Magyar Narancs

Elindult a Magyar Narancs új, egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.