2020 legjobban várt filmjei – szuperhősök és folytatások kizárva

  • Szabó Ádám
  • 2020. január 11.

Mikrofilm

Animációs filmek és közkedvelt, sikergyáros rendezők igyekszenek idén megmenteni minket a franchise-ok és adaptációk özönétől.

Disney-mese élőszereplős remake-je, egymásnak eső CGI-szörnyek, és soha véget nem érő franchise-ok – a netes felmérések szerint nagyjából így néz ki 2020 legjobban várt filmjeinek listája; de csak az évszámot kellene átírni, hiszen ugyanez igaz volt a tavalyi és tavalyelőtti filmes évadra is.

Épp ezért mi nagy ívben teszünk a szuperhősökre, James Bond hattyúdalára, vagy épp az utolsókat rúgó Kingsman- és Szellemirtók-franchise legújabb felvonására. Még a könyves és egyéb adaptációkat is ignoráltuk ezúttal. Íme 2020 általunk legjobban várt eredeti filmjei.

Előre

Két, örökösen civódó manó halott apjuk újraélesztett alsó felével nekivágnak felfedezni, létezik-e még varázslat a világon – az alapsztori annyira groteszk, hogy abból valami jó is kisülhet. Vagy épp valami borzasztóan gejl is: az animációs film ugyanis a Disneytől érkezik, akik mellett szerencsére ezúttal ott áll a Pixar is. Utóbbiak párszor már bebizonyították, hogy a legelvetemültebb ötletekből is képesek remek dolgokat kihozni, s persze azt is, hogy a legszentimentálisabb sztorit is lehet stílusosan feldolgozni.

Magyar bemutató: Március 5.

The French Dispatch

Egy újságíróknak szóló szerelmeslevél, amely egy kitalált, 20. századi francia városban megjelenő amerikai magazinról szól” – hivatalosan egyelőre ennyit lehet tudni Wes Anderson legújabb mozijáról, az Indiewire azonban kifaggatta a rendezőt, aki elárulta: a mozi inkább egy újságíró portréja lesz, aki azért küzd, hogy azt írhassa, amit csak akar – a film mégsem általánosságban a sajtószabadságra koncentrál majd. Máshol azt írják, a The French Dispatch egyfajta antológia lesz, tehát rövidebb történetek füzére. Az mindenesetre biztos, hogy a rendező olyan kedvencei térnek majd vissza benne, mint Frances McDormand, Tilda Swinton vagy Bill Murray, de feltűnik Timothée Chalamet, Kate Winslet és Christoph Waltz is benne – vagyis igazi sztárparádé várható.

Magyar bemutató: nincs időpont

Úriemberek

Guy Ritchie egy ideje csak árnyéka önmagának, egykori imitátorai közül néhányan már bőven a fejére nőttek. Épp ezért egyelőre nem vagyunk biztosak, mennyire jó hír az, hogy az előzetes alapján az Úriemberek tipikus Guy Ritchie-mozi balfékekkel, gengszterekkel és jó adag feketehumorral. Mi azonban amíg élünk, remélünk, bizalmunkat pedig Matthew McConaughey, Hugh Grant és Colin Farrell táplálja.

Magyar bemutató: január 30.

Free Guy

Shawn Levy akció-vígjátékával vészesen közel kerülünk a cikk elején emlegetett, elkerülni kívánt szuperhősökhöz és adaptációkhoz – a Free Guy azonban meglepő módon eredeti ötletből készült. A sztori egy olyan fickóról szól, aki rájön, hogy valójában egy videojátékban él NPC-ként, azaz nemjátékos karakterként (ezek azok a figurák, akik benépesítik a játékbeli városokat és területeket, de valójában semmi szerepük sincs a játékmenetben). Főhősünk úgy dönt, szakít ezzel a hagyománnyal és kezébe veszi sorsát. A főszerepet alakító Ryan Reynolds azt nyilatkozta, a Deadpool óta nem nem izgatta ennyire egyetlen film se, a Free Guy pedig az előzetes alapján pont olyan viccesnek és szórakoztatónak tűnik, mint Reynolds másik szerelemprojektje.

Magyar bemutató: július 2.

Falling

Viggo Mortensen rendezői bemutatkozásában egy konzervatív apa vidéki farmját maga mögött utazva Los Angelesbe utazik, hogy meleg fia családjához költözzön. A Gyűrűk Ura-trilógiából, vagy épp a Fantasztikus Kapitányból ismert, háromszor Oscarra jelölt színész azt nyilatkozta, hogy a sztori személyes ihletésű: anyja halála után a temetésre utazva rohanták meg a gondolatok szüleivel kapcsolatban, ekkor született meg a forgatókönyv ötlete. A családi dráma január végén debütál a Sundance filmfesztiválon, reméljük, a magyar mozikat sem kerüli majd el.

