Csodagyerekből vált biztos kezű iparossá az új Star Wars rendezője

  • Szabó Ádám
  • 2019. december 22.

Mikrofilm

A tévé után most már a mozikat is uralja J. J. Abrams – mi pedig csak ásítozunk.

A mozi olyan, mint egy rejtélyes varázsdoboz – mondta. J. J. Abrams még 2007-ben egy TED-előadáson. Az első jelenettől kezdve, amelynek az a célja hogy berántsa a nézőt, a folyamatos kérdések tartják fenn érdeklődésünket. „Vannak droidok, találkoznak egy rejtélyes nővel. Ki lehet az? Nem tudjuk. Rejtélyes doboz! Aztán találkozunk Luke Skywalkerrel. Megszerzi a Droidot, látjuk a holografikus képet. Rájövünk, hogy oh, ez egy üzenet. A nő meg akarja találni Obi Wan Kenobit. Ő az egyetlen reménye. De ki a fene Obi Wan Kenobi. Rejtélyes doboz!” – a sors fura fintora, hogy épp azt a Star Warst hozta fel példaként, amelynek most tönkretételével vádolják őt a rajongók.

J. J. Abrams igazi filmes családban született, szülei producerek, testvére forgatókönyvíró volt; épp ezért már gyerekkorában ki-be járkált a stúdiókban.

A mesebeli történet szerint nagyapjától kapta azt a Super8-as kamerát, amellyel először kóstolt bele a filmezésbe.

Barátjával, Matt Reevesszel (Cloverfield, az új Majmok bolygója-trilógia) meghívták őket egy fiataloknak szóló filmfesztiválra, melyről az újságok is beszámoltak. Így bukkant rájuk Steven Spielberg, aki megbízta a fiúkat, hogy szedjék ráncba saját régi, gyerekkori Super8-as felvételeit.

Akit már 15 éves korában Spielberg patronál, az elég jó ajánlólevéllel érkezik Hollywoodba – Abrams ennek megfelelően már legelső munkái során sztárokkal dolgozhatott együtt. Első filmtervéből Filofax, avagy a sors könyve címmel készült vígjáték James Belushi főszereplésével; a következőből Mike Nichols rendezett filmet Harrison Forddal – ez volt a Csak egy lövés. Miközben kitanulta a simára polírozott hollywoodi forgatókönyvek sablonjait, tech-őrültként a filmkészítésnek ebbe a részébe is belekóstolt: tagja volt a Propellerheads nevű csoportnak, amely számítógépes animációkat fejlesztett, és később közreműködött a Shrek elkészítésében is.

Az áttörést az Armageddon hozta meg számára 1998-ban, amelynek a forgatókönyvén dolgozott. Ha van a 90-es  éveknek ikonikus filmje, hát ez az: a látvány mellett eltörpülő papírmasé figurák, amelyek súlytalanságuk miatt alkalmatlanok bármiféle dráma közvetítésére – épp ezért rendhagyó módon nem a szereplők, hanem a pavlovi reflexek szerint működtetett nézői elvárások működtetik a filmet, melyeket az unásig ismert fordulatok és a gesztus-jellegű rendezői megoldások vezérelnek. Nem azért érint meg minket Willis önfeláldozása, mert annyira megszerettük a figuráját, hanem azért, mert ahogy a semmiből ő is úgy érzi, hogy fel kell áldoznia magát, úgy mi is tisztában vagyunk azzal, hogy ilyenkor milyen érzéseket vár tőlünk a film.

Abrams pedig pont ebben a legjobb: tökéletesen tudja, hogyan működik a mozi és hogyan működünk mi, nézők.

Legjobb munkáiban épp ezért mindig van valami apró, az elvárásokat és hagyományokat megfricskázó dolog, ami egy pillanatra kibillent minket a kényelmes szemlélődő pozíciójából.

Az Armageddon sikere után elkezdhetett saját projektjein dolgozni; az első ilyen a Felicity című romantikus sorozat volt egy frissen érettségizett lány szerelmi életéről. 2001-ben megalapította Bad Robot nevű produkciós irodáját, s nekilátott Hollywood elfoglalásának: olyan sorozatokkal szerzett nevet, mint az Alias, majd a Lost – Eltűntek, melyek óriási szerepet játszottak a ma ismert tévés aranykor beindításában. A tévé bevétele után a mozi felé vette az irányt: 2006-ban ő adott új színt a Mission: Impossible-nek a harmadik epizóddal. Ez tette igazán kapóssá a nevét: innentől fogva ha egy franchise besült vagy elakadt, a stúdiók egyből az ő számát tárcsázták. A 2009-es reboottal kihúzta a pocsolyából a Star Treket, majd az ő keze alatt indult be a harmadik Star Wars trilógia is.

Az ébredő Erőt alapvetően szerették a rajongók és a kritikusok is, de mindenki tudta róla, hogy az nem több, mint az Egy új remény 2010-es évekre kalibrált újrája. Hasonló kritikákat Abrams már előző mozijánál, a Sötétségben – Star Treknél is kapott: a rajongók szerint a film az 1982-es Űrszekerek II: A Khan bosszúja kevésbé eredeti remake-je. Annak a mozinak a rendezője ugyanígy vélekedett a Sötétségbenről: „Az én nézetem szerint ha megidézel egy filmet, ahhoz hozzá is kell adnod valamit. Azzal, hogy ugyanazokat a szavakat más figura szájába adod, még nem csináltál semmit.

