VERZIÓ - Dokumentumfilm

A vándorszakács

  • SzSz
  • 2020. november 5.

Mikrofilm

Manapság a „természetes eredetű” kifejezésre legalább olyan gyanakodva tekintünk, mint a kézműves vagy független szavakra; többségünk pedig a legritkább esetben tudja, hogy miből is áll és honnan származik az, amit megeszünk. Épp ezért örömteli, amikor látjuk, amint egy séf saját kezével összegyűjti a hozzávalókat, majd mindenféle hűhó nélkül, a legegyszerűbb konyhai eszközök segítségével többfogásos vacsorát varázsol belőlük. Csiho Im igazi sztárséf Dél-Koreában – e filmben azonban csak egy kedves szavú, lágy tekintetű szakács, akire már az első pillanatok után úgy tekintünk, mintha mindig ismertük volna. Hátizsákjával a félsziget egyik kevésbé ismert hegyvidékén vándorol, fákról, földről és bokrokról alapanyagokat gyűjtögetve. De figyel a vele szembejövő emberekre is – sőt, ők adják vándorlásának lényegét. Hol egy magányos öreg nénivel, hol egy vidám házaspárral hozza össze a sors, ő pedig barátsága jeleként ebédet vagy épp vacsorát főz nekik. Ehhez legtöbbször elég, ha meglátogatja az újdonsült ismerőse rozoga kalyibája előtti árokpartot – a gazokkal, füvekkel és mohákkal szemben kezdetben mindenki bizalmatlan, ám a belőlük készült levesek, mártások és saláták mindenkit meggyőznek. Nem csoda: Csiho séf a városban jól menő éttermet vezet, amelyben kizárólag természetes alapanyagokat használ.

Mindez egy ideig nem több, mint egy hihetetlenül meditatív főzős valóságshow. A vándorszakács akkor válik nagybetűs filmmé, amikor szép lassan kibomlik a főszereplő múltja és az, hogy miért is van szüksége rá, hogy az ételein keresztül teremtsen kapcsolatot az emberekkel.

Neked ajánljuk