Magyar bemutató: nincs időpont

Tenet

Christopher Nolan következő nagy dobásának sztorija továbbra is hétpecsétes titok még úgy is, hogy már kijött a film első előzetese. Az evolúciót, kémkedést és időutazást vegyítő, látványos mozi szinte biztos kasszasiker lesz, és arra is nagy összegben mernénk fogadni, hogy a díjszezonban is jó párszor feltűnik majd.

Lelki ismeretek

Egy népszerű meme szerint a Pixar stúdió munkássága röviden így foglalható össze:

  • 1995: Mi van, ha a játékoknak is vannak érzéseik?
  • 2006: Mi van, ha az autóknak is vannak érzéseik?
  • 2007: Mi van, ha a patkányoknak is vannak érzéseik?
  • 2015: Mi van, ha az ÉRZELMEKNEK is vannak érzéseik?
  • 2020: Mi van, ha a feketéknek is vannak érzéseik?

A Lelki ismeretek az előzetes alapján főleg a stúdió Agymanók című meséjével rokonítható; annak idején sokan kételkedtek abban a filmben is, de végül a cég egyik legnagyobb sikerévé vált. Ma már kevesen vonják kétségbe a Pixart, így a Lelki ismeretektől mindenki egy érzelmes és tanulságos, lélekemelő filmet vár egy zenészről, aki igyekszik ismét örömet lelni a muzsikában.

Mank

Minden idők közmondásosan legjobb filmjéről, Az aranypolgárról készült már "így készült-mozi ", most azonban rendhagyó módon nem magát Orson Wellest, hanem a forgatókönyvírót, Herman Mankiewiczet veszik górcső alá. Őt az Oscar-díjas Gary Oldman alakítja majd, a rendezői székben pedig maga David Fincher ül, aki saját apja forgatókönyvét adaptálta. A Netflix pedig szerencsére vevő volt minderre.

Magyar bemutató: nincs időpont (Netflixen mindenütt egyszerre lesz majd elérhető)

Eurovision

Nálunk nemzeti kérdés, vagy épp átpolitizált "mutassuk meg", máshol egyszerűen egy színes csiricsáré parádé, vagy épp az sem. Akárhogy is, az Eurovízió, a világ legértelmetlenebb énekversenye paródiáért kiált, Will Ferrell pedig vette is a lapot, és meg is írta az arról szóló vígjátékot két zenészről, akik Eurovíziós fellépésükkel igyekszenek bebizonyítani, hogy az álmokért igenis küzdeni kell.

Magyar bemutató: nincs időpont (Netflixen mindenütt egyszerre lesz majd elérhető)

1917

Az első világháború a másodikkal szemben viszonylag mostoha témának számít; az pedig, hogy egy háborús filmet látszólag vágások nélkül forgassanak le, eddig példátlan volt. Sam Mendes mozija későn, de óriási rössel érkezett a díjszezonba. A zseniális technikai megoldásokon túl maga a film is egy mély és hatásos háborúellenes kiáltványnak tűnik, abból a fajtából, amit muszáj moziban látni!

Magyar bemutató: január 23.

 

Sajnáljuk, nem találtuk otthon

Ken Loach viszonylag szűk érdeklődésű rendező: kizárólag a szegénység elől menekülő kisember érdekli. A témába vágó filmjeit viszont biztos kézzel és óramű pontossággal szállítja. Legújabb mozija sem annyira meglepni akarja a nézőt, mint inkább a szívéig hatolni: a sztori egy munkanélküli családfőről szól, aki úgy dönt, egyéni vállalkozóként, csomagkézbesítőként próbál boldogulni. Hamar rá kell azonban jönnie, hogy a mai világban a tisztességes embereknek szinte lehetetlen talpon maradniuk.

Magyar bemutató: február 6.

Nyomorultak

Franciaország Oscar-nevezettje nagy meglepetésre a Portré a lángoló fiatal lányrólt nyomta le a nevezésért folyó küzdelemben. A cím megtévesztő lehet: nem Victor Hugo regényének egy rendhagyó adaptációjáról, hanem egy társadalmi kérdésekkel foglalkozó bűnügyi drámáról van szó, melyben egy fiatal vidéki rendőr a fővárosba kerületbe szembesül azzal, hogy társai nem csak szabadon értelmezik a törvényt, hanem a bűnözők mellett egymással is kíméletlenek.

Magyar bemutató: március 12.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.