Mindent vitt a hallássérültek gyerekéről szóló film a Sundance Filmfesztiválon

Mikrofilm

Rekordáron kelt el és a díjak tekintetében is rekordot döntött a CODA.

Az egyik legegyedibb filmes ceremónia, a Gotham Award keretében a függetlenek nemrég díjazták a múlt év legjobb filmes teljesítményeit, és máris itt vannak a jövő legígéretesebb indie gyöngyszemei. A függetlenfilmek ünnepének és legnagyobb eseményének számító Sundance évtizedek óta különleges helyet foglal el a díjak között: miközben év elején még mindenki az előző évet lezáró olyan elismerésekre koncentrál, mint a Golden Globe vagy az Oscar, a Robert Redford által alapított Sundance-en már azokat a mozikat, színészeket és alkotókat ünneplik, akikről a következő év versenyfutása szólni fog.

A seregszemlén egyszerre vannak jelen a semmiből érkező tehetségek, ígéretes bemutatkozások és bejáratott rendezők, valamint nagy neveket is felvonultató mozik –

legtöbbjük pedig azzal a reménnyel érkezik, hogy sikerül nemcsak felhajtást generálniuk maguk körül, de forgalmazóra is találnak.

Olyan mozik indultak innen a közelmúltban kritikusokat és nézőket hódító útjukra, mint a Nyolcadik osztály, A búcsú, az Örökség, vagy a Never Rarely Sometimes Always. Más, nagy ígéreteknek tűnő filmek azonban befürödtek, vagy épp eltűntek a süllyesztőben: így járt Mila Kunis és Glenn Close Four Good Days című drámája; az Anne Hathaway és Ben Affleck ellenére is csapnivaló Az utolsó akarat; a Julianne Moore-ral és Michelle Williamsszel felálló Esküvő után, vagy épp a Jon Hammel és Rosamund Pike-kal támadó Beirut.

A koronavírus-járvány miatt az idei fesztiválra online került sor – mindössze néhány helyen vetítettek filmeket, azok nagy részét is inkább csak autós mozikban –, és az általában tömött bemutatónaptár is alaposan lesoványodott: a tavalyi 118 után mindössze 62 premierre került sor. Érdekesnek ígérkező filmekből azért így nem volt hiány. Az Ideglelés, vagy a Babadook hagyományait folytatva a Midnight szekció ezúttal is tartogatott egy hátborzongató horrort: a Censorban egy angol filmcenzor megpróbáltatásait követhetjük nyomon, aki egy titokzatos rendező alkotásában saját gyerekkori traumáit véli felfedezni. Az On the Count of Three-ben egy férfi úgy érzi, problémáira csak az öngyilkosság jelenthet megoldást – úgy gondolja azonban, hogy még ebben is kudarcot vallana, ezért megkéri a témában tapasztaltabb, de egyszer már szintén sikertelenül próbálkozó barátját, hogy vessenek véget együtt életüknek. A rendező-főszereplő Jerrod Carmichael ott van az utóbbi idők egyik legeredetibb komédiájának, a Ramynek az alkotói között, 2015-17 között pedig The Carmichael Show címmel saját műsora is volt. Az ezekben megszokott ironikus hang és keserédes humor köszön vissza új filmjében is. A Judas and the Black Messiah az idei, kitolt nevezési idejű Oscar-szezon egyik legkéseibb nevezője: a járvány által megbolygatott filmes szezon visszásságait mutatja, hogy a National Board of Review a mozit a múlt év legjobbjai közé sorolta. Shaka King történelmi drámájában a Tűnj el!-ért Oscarra jelölt Daniel Kaluuya Fred Hamptont, a Fekete Párducok egyik vezetőjét játssza, akit a LaKeith Stanfield alakította William O’Neal a FBI informátorává válva árult el.

A fesztivál legnagyobb sztárja azonban a CODA című film volt.

Rendezője, Sian Heder korábban főleg tévésorozatok egy-egy epizódját és rövidfilmeket jegyzett, bemutatkozó mozija a Tallulah című 2016-os alkotás volt. A film volt az idei fesztivál legelső vetítése, és akkora sikert aratott, hogy szinte azonnal licitháború kezdődött érte. Az elmúlt években sorban dőltek meg a filmeladási rekordok a seregszemlén, a folyamatosan új tartalmak után áhítozó streamingplatformoknak ugyanis ezek a független mozik még mindig csak aprópénzt jelentenek, amelyek egy-egy sikeres díjkampány után mégis rengeteg nézőt vonzhatnak. A járvány alatt a streaming a korábbinál is jobban megerősödött, így várható volt, hogy ez a tendencia folytatódni fog. Így is lett: a tavalyi rekorder Palm Springs 18 milliós eredményét jócskán megdöntve az Apple 25 millió dollárt adott a CODA-ért. A hírek szerint ennyit még a Netflix is sajnált áldozni rá, az olyan hagyományos terjesztőknek, mint a Focus Features vagy a Searchlight pedig esélyük sem volt. A körülbelül 10 millió dollárból készülő drámában nincsenek nagy nevek, a legismertebb arc a spanyol nyelvterületen sztárnak számító Eugenio Derbez, aki egy mellékszerepben tűnik fel;

az egyik főszerepet viszont az a Marlee Matlin alakítja, aki a mai napig az egyetlen, Oscar-díjas hallássérültnek számít.

