Amikor a finomhangolás már nem elég: miért nélkülözhetetlen az Orvosi Kamara megújítása?

Ez a blogfolyam az egészségügy problémáival, megújítási lehetőségeivel foglalkozik. Így talán nem meglepő, hogy miért írok az orvoskamara problémáiról, megújítási kényszeréről.

Az írást elolvasva remélem, megértik, hogy az az erjedés, belső mozgás, ami a kamarában nemrég elindult, nem egy szakma belügye, hanem az egészségügy jövője, fejlődési iránya a tét. Nem az a kérdés, hogy egy év múlva ki lesz a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, hanem hogy a magyar orvostársadalom kezébe veszi-e a sorsát, él-e érdekérvényesítési, önigazgatási - önszabályozási lehetőségeivel, és kikényszeríti-e egy korszerűbb szemléletű egészségügy kialakulását, amiben méltó módon lehet gyógyulni és méltó módon lehet gyógyítani.

A Magyar Orvosi Kamarával alapvetően három gondom van:

Nem áll bele a szakmai érdekvédelembe, rezignáltan tűri észrevételeinek, deklarációinak semmibevételét.
Az elnökség önálló életet él, elszakadt a tagságtól.
Nem motorja, hanem gátja az egészségügy modernizálódásának.

Következmény nélkül

Az orvoskamara időről időre – társadalomfilozófiai szempontból általam is jónak ítélt –kinyilatkoztatásokat tesz, amelyek a szolidaritás elvű társadalombiztosítás dominanciája, az igazságos társadalom mellett állnak ki, és rendszeresen megszólalt az egészségügyi közkiadások EU-átlagra emeléséért is. Ez jó, de sajnos az aktivitás ezzel véget is ért.

Az „Egészségügy 2018” kezdetű tavaly májusi dokumentum 6 szimpatikus pontban konkrét elvárásokat fogalmazott meg az újonnan felálló kormány és a Parlament felé, egészen az Alaptörvény-módosítás követeléséig. („Az Alaptörvényben rögzítendő a közösségi egészségügyi ráfordítások GDP arányában mért minimálisan 6,5 százalékos kötelező szintje”.) Majd amikor nem sokkal később a Parlament más okból hozzányúlt az alaptörvényhez, akkor még a lesöprés szintjén sem került szóba a MOK követelése. De a MOK csendben ült, akárcsak a 2019-es költségvetés tárgyalásánál, amiben szintén nem köszöntek vissza a követelései.

A MOK-deklarációkkal az a probléma, hogy bár sok értékes gondolatot tartalmaznak, de következmény nélküliek. A „mi szóltunk” szemlélet csupán önfelmentésre alkalmas, változtatásra nem. Éger István, a MOK elnöke a társadalmi igazságosság, az egészségügy kettészakadásának megakadályozása érdekében keményen beleállt a Fidesz által kezdeményezett szociális népszavazásba 2008-ban, ám – biztosan szomorúan, de – szó nélkül viseli az elmúlt évtized folyamatait, a magánegészségügy brutális térnyerését, az egészségügy kettészakadását.

Éger István, a MOK jelenlegi elnöke

Fotó: MTI

A vezetés művészete

Az elnökség önálló életet él, a tagságnak ehhez sajnos nem sok köze van. A választásokon zömmel 5-25 százalék-os részvétel mellett választják meg ugyanazt a magot. A „bent levők” mindent megtesznek pozíciójuk védelméért: áprilisban (ha igaz) küldöttválasztás lesz, de a MOK jegeli az információkat, és időhúzással ellehetetleníti az Újratervezés csoport létrejöttét.

A tagság zöme passzív, a MOK tagdíjat az Iparkamara tagdíjához hasonló különadóként éli meg, amit be kell fizetni, és a viszony ezzel véget is ér. Hogy az olvasó is értse: az országos küldöttgyűlés többször is úgy változtatta meg az alapszabályt, hogy a tagság előzetesen nem ismerhette meg az előterjesztéseket.

A MOK honlapja az elnökség üzenő-füzete, vita, párbeszéd nincs, de ugyanez a helyzet a MOK-újsággal és hírlevéllel is. Egy jellemző példa: a MOK honlapja földbedöngölő kritikát írt az Újratervezés csoport programjáról, de a tagság a kritizált dokumentumot nem ismerhette meg. Arra a levelünkre, amiben kértük, hogy a MOK azonos felületein közöljék, még választ nem kaptunk. A helyzet abszurditását jól illusztrálja, hogy bíróságon kellett kiperelni, hogy a mi tagdíjunkból fizetett elnöknek mennyi a fizetése.

