Film

Ha Salma Hayeknek lenne bajsza, azt is gonoszul megpödörné

A Kolibri projekt

Mikrofilm

Van valami különös ellentmondás a tőzsdét megéneklő amerikai filmekben.

Gátlástalanságuk ellenére a brókerek többnyire laza, macsó életművészként jelennek meg (Tőzsdecápák, Brókerarcok, A Wall Street farkasa), és még ha szóba is kerül a rendszerbe kódolt amoralitás és instabilitás (Krízispont, A nagy dobás), a veszélyre előre figyelmeztető hősök is jobbára csak saját érdekeiket és a mások bukásából származó hasznot tartják szem előtt.

Varázslónak, sármos ördögnek tűnnek ezek az imádnivaló antihősök, akiknek megvan az a csodás képességük is, hogy közel hozzák a tőzsde átláthatatlan, szövevényes működését az átlag mozinézőhöz.

Bár A Kolibri projekt kanadai–belga koprodukció, és a film hősei

küllemükben eltérnek a megszokott yuppie figuráktól,

a morális színskálán nagyjából ugyanott állnak, mint amerikai rokonaik. A könyörtelen Wall Street-i cápának dolgozó, orosz gyökerekkel rendelkező unokatestvérek, Vincent (Jesse Eisenberg) és Anton (Alexander Skarsgård) elhatározzák, hogy önálló projektbe fognak, és gyűlölt főnöküket kicselezve a high frequency trading rövid életű királyaivá válnak – hiszen ebben a gyorsan fejlődő műfajban csak ideiglenesen lehet a csúcsra jutni, ám ez elég ahhoz, hogy egy életre meggazdagodjanak.

A Kolibri Projekt

A Kolibri Projekt

Fotó: Big Bang Media

 

Egy tökéletesen egyenes, száloptikás kábellel akarják összekötni a kansasi és a New York-i tőzsdét, amihez hegyeken, nemzeti parkokon és magántelkek ezrein kell keresztülfúrniuk – ha ez sikerül, a megspórolt másodperceken milliókat kereshetnek. Sikerül találniuk egy kellően nagy képzelőerővel rendelkező befektetőt és egy elszánt mesterembert, aki elvégzi a fúrást, de volt főnökük minden lehetséges módon igyekszik keresztbe tenni nekik.

Kim Nguyen forgatókönyvíró-rendező átveri a nézőt:

nehéz nem a két fiúnak szurkolni, látva Salma Hayek karikatúrába hajló kapzsiságát (ha lenne bajsza, azt is gonoszul megpödörné), de ha kicsit a film mélyére nézünk, Zaleskiéket is velejéig önös érdekek vezérlik. A rendező egyszerre várja, hogy csodáljuk az önpusztításba hajló eltökéltséget (Vincentet egy erősen metaforikus színezetű gyomorrák emészti el lassacskán), és lássuk annak önző, irracionális hiábavalóságát is.

A film némi ritmustévesztésen és érdektelenségen át (elvégre a talajfúrást még ritmikus vágásokkal és dögös zenével is nehéz érdekfeszítővé tenni) bukdácsolva jut el a szájbarágós, lassítva hulló esőcseppekkel megtámogatott tanulságig, miszerint az amishok értik csak igazán, hogy az élet lényege nem a sebesség és a pénz, hanem a család és az összetartás.

Az eltúlzott, mégis rokonszenves színészi játék menti meg A Kolibri projektet a középszerűségtől: Jesse Eisenberg korlátozott mimikáját ismét hadarással kompenzálja, de ebben a szerepben ez is működik (ráadásul haldoklása is kellően megindító). Michael Mando józan és szimpatikus mérnöke kissé földközelben tartja a cselekményt, de a film igazi bajnoka a felismerhetetlenségig elapukásított Skarsgård a jámbor kocka szerepében, akit a maga módján mind a törtető Eva Torres, mind pedig Vincent kihasznál, de egyedüliként ismeri fel, hogy monumentális projektjükkel a haszonélvezők között felhozott zimbabwei citromtermelők valójában semmit sem nyernek (ilyen ez a fránya kapitalizmus).

Forgalmazza a Big Bang Media

Neked ajánljuk