Az argentin Juan José Campanella azok közé a rendezők közé tartozik, akiknek az Oscar sem tudott amerikai karriert biztosítani. Tévésorozatokban kamatoztatta kreativitását az átütő sikerű Szemekbe zárt titkok (legjobb idegen nyelvű film: 2010) előtt is, után is. Campanella tíz évig várt új mozis lehetőségre.
Úgyhogy mindjárt többfilmnyi anyagot zsúfolt a produktumba. Van egy melodrámai sík, kiöregedett színésznővel, akit hatalmas udvarházában a megfakult filmplakátokon és áhítattal tisztogatott relikviákon kívül csak balesete után kerekesszékbe kényszerült férje és a velük élő két régi munkatárs vesz körül. Ők képviselik a szimbolikus-mondanivalós-esszéisztikus síkot a (film)művészet mibenlétéről és hasznosságáról folytatott szarkasztikus beszélgetéseikkel, illetve a zárlatban a tanulságok nyílt színi levonásával. A legerőteljesebb a thrillervonulat: két fiatal ügynök hálózza be az idős dívát, hogy megszerezzék a birtokot. Igen kreatívan hitetik el vele, amit ő szeretne is elhinni, hogy (a valójában teljesen elfeledett exsztár) népszerűsége évtizedek után is töretlen, a Buenos Aires-i művészvilág csak az ő visszatérésére vár – ugyan szabaduljon már meg vidéki házától s paterolja el nyugdíjasotthonba régi barátait. A negyedik sík a fekete komédia: hogyan tegyük el láb alól az ambiciózus, az összes lehetséges jogi furfanggal bennünket sarokba szorító ifjú bűnözőket.
Kár, hogy ezt a négy, önmagában izgalmas síkot csak erőltetett dramaturgiai fordulatokkal lehet összetartani.
Elérhető az HBO-n