Az Újratervezés csoport nem kívülről akar kritizálni, nem alternatív kamarát akar létrehozni, hanem a törvény által ma működő köztestületet akarja korszerűsíteni, demokratizálni. Ennek érdekében tavaly októberben nyújtottuk be elfogadásra a csoport ügyrendjét (ez a hivatalos szervezeté válás hivatalos útja), ám ezt a kamara Területi Szervezetek Tanácsa formai okokra hivatkozva februárban elutasította. A döntésről március 11-i keltezésű levélben értesültünk. Nehezített pályán megyünk előre, de már 611 orvos vállalja névvel, hogy támogatja a programunkat. (Cikkünk megjelenését megelőzően, szerdán írt arról a 24.hu, hogy a MOK egyelőre elutasította, hogy az Újratervezés a kamarán belüli munkacsoportként működhessen tovább - a szerk.)

A MOK önfenntartó, a tagságtól elszakadt vezetési stílusa nemcsak irritáló, de kontraproduktív is. A követelések, deklarációk nem lennének ilyen könnyen lesöpörhetők, ha a mindenkori politika érezné, hogy az elnökség mögött ott a tagság. Erre sajnos a jelenlegi vezetés nem tart igényt. A 2018-as újévi beköszöntőjében az elnök úr maga is deklarálta ezt: „A vezetés művészete – mert az kicsit művészet is – épp abban rejlik, hogy a tapasztalatokra támaszkodva mindig a lehető legjobb taktikát és metodikát válasszuk céljaink eléréséhez. Ja, hogy ezt nem lehet mindig szóról szóra mindenkinek elmagyarázni, sőt néha kifejezetten nem is szabad, ha a dolog úgy kívánja? Nos, a győztes hadvezért sem mindig küldik a bitó alá, ha nem mondja el, hogyan nyert csatát.” Tehát ő küzd, mi meg fizessük be a tagdíjat, és bízzunk. És ne érdeklődjünk, hogy hogyan, és miért.

Pedig az elmúlt évtized bizonyította, hogy

akkor eredményes valami, ha tömegek állnak mögötte.

A Cser – Éger páros eredményes bértárgyalása egybeesett azzal, hogy a rezidensek letétbe helyezték a felmondásukat, és a második béremelésben is komoly szerepe volt az újonnan megjelenő civil és szakszervezeti szerveződéseknek, mint Sándor Mária mozgalmának, a RESZASZ-nak és az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook csoportnak.

És azt is látjuk, hogy a szakma tisztulása, a gusztustalanul kikövetelt hálapénz ügyében egyetlen egyszer lépett fel komolyan, a nagynyilvánosság előtt a Kamara: a veszprémi onkológus nőgyógyász esetében. Igen, ott példás volt az elnökség eljárása. De csak azután, hogy az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport nyílt levelet írt ez ügyben, és jómagam etikai eljárást kezdeményeztem a helyi kamaránál. A közösségi megmozdulások igenis tudnak eredményesek lenni.

Méltó módon gyógyulni és gyógyítani! - jobb egészségügyért küzd egy orvos-csoport

Az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport magjából alakult Újratervezés orvos-csoport a kamara megújításán fáradozik, hisz a kisközösségek erejében és a bátor érdekvédelemben. Az idősebbek még talán emlékeznek a '70-es években halkan, a '80-as években már bátrabban mesélt viccre, amely így hangzik: Mi a három legfeleslegesebb dolog a világon?

Feudális viszonyok

A harmadik állításomhoz látni kell, hogy az utóbbi 50 évben hatalmasat változott az egészségügy. Egyrészt hihetetlen technológiai–szakmai fejlődés ment végbe, másrészt megváltozott az egészségügy szemlélete is. A klasszikus paternalista, biomedikális szemlélet, ahol az orvos – mint munkadarabot – nagy tudásával okosan meggyógyítja a beteget, már nem tartható. A jelen és jövő egészségügye partnerségre épít, ahol a beteg a saját egészségéért felelős, érdemi szereplője nem pedig elszenvedője a gyógyításnak.

