A filmtörténetben jó pár hatalmas bukás akadt, amelyek egész stúdiókat vagy akár műfajokat temettek maguk alá. Az 1995-ös A kincses sziget kalózai után közel egy évtizedet kellett várni, míg A Karib-tenger kalózaival ismét bele mertek vágni kalózos filmbe, az 1964-es A Római Birodalom bukása után az egykor oly népszerű szandálos filmek szálltak a sírba, egészen a 2000-es Gladiátor sikeréig. A Final Fantasy: A harc szelleme elhasalása betett az azt gyártó Square Picturesnek és a vállalat játékkészítő ágazatának is, Michael Cimino 1980-as A mennyország kapuja című eposza pedig a United Artists stúdiót vitte csődbe.
Mindezen látványos és emlékezetes leégések mellett azonban akadnak kisebb bukások, amelyekre ma már senki sem emlékszik, mégis fontos változásokhoz vezettek Hollywoodban. Ezek közé tartozik az 1997-es, áldokumentumfilmnek álcázott fekete komédia, az An Alan Smithee Film: Burn Hollywood Burn is, melyre egy filmes és tévés tartalamkra szakosodott tiktokker hívta fel nemrég a figyelmet.
Az Alan Smithee egy John Doe-hoz hasonló álnév, mellyel azok az alkotók éltek, akiknek annyira nem tetszett a saját, kész filmjük, hogy nem akarták nevüket adni hozzá. A név 1968-ban született, amikor az amerikai Rendezők Céhe (DGA) még nem tiltotta, hogy a rendezők álnéven szerepeljenek a filmvégi stáblistán. Először az 1969-es A törvény éber őre című western végén tűnt fel a rejtélyes név, miután a főszereplő, Richard Widmark elégedetlen volt Robert Totten rendezővel, és lecseréltette őt Don Siegelre, aki viszont nem szerette volna sajátjának vallani a produkciót. A DGA elfogadta, hogy egyik rendező sem tartja saját kreatív alkotásának, így először az Al Smith nevű pszeudonévvel álltak elő, amely azonban túl szimplának tűnt – így lett belőle Alan Smithee.
Ezt követően egy rakás szerencsétlen sorsú filmes és tévés produkció jelölte meg alkotójául Alan Smithee-t, rendszerint akkor, amikor valamilyen balhé vagy kreatív nézeteltérés miatt a rendező nem akarta nevét adni hozzá. Az IMDb közel két tucat filmet és még annál is több sorozatot vagy tévéfilmet sorol a név alá, köztük olyan örökbecsű műveket, mint a Sasok nyomában, a Dühöngő angyalok vagy a Halálos sodrás – azaz mára méltán elfeledett, az értékelések szerint is pocsékul sikerült filmeket.
Akad azonban néhány emlékezetes Alan Smithee-mozi is: David Lynch 1984-es Dűnéjének tévére átszabott változata (ahol a forgatókönyvíró is álnév: Judas Booth, utalva a bibliai Júdásra és az Abraham Lincolnét meggyilkoló John Wilkes Booth-ra), Dennis Hopper A szemtanú nyomában című krimije (amelynek 18 perccel hosszabb, rendezői változata végül Backtrack címen futott a kábeltévén), de ugyanehhez az álnévhez nyúlt William Friedkin (A vérszomjas dada), Martin Brest (Egy asszony illata; Ha eljön Joe Black) vagy épp Michael Mann (Szemtől szemben; A bennfentes) is, amikor filmjeiket a tévés sugárzás vagy valami más miatt megkurtították.
Az Alan Smithee név néhány évtized alatt széles körben elterjedtté vált – olyannyira, hogy 1997-ben egy paródiának is beillő feketekomédia készült a jelenségről. Az An Alan Smithee Film: Burn Hollywood Burn egy rendezőről szól, aki az előbbiekhez hasonló módon olyannyira elégedetlen az elkészült filmjével, hogy le akarja vetetni róla nevét – a bökkenő viszont az, hogy őt magát Alan Smithee-nek hívják. A film azonban a valóságban ennél is metábbá vált.
Az áldokumentumfilm-komédiát az Oscarra is jelölt Arthur Hiller rendezte, akit olyan filmekről ismerhetünk, mint a Love Story, a Vaklárma vagy a Filofax, avagy a sors könyve. A forgatókönyvet a magyar származású Joe Eszterhas írta, aki a Flashdance-szel, az Elemi ösztönnel és a Music Box-szal vált világhírűvé. A szereposztás egészen parádés: a címbeli rendezőt a manapság is nehéz időket élő Eric Idle alakítja, de feltűnik benne Ryan O’Neal, Naomi Campbell, Whoopi Goldberg, Jackie Chan és Sylvester Stallone is, utóbbiak mind magukat alakítják. Szintén játszik benne a szexuális zaklatási ügye miatt immár börtönben ülő Harvey Weinstein, de a Coolio és Chuck D rapperpáros is.
Mindezek ellenére a film olyan borzasztóan sikerült, hogy afféle önbeteljesítő jóslatként Arthur Hiller végül nem vállalta fel – így az An Allan Smithee film rendezője a hivatalos kredit szerint Alan Smithee lett. A hírek szerint Hiller különösen Eszterhassal volt elégedetlen, aki folyamatosan közbeavatkozott, így csorbítva az ő rendezői jogait. A kasszáknál szintén megbukott a mozi, hiszen 10 milliós büdzséje ellenére még 60 ezer dollárnál is kevesebb pénzt hozott, ráadásul ötöt is elhozott a legrosszabb teljesítményeket díjazó Arany Málna-díjból, köztük a Legrosszabb film „elismerését” is.
Még maguk a szereplők is kizárólag rosszat mondtak a produkcióról, Eric Idle például szörnyűnek bélyegezte – sőt, csodálkozását fejezte ki, hogy őt magát nem jelölték Arany Málnára, míg O’Nealt és Stallonét igen. Az már csak hab a tortán, hogy az Andy Vajna által alapított Cinergi Pictures a film bukása után csődbe ment.
A filmet olyan széles körű gyűlölet és megvetés övezte, hogy gyakorlatilag teljesen eltűnt, és ma már senki nem emlékszik rá – a hatása viszont maradandó lett. Az An Alan Smithee film bukása után ugyanis a DGA 2000-ben visszavonultatta a nevet, megtiltva a rendezőknek, hogy Alan Smithee-ként tűnjenek fel a nekik nem tetsző filmek stáblistáján. Ezt követően is volt azonban példa arra, hogy Alan Smithee név alatt jöttek ki produkciók – de ezek jellemzően olyan kis költségvetésű filmek voltak, melyek készítését a szakszervezet nem felügyelte.
Arra pedig továbbra is akadt példa, hogy egy rendező letagadta a kész produktumot: Walter Hill 2000-es Szupernova című sci-fije Thomas Lee néven jött ki, David O. Russel a 2015-ös Accidental Love-ot tagadta meg, így annak rendezője a stáblista végén Stephen Greene lett. És arra is akad példa, hogy a csalódott forgatókönyvírók folyamodtak ehhez az álnévhez – őket azonban nem a DGA, hanem a tavaly történelmi sztrájkot folytató Forgatókönyvírók Céhe felügyeli.
