Napokkal az Oscar díjátadó után a filmvilág egy része még mindig dühöng, míg az elemzők továbbra is azt találgatják, hogyan nyerhette meg a Zöld könyv a Legjobb film díját; na és hogy mit jelent győzelme az Akadémia, Hollywood, és egyáltalán a filmvilág jövőjére nézve.
Az idei díjszezon minden idők egyik leghektikusabb versenye volt, amikor az Oscar legnagyobb előrejelzői ritka nagy szórást mutattak. A színészek céhe a Fekete párducot, a rendezőké a Romát, a forgatókönyvíróké az Eight grade-et és a Megbocsátasz valahá?-t, a producereké a Zöld könyvet díjazta; a BAFTA pedig szintén a Romához vándorolt. Ilyen nyílt versenyt rég nem láthattunk, az Oscarra fordulva mindössze annyi tűnt biztosnak, hogy a fődíjat a Zöld könyv vagy a Roma viszi majd el; a titkos esélyesként a Fekete párductól a Bohém rapszódiáig majdnem mindegyik jelölt felbukkant az előrejelzésekben.
A legjobb film végül a Zöld könyv lett, mellé bezsákolta még az eredeti forgatókönyvért és férfi mellékszereplőért járó szobrot; a Roma rendezői, operatőri és idegen nyelvű díjjal vigasztalódhatott; a Fekete párduc pedig szintén háromszor örülhetett. Az este legnagyobb nyertese a Bohém rapszódia volt a maga 4 díjával. De hogyan tudott az idei Oscar egyik rosszfiúja, a botrányt botrányra halmozó Zöld könyv győzni?
A Zöld könyv és a Bohém rapszódia az idei Oscar rosszfiúi
Közepes filmek díjazása miatti felháborodás, vagy jól megtervezett lejárató kampány - mi történhet még az Oscarig? A díjszezon minden évben hasonló forgatókönyv szerint zajlik: egy-egy film kampánya nem közvetlenül a jelölés előtt, hanem akár fél-egy évvel hamarabb elkezdődik, jellemzően egy A-kategóriás filmfesztivállal.
Abban viszonylag nagy az egyetértés
filmes berkekben, hogy a Zöld könyv profitálhatott leginkább a legjobb film odaítélésének toldozott-foldozott metódusából.
Ennek kialakulásához egészen a nevezetes 2009-es Oscarig kell visszamennünk, amikor Christopher Nolan A sötét lovag c. filmje a hatalmas kritikai-pénzügyi siker ellenére nem szerzett jelölést a legjobb film kategóriájában – a pletykák szerint A felolvasó előzhette be. A botrány hatására az Akadémia változtatott szabályzatán és a főkategória jelöltjeinek számát ötről tízre emelte, annak reményében, hogy több közönségkedvenc film szerezhet nominációt. Nemsokára ismét variáltak, és a frissen kőbe vésett 10 jelöltet a szavazatok függvényében 5 és 10 közöttire változtatták. 2009-ben azonban a jelöltek számával együtt a szavazást is módosították: ekkor vezették be az ún. preferenciális szavazást. A cél az volt, hogy megosztó alkotások helyett a legszélesebb körben kedvelt filmek diadalmaskodjanak.
Zöld könyv - Útmutató az élethez (Green Book) - Szinkronizált előzetes (12)
null
A metódus a következőképpen működik:
ahelyett, hogy a szavazók egyszerűen kiválasztanák a nyertest, ahogy a többi kategóriában teszik, rangsorolniuk kell a Legjobb film jelöltjeit. A beérkezett voksokat a szavazatszámlálók az első helyre rangsorolt filmek szerint halmokba rendezik: idén például az egyik ilyen halomba kerültek azok a szavazatok, amelyek a Zöld könyvet tették első helyre, egy másikba azok, amelyek a Romát és így tovább. Ha van olyan film, amelyet a szavazók több mint 50 százaléka rakott az első helyre, máris megvan a győztes – erre viszont ilyen nagyszámú jelölt esetében kevés az esély. Épp ezért megnézik, melyik filmet rangsorolták legkevesebben az első helyre – ez kiesik a versenyből. Hogy ennek a filmnek a szavazatai se vesszenek el, újrarangsorolják azokat annak megfelelően, mi áll a szavazatok második helyén. Így például ha Az alelnök kapta a legkevesebb első helyet, az kiesik, viszont ha egy voksának második helyén a Csillag születik áll, akkor azt automatikusan besorolják Lady Gaga filmjének halmába. Ezután ismét megnézik, van-e film, amely elérte a több mint 50 százalékot – ha pedig nem, a legkevesebb első helyezést elért film ismét kiesik, a szavazatokat pedig megint újrarendezik. Így meg ez egészen addig, míg egy film el nem éri a több mint 50 százalékot.
Bonyolultnak hangzik? Az is,
nem véletlen, hogy még az Oscar-szavazók többsége sem érti teljesen a rendszert.