Ugyanez a paternalista–feudális viszony jellemezte hagyományosan az egészségügyet belülről is. Kezdő orvos koromban a professzor úrnak csak kisorvos(nő) főzhette a kávét, és az új profot a vele egyidős kollegák teccikelni kezdték a kinevezése után. Az elején tűrni kellett, húzni a többiek helyett is, de ahogy valaki feljebb került a piramisban, a rendszer elkezdett neki termelni.

Szakmai lehetőségben, pozícióban, hálapénzben. Ugyanez a paternalista „főnök-beosztott”, a csúcson levőkre optimalizált viszony süt át a MOK elnökségének kommunikációjából a tagság felé. Ezt elégelte meg az orvosok jelentős hányada, megalapítva az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoportot, ami végre a politikamentes, szakmai párbeszéd tere, és az ország, sőt a világ különböző pontjain igen széles korosztályban és különböző szakterületeken dolgozó kollégákat sikerült egy platformra hoznia, közös célokat felvázolva és aktív cselekvést kiváltva. Egy, ebből a csoportból születő mag hívta életre a kamarai reformot meghirdető Újratervezés csoportot.

A modernitás hiánya nemcsak az orvos-beteg, illetve orvos-orvos viszonyt szövi át. A technológiai fejlődés és a finanszírozási feszültségek éleződése folyamatos változásra kényszeríti az egészségügyet a világ minden pontján. A MOK elnöksége rosszul értelmezett orvos-érdekek védelme érdekében számtalan esetben elutasítja a szükségszerű átalakításokat, szervezeti változásokat, a kompetenciák átrendezését. (Lásd: a triázs rendszer bevezetésekor a MOK ellenezte azt, hogy a triázsolást ne orvos, hanem diplomás ápoló végezze.)

Ezzel felesleges terhet rak a kollegákra, és veszélyezteti a biztonságos betegellátást. A MOK nem akkor szolgálja a kollegák és betegek védelmét, ha konzerválni, őrizni akarja az ellátás szerkezetét, működését, minőségét, hanem ha nem elszenvedője, hanem motorja, szakmai koordinátora akar lenni a változásoknak. A MOK jelenlegi jövőképe alapvetően a „több pénzt” ki nem kényszerített követelésére épül. Tudni kell, hogy igen, kell a több pénz, de önmagában csak pénzzel a problémák nem oldhatók meg.

A mókás az, hogy Éger István azt sejtteti, hogy az Újratervezés csoportot politikai motivációk mozgatják. Ez nemcsak, hogy nem igaz, de azt gondolom, hogy egy Újratervezés szellemű kamara a kormány szempontjából konstruktívabb szellemiségű, jobb partner lenne, mint a jelenlegi. Az orvos- és betegérdekekért ugyan keményebben állna ki, de nem lenne globálisan zum trutz reformellenes, hanem szakmai együttműködésben partnerek lenne egy orvos-és betegérdekű átalakításban, továbbfejlesztésben.

A finomhangolás már nem elég

Mindebből talán már egyértelmű, hogy mindez nem két elnökjelölt meccse, – már csak azért sem, mert az Újratervezés csoportnak még nincs elnökjelöltje – hanem az elnökségé és a tagságé. Illetve még pontosabban, a langyosvízben jól ellevők, és a változáspártiak küzdelme.

Nem véletlenül lett Újratervezés a kamara megújításán dolgozó csoport neve. Mert sem a kamara, sem az egészségügy esetében már nem elég a finomhangolás és kicsit több pénz. Ehhez az egészségügynek az orvos- és betegérdeket összeegyezető, a betegbiztonságra, hatékonyságra, a nyilvános minőségre koncentráló átalakítására van szükség.

A változáshoz vissza kell szereznünk az orvosi hivatás társadalmi rangját és az egészségpolitikában a szakmai szempontok elsődlegességét. Az orvostársadalomnak saját kezébe kell vennie a sorsát, és élnie kell önigazgatási, önkormányzati lehetőségeivel. Ehhez pedig egy erős, megújult, és bővített jogosultságokkal rendelkező Orvos-kamarára van szükség.

Aki többet akar tudni az Újratervezés csoportról, vagy részese akar lenni a változásnak, keresse a csoport honlapját.

Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica a magyarnarancs.hu-n.