Tévésorozat

A bűnös város

Babylon Berlin

Mikrofilm

Az 1920-as évek Berlinjében játszódó sorozat Volker Kutscher neo-noir regényciklusának immár harmadik évadjához érő adaptációjaként voltaképp hűen követi eredetijét...

Az 1920-as évek Berlinjében játszódó sorozat Volker Kutscher neo-noir regényciklusának immár harmadik évadjához érő adaptációjaként voltaképp hűen követi eredetijét, hisz az első két évad az első (magyarul Tisztázatlan bűnügy címen megjelent), míg a harmadik a második (magyarul Csendes halál című) kötetét dolgozza fel a könyvfolyamnak. Mindkét kiszerelés ügyesen lovagolja meg azt a húszas éveket világszerte újra fókuszba hozó trendet, mely talán A nagy Gatsby Baz Luhrmann-féle feldolgozásával szakította át az alkotói szemérem utolsó gátjait.

A német köztévé finanszírozta sorozatban A lé meg a Lolával, a Parfümmel és a Felhőatlasszal világhírűvé vált rendező, Tom Tykwer és társai nem csekély erőforrásból gazdálkodhatnak: egy komplett berlini utcát húztak fel a babelsbergi stúdióban, és persze digitálisan is megpróbálták rekonstruálni a világháborúban nagyrészt elpusztult berlini tereket és épületeket a nagyobb hitelesség kedvéért, és láthatóan volt miből ügyelni a korhű ruhákra, frizurákra, sminkre is. Így gyakorlatilag minden adott lett a sikerhez: történelmi megalapozottságú bűnügyi bestseller, a húszas évek mondén Berlinje és két kétes pedigréjű, bár meglehetősen elnagyoltan megrajzolt főszereplő. A Berlinbe frissen érkező agilis, amolyan „igazság bajnoka” típusú, de az I. világháborús élményeitől megnyomorított és gyógyszerfüggő nyomozó, Gereon Rath (Volker Bruch), illetve az alacsony sorból érkező, de ambiciózus és emancipált fiatal nő, Charlotte Ritter (Liv Lisa Fries), aki mindenáron nyomozó szeretne lenni, de örömlányként keresi a kenyérrevalót az éjszakában. Így szépen egymásra találva afféle „ketten a világ ellen” módon próbálnak bűnügyeket felderíteni, olykor a hozzá nem értő vagy politikailag súlyosan terhelt rendőrséget is megkerülve. Mi pedig a működésük afféle háttéreffektusaként kapunk némi ízelítőt a fejlődő új rendőrségi nyomozati technikákból.

De a sorozat fő vonzerejét ezzel együtt is a korabeli szexipar alig is elkendőzött ábrázolása nyújtja, a felszabaduló erkölcsök, a vad 20-as évek világa, és természetesen a maffia uralta alvilág, benne egynémely örmény és magyar szereplővel. Bármennyire is érthető egy ilyen alkotói döntés, a sorozat legizgalmasabb vonulata a történelmi-politikai háttér lenne, a roskatag lábakon álló weimari köztársaság, amelyben birodalmi nosztalgiától felajzott egyenruhás férfiak a vacsoraasztalnál tervezgetik Németország titkos újrafelfegyverzését, rendőrök verik szét a május elsejei munkástüntetéseket, s a fiatalok körében egyre több támogatót gyűjtő nemzetiszocialista párt verőemberei a kormányszervek hallgatólagos jóváhagyásával törnek be szerkesztőségekbe és követnek el merényleteket. Vannak itt a Szovjetunióból elmenekült orosz arisztokraták, a köztársaságot destabilizálni akaró kormánytisztviselők, a tőzsdekrachra spekuláló és a szélsőjobbal szövetkező iparvállalkozók, keménykezű rendőrfőnökök, gyors hírnévre törő színésznőcskék, stricik és kurvák, egyszóval minden, amit az ember a húszas évek Berlinjéről elképzel. A regénysorozat még Konrad Adenauert is belekeveri a történetbe, ő kölni polgármesterként a főhős – szintén rendőr – apján keresztül igyekszik saját berlini dolgait helyes mederben tartani.

Kétségkívül jól mutatnak a képernyőn a korabeli zenés-táncos szórakozóhelyek féktelen bulijelenetei, a munkástüntetések vagy épp a digitálisan rekonstruált Alexanderplatz, s az alkotók valóban markáns hangulatot teremtenek kávéházi terekben, és olyan emblematikus helyszínekre vezetik el a nézőt, mint egy korabeli expresszionista film forgatási helyszíne. A látvány, a hangulat, az izgalmas történelmi-politikai háttér, a rejtélyessé tett bűnügyek és a „bűnös város” elegye az első évadban ugyancsak bódító hatású volt, de ahogy a történet haladt előre, úgy lett egyre szerteágazóbb, egyszersmind kuszább. A harmadik évadra már teljessé vált a káosz: míg a második évad végének hatásos befejezésekor úgy tűnt, lezártak bizonyos történet­szálakat, a harmadikban mégis újra felvették az összest, teljesen lényegtelennek tűnő szereplők kaptak indokolatlanul nagy szerepet, mintha a készítők nem tudták volna elengedni senkinek a kezét, miközben a vezérmotívum, tudniillik, a nyomozás lassacskán másodlagossá vált.

A bűnügyi történetek még ma is attól izgalmasak leginkább, ha a néző a szereplőkkel együtt tud nyomozni, velük együtt jut el lépésről lépésre a megfejtésig, vagy legalábbis követni tudja az események logikáját, és hogy mi miért történik, ki kivel van. A Babylon Berlin harmadik évadában mindez lehetetlenné válik – véletlenszerű események követik egymást, követhetetlen a nyomozási folyamat, s a hősök mintha nem is nagyon próbálnák megoldani a rejtélyes gyilkosságokat. Nyomozás címen vesznek részt például egy bizarr okkultista szeánszon, ami persze nagyon jól mutat, csak épp nem viszi előre a cselekményt, és a későbbiekben sem derül ki, hogy miért volt rá szükség, hacsak nem folklórbetétként. A harmadik évad nyitójelenetében előrevetített tőzsdekrach visszatérése az évadzáróban hatásos és látványos, de szintén semmi köze magához a történethez.

Az ember egy idő után feladja, s már meg sem próbálja megérteni, hogy mi is zajlik előtte. A bűnügy hirtelen megoldódik, de több kérdés is megválaszolatlanul marad, köztük olyanok, amelyek gyakorlatilag az első évad nyitójelenete óta kínozzák a nézőket, és azóta is csak egyre „rejtélyesebbé” váltak, vagy inkább csak zavaróvá és idegesítővé. A Babylon Berlin ennek ellenére is rabul ejti a nézőt, hiszen a hangulatfestő erő a televízió-képernyőn is a legnagyobb úr.

Elérhető az HBO-n

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.