Bejárta a sajtót a hír, hogy az Országos Onkológiai Intézetben a betegeknek levegőtlen, zsúfolt helyiségekben, sokszor állva kell órákig várakoznia az orvossal való találkozásra, a kezelésekre. Az Intézet sajtóközleményében ezt cáfolta, illetve azt állította, hogy a betegek fölöslegesen és túl korán érkeznek.
Sajtóközlemény csúsztatásokkal
Gyakorló belgyógyászként nagyon sok rákos beteggel találkozom, hiszen sokszor a vérszegénység, vagy egyéb tünet vizsgálatakor derül ki a daganatos betegség. Mindig megkérem a betegeket, hogy jöjjenek vissza hozzám a kezelések után, mondják el, hogyan alakult a helyzetük. Így tőlük tudom, hogy az Országos Onkológiai Intézetben valóban nagy zsúfoltságban, levegőtlen, szűk folyosókon, sokszor állva kell órákig várakozniuk, ebben pedig nincs okom kételkedni. De azt is elmondják, hogy a személyzet, az orvosok, és nővérek emberfeletti munkát végeznek, és szinte kivétel nélkül hálásak az ottani ellátásért, gyógyításért.
Ezt a helyzetet tehát nem lehet egy ilyen sajtóközleménnyel megoldani.
Ahelyett, hogy külföldi példákat hoznék, inkább álljon itt két rövid rész a jelenleg érvényes Egészségügyi Törvényből:
Az emberi méltósághoz való jog
- Az egészségügyi ellátás során a beteg emberi méltóságát tiszteletben kell tartani.
- A beteget csak méltányolható okból és ideig szabad várakoztatni.
A belső minőségügyi rendszer
Minden egészségügyi szolgáltató biztosítja a belső minőségügyi rendszer működését, amelynek célja:
- a szolgáltatás során felmerülő hiányosságok időben történő felismerése, a megszüntetéséhez szükséges intézkedések megtétele és ezek ellenőrzése,
- a betegek jogainak, igényeinek és véleményének figyelembe vétele.
| ||
Lelki megpróbáltatások
Nem kell egészségügyi végzettség ahhoz, hogy megértsük, a daganatos betegek fizikai állapota leromlott, amit súlyosbítanak a kezelések mellékhatásai, így minden további megterhelés már elviselhetetlen számukra. Ezekről most nem írok, inkább megosztok néhány tapasztalatot a lelki megpróbáltatásokról.
Ma Magyarországon a rák szó hallatán az emberek még mindig egyből a halálra asszociálnak. Amikor egy beteg ott ül egy orvos előtt és azt hallja, hogy daganatos betegsége van, gyakorlatilag ezt a félelmet éli át. Ezután hirtelen az egészségügyi "futószalagon" találja magát, olyan szavakat, kifejezéseket hall, amiket nem is ért meg teljesen. Egy ismeretlen, félelmetes életszakasz kezdődik, olyan kezelési módokról beszélnek neki, amikről talán már hallott, de sosem tapasztalt.
Ilyenkor gyakorlatilag elveszti a kontrollt a saját élete fölött, napjait, tevékenységeit orvosi protokolloknak kell alárendelnie, ezért elveszettnek, kiszolgáltatottnak érzi magát.
Van, aki elbújik a világ elől és nem beszél róla, van, aki inkább kibeszéli magából. Van, aki megdermedve retteg, van, aki küzd, foggal-körömmel harcol. Van, aki önmagát okolja, van, aki mást hibáztat. De egy szempontból minden beteg egyforma: az orvosával mindenki szeretne beszélni, mindent alaposan átbeszélni.
Megváltozik a világ
Tapasztalataim alapján a rákbetegek diagnózist először meghallva sok esetben szinte lefagynak, nem is képesek teljes egészében felfogni a hallottakat. A beteg kiszolgáltatott és rémült állapotban van, hirtelen a legegyszerűbb dolgok is érthetetlenné válnak számára, szinte képtelen bármit is reagálni.
