„Mintha ott se lettem volna”

Agnès Jaoui és Jean-Pierre Bacri filmkészítők

Mikrofilm

Összeszokott párost alkotnak: Jaoui ír, rendez és játszik, Bacrié a főszerep, de a forgatókönyvből is kiveszi a részét. Legnagyobb sikerük, az Ízlés dolga az Oscar-jelölésig vitte, legutóbbi közös filmjük, a Pezsgő és macaron csütörtöktől látható a mozikban. Párizsban találkoztunk velük.

Magyar Narancs: Nem túl rokonszenves alakokat írtak maguknak…

Agnès Jaoui: Jean-Pierre valóban egy igazi szemétládát alakít. De alapelvünk, hogy igyekszünk megérteni, kit mi mozgat, még egy ennyire ellenszenves alakot is. Senki sem születik rohadéknak, még Hitler sem úgy jött a világra, hogy na, akkor kiirtok hatmillió zsidót. Ha Hitlerről írnánk filmet, talán még az ő esetében is megpróbálnánk megérteni, mi tette azzá, amivé, mitől lett Hitler Hitler.

Jean-Pierre Bacri: Ami persze nem menti fel semmi alól.

Agnès Jaoui: De persze nem írunk Hitlerről. Túl nagy falat lenne.

MN: Együtt készítettek filmeket, amikor egy pár voltak, és együtt készítenek filmeket most is, hogy már nem élnek együtt. Szakmailag melyik a gyümölcsözőbb élethelyzet?

Jean-Pierre Bacri: Semmi sem változott. Tudja, az agyunk most is szerelmes egymásba.

MN: Ez a nagy közelség feljogosítja önöket, hogy ha közös jelenetük van, a kedvükre alakítgassák a szöveget? Végül is, önmaguk főnökei.

Agnès Jaoui: Azért igyekszünk követni a forgatókönyvet, ha már mi írtuk. De ha a kettőnk közös jelenetére gondol a Pezsgő és macaronban, azt valóban improvizáltuk.

MN: A színészek sok esetben akkor kezdenek forgatókönyvírásba, ha nincsenek elkényeztetve szerepekkel.

Jean-Pierre Bacri: Mi is így kezdtük. Nem túl sikeres színészként. Agnès épp elkezdte a pályát, én pedig már vagy tíz éve színészként dolgoztam. Elégedetlen színészként. Azért határoztuk el, hogy írni kezdünk, mert csak nem akartak jönni a várva várt szerepek. Megelégeltük a dolgot, úgy döntöttünk, nem várunk tétlenül. Mint kiderült, ugyanazok a dolgok foglalkoztatnak, idegesítenek és dühítenek mindkettőnket. A közös munkának elsőként egy színdarab lett az eredménye, ami elég nagy sikert aratott.

MN: Ma is ugyanazokon a dolgokon idegesítik fel magukat?

Agnès Jaoui: Hogyne. A konformitáson…

Jean-Pierre Bacri: …és az előítéleteken.

MN: Politikailag is ugyanazon az oldalon állnak?

Agnès Jaoui: Igen.

MN: Melyiken?

Agnès Jaoui: A szélsőjobbon. Vicceltem. A filmben egy erősen balos nőt játszom, ide tartozik, legalábbis ami még megmaradt a baloldalból. Mozgalmas időkben írtuk a filmet, a választások során; hol Marine Le Pent mutatták népszerűbbnek a közvélemény-kutatások, hol Macront, aztán megint Le Pent és így tovább. Nem ma írtuk a filmet, de a lekezelt vidéki szomszédokban akár ráismerhet arra, amit a mostani sárgamellényesek képviselnek. Akiknek a követeléseivel egyébként én magam is egyetértek.

Jean-Pierre Bacri: A politikai elit pedig mit csinál? Bűnbakokat keres. Ezt a saját országában is láthatja. Sorosra mutogatnak.

MN: Ahogy önök is megerősítették, a Pezsgő és macaron főszereplője elég szemét alak. A nőkről alkotott véleménye sem teszi rokonszenvesebbé. Ez egyébként kísértetiesen hasonlít arra, amit nemrég Yann Moix francia író nyilatkozott. Azt mondta, számára az ötven feletti nők nem léteznek. Ezt leginkább a testükre értette.

Agnès Jaoui: Tényleg ezt mondta? Na, csodálatos!

Jean-Pierre Bacri: (Hányást imitál). Ez a véleményem.

MN: A film főszereplője nemcsak kellemetlen alak, de még énekel is, a Hulló falevelek című híres Yves Montand-sanzont. Nehéz Montand-t ennyire rosszul énekelni, vagy jön ez magától is?

Jean-Pierre Bacri: Meg sem kottyan nekem. Nézze, ennyi telik tőlem! Amit lát, illetve hall a filmben, abba én mindent beleadtam, ami csak emberileg lehetséges.

Agnès Jaoui: Jó, de Jean-Pierre szerintem Charles Aznavourt is remekül utánozza.

MN: Legnagyobb sikerüket az Ízlés dolgával aratták, egészen az Oscar-jelölésig jutottak. Mintha nem lettek volna valami nagy véleménnyel az ezzel járó felhajtásról.

Agnès Jaoui: Hízelgő volt, persze, ugyanakkor azt vettük észre, hogy a nagy Oscar-felhajtásban maga a film valójában senkit sem érdekelt, mint kiderült, a legtöbben nem is látták odaát. Ez azért elég frusztráló volt. Ott voltam, de mintha ott se lettem volna.

MN: A film emlékezetes bajusz-poénja kinek az érdeme?

Agnès Jaoui: Megtörtént eset, egy barátom papájával esett meg. Világéletében bajuszos ember volt, aztán egyszer úgy gondolta, levágatja. Megtörtént a nagy tett, várta a reakciókat, de senkinek még csak fel sem tűnt a dolog. Ezt nem hagyhattam ki a filmből.

A Pezsgő és macaron kritikája a Visszhang rovatban olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.