2 milliárd forint mozijegyre: hasít az új Avatar

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. január 26.

Mikrofilm

Minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje lett Magyarországon.

Meghaladta a kétmilliárd forintot és ezzel újabb mérföldkövet ért el az Avatar: A víz útja című sci-fi magyarországi jegybevétele; James Cameron alkotását szerdáig 895 ezren látták a magyar mozikban – közölte a filmet forgalmazó Fórum Hungary csütörtökön az MTI-vel.

Az Avatar: A víz útja január közepén 1 milliárd 855 millió forinttal már minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje lett Magyarországon, megelőzve ezzel a 2009-es Avatart és a 2015-ben bemutatott Star Wars: Az ébredő erőt a magyarországi jegybevételi toplistán.

A fikciós Pandora bolygón játszódó folytatás 13 évvel az Avatar után, december végén debütált a mozikban, és világszerte sikert aratott. A négy Oscar-díjra jelölt alkotás nemrég meghaladta a kétmilliárd dolláros globális bevételt is, vasárnap 2,024 milliárd dolláros (731 milliárd forintos) jegybevételnél tartott a Disney vállalat becslései szerint. Ebből durván 1,4 milliárd dollár (506 milliárd forint) a nemzetközi piacon folyt be a mozikasszákba.

Arról, mennyi bevétel szükséges ahhoz, hogy a film nullszaldós legyen, ez a cikk szól.

Az Avatar harmadik része 2024 decemberében kerül a mozikba. A negyedik epizód 2026 decemberében, az ötödik pedig 2028 decemberében várható.

Az Avatar 2009-ben nagy szenzációt keltett és minden idők legnagyobb bevételét érte el 2,9 milliárd dolláros (1048 milliárd forintos) jegyeladásával. Mint a Fórum Hungary közleményében felidézik, Magyarországon az Avatar volt az első film, amelynek jegybevétele átlépte az egymilliárd forintot.

Az Avatar: A víz útja tíz évvel később folytatja a film hőseinek életét. A szereposztásban Sam Worthington és Zoe Saldana is visszatér. A filmtörténet hat legnagyobb bevételű filmjéből hármat James Cameron rendezett: a két Avatart és az 1997-ben bemutatott Titanicot.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.