A díjat az Egy kisebb isten gyermekeiért nyerte el 1987-ben.

A CODA (Child of Deaf Adults, azaz Siket Szülők Gyermeke) egy tinédszerről, Rubyról szól, aki egy hallássérült család egyedüli, hallással rendelkező tagja. Mikor szülei halászati vállalkozása veszélybe került, a lány válaszút elég került: hobbiját, a zenélést kövesse, vagy tartson ki siket szülei mellett. A film nemcsak a fesztivál pénzügyi rekordjait döntötte meg: a Sundance történetében először nyerte el az amerikai drámai kategória mindhárom fődíját: a zsűri nagydíját, a közönségdíjat, valamint a legjobb rendezés díját. Emellett pedig még speciális elismerésben is részesült a színészi teljesítményekért.

A dokumentumfilmek között a fődíjat a Roots frontemberének, Questlove-nak a Summer Of Soul (…Or When The Revolution Could Not Be Televised) című, az 1969-es Harlem Cultural Festivalt bemutató filmje nyerte el. A nemzetközi filmek (itt World Cinemanak nevezett) kategóriájában szintén rekord született: a Hive a CODA-hoz hasonlóan mindhárom fődíjat elhozta. Blerta Basholli drámája egy egyedülálló anyáról szól, aki férje eltűnése után igyekszik boldogulni a háború dúlta Koszovóban.

Figyelmébe ajánljuk

Váratlanul

Az ír szerző negyedik, sakkal erősen átitatott regényének szervező motívumai a szereplők éle­tébe érkező nem várt elemek.

A távolság

Az író-rendező-vágó nem lacafacázik: már az első jelenetben ott vonaglik egy tucat eszkortlány a sztriptízbár kanosabb (és pénzesebb) vendégeinek ölében, üvölt a zene, pukkan a pezsgő.

Hagytuk, hogy így legyen

  • - turcsányi -

Nagyon közel megyünk. Talán túl közel is. A komfortérzetünk szempontjából biztosan túl közel, bár a dokumentumfilm műfaja nem a komfortérzetünk karbantartására lett kitalálva, hanem azért, hogy felrázzon. Ez játékszabály, ám mégis kérdéses, hogy mennyiben kárhoztatható bárki is, aki nem rendel felrázást.

Egymás közt

Első ízben rendez olyan tárlatot a Ludwig Múzeum, amelyen kizárólag női alkotóknak a nőiség témáját feldolgozó munkái szerepelnek. A válogatás ezen első része a női szerepek és a nők megjelenítése körüli anomáliákra fókuszál a múzeum gyűjteményében őrzött műveken keresztül.

Semmi se drága

„Itt fekszünk, Vándor, vidd hírül a spártaiaknak: / Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza” – üzeni háromszáz idióta a lidérces múltból, csókol anyád, Szimónidész aláírással. Oh, persze, ezek csak a hülye görögök voltak, könnyű volt nekik hülyének lenni. Mi magyarok, már okultunk 1956 tapasztalatából, s sosem követnénk el efféle balgaságot.

Úgy lezáródott

Napok óta tartja izgalomban a magyar hazát az a kérdés, hogy október 9-én ki záratta le azt a kiskőrösi vasúti átkelőt, amelynél Szijjártó Péter külügyminiszter és Mészáros Lőrinc nagyberuházó & nagyvállalkozó & a szeretett vezető körüli mindenes megtekinthette a Budapest–Belgrád vasútvonal adott szakaszát és felavathatta az utolsó sínszál lerakását és összecsavarozását, vagy mit.

Sokan, mint az oroszok

Oroszország a hatalmas veszteségek dacára sem szenved emberhiányban az ukrán frontokon. Putyinék mostanra megtanulták, hogyan vegyék meg állampolgáraikat a családjuktól. A politikailag kockázatos mozgósítás elrendelésére semmi szükség – az üzlet működik. De hogyan?

Ellenzékellenzés

  • Ripp Zoltán

A Magyar Péter-jelenség a magyar társa­dalom betegségének tünete. Ugyanannak az immunhiányos állapotnak, amely a liberális demokrata jogállam bukását és Orbán hatalomban tartását előidézte. Ez az állítás persze magyarázatra szorul.

Messze még az alja?

Messze nem a kormány által vártaknak megfelelően alakult a GDP a harmadik negyedévben, de Orbánéknak „szerencsére” ismét van egy gazdaságpolitikai akciótervük. Könnyű megtippelni, milyen hatásuk lesz az intézkedéseknek, ha a cél az export felpörgetése, nem pedig a bizalom helyreállítása.