Azt persze soha nem tudjuk meg, hogy a Zöld könyv a korábbi, egyszerű szavazás esetében is megnyerte volna a díjat. Az viszont beszédes, hogy az elmúlt hat évben négyszer is különböző film nyerte a Legjobb filmet és a Legjobb rendezést. Márpedig ebben a két kategóriában hagyományosan ugyanarra szavaznak az emberek – csakhogy a rendezői kategória a többihez hasonlóan normál voksolással működik. Sokak szerint bármennyire is körülrajongott film volt a Roma, egyszerűen túl megosztónak számított: két és fél órás, fekete-fehér, idegen nyelvű, lassú mozi ismert színészek nélkül. Épp ezért kevesebb első-második-harmadik helyet szerzett, mint a Zöld könyv, amiért lehet, hogy nem lelkesedtek annyira, de nem is idegenített el annyi szavazót, mint Cuarón filmje.
Az egyik legelterjedtebb nézet szerint
valahogy így alakult az idei Oscar: a szerzői kisfilm a sablonos, ezerszer látott közhelygyűjtemény ellen. Cuarón önéletrajzi ihletésű artmozija a tipikusan Oscarra hajtó tanmese ellen. Dávid Góliát ellen. Alig volt hét, amikor ne robbant volna ki valamilyen botrány a Zöld könyv körül: támadták azért, hogy Coelho-bölcsességekre redukálja a rasszizmust; azért, mert az igaz történeten alapuló sztorijának csak egyik, éppenséggel fehér nézőpontját örökíti meg; azért, mert forgatókönyvírója rasszista; azért, mert rendezője korábban előszeretettel mutogatta farkát a forgatásokon; vagy épp azért, mert fehér főszereplője véletlen kimondta az N-betűs szót a film egyik sajtóeseményén. Mindez túlzásnak tűnik? Más is így vélte. Sokan egyszerűen megcsömörlöttek a Zöld könyv lejárató kampányától, és vagy figyelmen kívül hagyták, vagy dafke rá szavaztak. Sőt, ekkora ellenszélben kifejezetten forradalmi tettnek számított voksolni rá – a kispályásra, az elnyomott jelöltre.
Nézzünk csak rá még egyszer erre a Dávid és Góliát-hasonlatra! Persze, a Roma győzelmével először nyert volna idegen nyelvű film, és talán ez lett volna a legszemélyesebb hangvételű Legjobb film-győztes az Oscarok történetében. Egy aprócska, ámde ambiciózus mestermű, a tavalyi év legjobb kritikákat kapott filmje. De ki is az, aki mindent megtett annak érdekében, hogy a szavazók fejébe verje ezt a képet? Hát a Netflix, korunk leghatalmasabb, legértékesebb, legnagyobb hatású szórakoztatóipari óriása. A streamszolgáltató minden idők egyik legdrágább Oscar-kampányát szervezte a Roma köré, a film költségvetésének többszörösét elverve hirdetésekre, exkluzív vetítésekre és egyéb agitációra. Az sem kizárt, hogy egyenesen ők állnak a Zöld könyv lejáratása mögött – akárhogy is történt, az agresszív marketingkampány ugyanúgy visszaüthetett, mint az ellenfél virtuális köpködése.
Fény derült a szórakoztatást fenekestül felforgató Netflix nagy titkára
A szórakoztatóipar kis gömböce. A Netflix néhány év alatt vált Hollywood legnagyobb játékosává, de hogy mi zajlik a cég színfalai mögött, az máig rejtély. Mára már közhely, hogy a streaming szolgáltatások átalakítják a szórakoztatóipart. A sorozat-trendeket évek óta a Netflix diktálja, idén pedig a filmipar csúcsára is felülhet a cég, ugyanis a náluk készült Roma az idei Oscar legnagyobb esélyese.
Ráadásul hiába frissítették az elmúlt években az Akadémia szavazóbázisát fiatal, diverz filmesekkel, azért még mindig többségben vannak a középkorú, fehér férfiak – ők pedig tökéletesen megelégedtek a Farrelly mozijával, csak úgy, mint annak idején a Miss Daisy sofőrjével. Ráadásul a Netflix és az, ahogy a cég felforgatta Hollywoodot, nem csak az ő szemüket szúrja – egyre erősebb az a narratíva, amely szerint sokan nem is a minősége, vagy a mondandója miatt szavaztak a Zöld könyvre: egyszerűen csak így tették le voksukat a mozira. A road movie ugyanis egy régi stúdió (Universal) berkeiben készült, és hagyományos terjesztést kapott – míg a Romát a Netflix csak azért vetítette pár helyen, mert ez az Oscar előírása. Ráadásul a Roma, ahogy azt a díjazott operatőri munka is mutatja, sokkal jobban mutat a filmvásznon, mint a számítógép vagy mobiltelefon képernyőjén, ahogy a legtöbben netflixeznek.
A történet valódi Dávidja tehát a Zöld könyv, míg a Góliát éppen a Roma. Lehet, hogy előbbi nem előremutató film; feldühítette Spike Lee-t és a fekete filmeseket; semmivel nem járul hozzá a filmművészethez, és a legutáltabb győztes az Ütközések óta. Viszont ez a film képviseli a hagyományos mozit – azt, amihez Hollywood még mindig foggal-körömmel ragaszkodik. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a Netflix nem elégszik meg a Roma három Oscarjával, és már jövőre visszatér a Legjobb film díjáért – akár a Martin Scorsese The Irishmanjével. Azzal a filmmel, amit egyetlen hagyományos stúdió sem volt hajlandó finanszírozni – ezért köthetett ki a Netflixen