Sokszor nem, vagy alig-alig emlékszik a beszélgetésre, ezért mindent újra meg kell kérdeznie. Gyakran előfordul, hogy ugyanazokat a kérdéseket teszi fel a következő beszélgetéskor, amit már feltett egyszer.
A különböző beavatkozások, terápiák mellékhatásai tartós változásokat okozhatnak testileg és lelkileg is. Megváltozik a páciens önképe, a társadalomban elfoglalt helye, a társkapcsolata, a családi élete. Nagyon nehéz újra megtalálni az egyensúlyi állapotot. Ha létre is jön ez az érzékeny egyensúly, akkor is megjelenik egy olyan érzés, amit Damoklész kardja effektusnak hívnak: ez azt jelenti, hogy a már gyógyultnak nyilvánított páciensnek meg kell küzdenie azzal a félelemmel, amit az esetleges visszaesés lehetősége jelent.
Mindezt Esterházy Péter sokkal megrendítőbben írta le:
"Mintha bűnös volnék. Ezt a nyomást érzem a szívemen és a gyomromban. És akkor ez volna itt az Ítélőszék? Elég lapos érzet. A Kafka-áthallások se teszik jobbá. Mindegy, van, ami van. Ülök a túlzsúfolt folyosón a többi elítélttel. Most meg inkább a tisztítótűz jut eszembe; gondolom, a várakozás miatt.Lehet, hogy 1-kor mégis be kell kopognom, nem mindenki kapott időpontot. Most kéne figyelni, emlékezni, mi volt, mit és hogyan előadni. Izgulok, hogy most fogok elrontani valamit. De szívesen volnék gyerek – jókor! -, akinek a bölcs, mindentudó felnőttek megmondják, mit kell tennie, egyszersmind megnyugtatják, hogy nem lesz baj, hogy nincsen baj. Pedig attól tartok, baj van, és most meg fogom tudni, mekkora. Mekkora és minő."
(Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló)
| ||
Évi 600 ezer ambuláns ellátás
Egy ilyen lelkiállapotban és súlyosan legyengült fizikai állapotban kell sokszor állva, órákig várakozni. Nem passzióból érkeznek korán a betegek, hanem például azért, mert a kemoterápia előtt friss laboreredményt kell látnia az orvosnak, ezután kaphat csak kezelést a páciens, ennek időben bele kell férnie a rendelési időbe. Vagy azért, mert vidéki a beteg és csak így oldható meg a közlekedés, vagy azért, mert olyan gyenge, hogy mentő szállítja.
De nézzük meg a másik oldalt is. Az Országos Onkológiai Intézet honlapján szerepel ez az adat: "Évente (...) az ambuláns forgalom meghaladja a 600 ezret."
Ennek alapján, évi 260 munkanappal számolva (a kieső ünnepnapokat nem is véve figyelembe) napi 2307 ambuláns ellátás történik.
Ebben nyilvánvalóan benne van az egyszerű vérvételtől a képalkotó vizsgálatokon át az onkoteamig minden esemény, de ez a szám még engem is megdöbbentett.
Az, hogy ennyi beteg minőségi ellátásához van-e elegendő számú orvos és szakdolgozó, maradjon inkább költői kérdés. Ahogy az is, hogy az elavult, pavilonrendszerű kórház egyáltalán alkalmas-e erre a hatalmas feladatra. Nem tisztem ezt megítélni, és nem is vagyok kompetens abban, hogy mit kellene tenni. Csak egy valami biztos, ezen változtatni kell.
Addig pedig, aki, ahol csak tudja, fogadja meg azt a tanácsot, amit Robin Youngson ad Együttérző gyógyítás című könyvében:
"Amikor észrevesszük, hogy a kórház folyosóján elveszetten álldogál valaki, lépjünk oda hozzá, és kérdezzük meg, hogy tudunk-e segíteni. Ha keres valamit, akkor ahelyett, hogy útbaigazítanánk, kísérjük el oda, ahová mennie kell."
Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica a magyarnarancs.hu-n.
Magyar Narancs
A tavalyi „eredmények" és törekvések fényében nem sok jót. Áttekintettük a magyar egészségügy 2018-as sarokköveit és azt, vajon mi várható idén.