Ismerős kritika? Nem véletlen: Abrams nagyjából ugyanezeket kapja most a legújabb Star Wars-szal kapcsolatban. A sorminta is megegyezik: egy ősrégi, kultstátuszt élvező franchise, mely már elfáradt, ezért vérfrissítésre volt szüksége – jött tehát egy rendező, aki épp csak annyit bűvészkedett a sablonokkal, hogy a legújabb rész ismét szexi és eladható legyen. Mikor azonban már másodszor nyúl hozzá ugyanahhoz a sztorifolyamhoz ugyanúgy, megbicsaklik a dolog –

a rajongók már nem kajálják meg ugyanazt.

2012-ban Abramsról még úgy írt a Guardian, mint a geekek királyáról, Midász királyról, aki bármihez nyúl, box office-arany válik belőle. Emlegették az új Spielbergként, de egy polcra tették Christopher Nolannel is – mára azonban már látni, hogy egyik összehasonlítás sem állja meg a helyét. Abrams eddigi munkáival kiváló pedigrét épített fel, kéznyoma pedig könnyen azonosítható: lens flare állandó használata, hatalmas robbanások és első osztályú látvány; a sztorijaiban mindig van valami figyelemfelkeltő gimmick, valami, ami egy kétmondatos filmismertetőben is képes felkelteni a figyelmet; pontosan tudja, mit várnak egy filmtől a nézők, és azt is, mi az az aprócska változtatás, amivel még meg lehet lepni őket úgy, hogy nem lép senkinek a tyúkszemére. És ami ettől is fontosabb: mindezeket mindig képes óriási bevételeket hozó filmekben kamatoztatni: mára három nagy stúdiófranchise, a Mission: Impossible, a Star Trek és a Star Wars is az ő kezében van, ráadásul elkezdte kiépíteni sajátját, a Cloverfieldet is. Bár a pénzügyi siker továbbra sem kérdés esetében, már látjuk, hol vannak kreativitásának határai: felmelegített betétekkel dolgozik, így ahányszor megismétli trükkjét, az úgy veszít az erejéből.

George Lucas is hasonló utat járt be:

ünnepelt vizionáriusból makacs és poros fejessé változott, aki saját gyermekét fojtotta vízbe a második trilógiával. Mára azonban mintha a Baljós árnyak és folytatásai is megszépültek volna. A borzalmas dialógusok és erőltetett romantikus jelenetek mellett ugyanis egyértelmű volt, mit akarnak vele elmondani; a filmek tartottak valamerre. A legújabb SW trilógia azonban tényleg olyan, mintha a forgatókönyvet Abrams fentebb vázolt varázsdoboz-technikájával írták volna: nincsenek hosszú távú tervek vagy mondanivaló, a sztori mindig csak a következő jelenetig tekint előre. Az utolsó Jedik épp ezért akkora anomália a Star Wars-világban: egy olyan történetfolyamban, amikor mindent az eleve elrendelés, a múlt (karakterek és filmek terén is) súlya nyomaszt és tart mozgásban, Rian Johnson magasról tett az elvárásokra és egy csomó, SW értelmében szentnek tartott hagyománnyal szakított. A film persze ennek ellenére sem sikerült jól, de legalább volt valamilyen.

A Skywalker korától pedig pont ezt hiányolja mindenki: hogy legyen valamilyen, és ne az Egy új remény remake-jének a remake-je.

Nagyon úgy néz ki, hogy Abrams munkamódszere akkor működik a legjobban, amikor saját kútfőből kipattant történetekkel dolgozik elvárások és kontroll nélkül. A Lost, az Alias, a Rejtély vagy a Cloverfield is azt bizonyítja, hogy van benne kraft és kreativitás is. A legjobb példa erre mégis talán a Super8: egy Spielberg-szerű sci-fi történet, amiben a világon semmi újdonság nincs, mégis tökéletesen működik, hiszen nem egy franchise rajongóinak akar megfelelni, hanem egy műfaj szerelmeseinek. Ők pedig értékelik is, hogy ugyanazokat látják viszont, amit már ezerszer átéltek, csak épp egy csipetnyi frissességgel.

Soha nem voltam jó a befejezésekben. Nem igazán hiszem, hogy bármibe is jó vagyok, de tudom hogy kell elkezdeni egy sztorit. A befejezés viszont nehéz” – nyilatkozta Abrams a Skywalker kora premiere előtt, és igaza volt: a Star Wars, a Lost vagy az immár három részes Cloverfield esetén is felkeltette ugyan a figyelmünket, de elfelejtette, hogy ha túl sokáig forgatjuk ugyanazt a varázsdobozt, akkor is elunjuk, ha nem tudjuk, mit rejt.

Árulkodó az a körülmény is, ahogy Az ébredő Erő után Abrams visszatért a franchise-hoz a harmadik résszel: az eredetileg megbízott Colin Trevorrow-ot kreatív nézeteltérések miatt kirúgták, tűzoltás gyanánt pedig egy biztos kezű mesteremberhez fordultak – hozzá. Ugyanez játszódott le a mai napig a Galaxis szégyenfoltjának tartott Solo – Egy Star Wars-sztori esetében: a kreativitás szinonimájaként ismert Phil Lord és Chritopher Miller (Pókember: Irány a Pókverzum!, A Lego-kaland) kirúgása után érkezett Ron Howard, és ráncba (értsd: unalomba) szedte a produkciót.

A hollywoodi stúdiórendszer béklyói között kevés rendező képes szabadon és kreatívan alkotni – Christopher Nolannak az új Batman-trilógiával olyannyira összejött, hogy mára azon kevesek közé tartozik, aki saját ötleteire is több száz milliót kap; de hasonló tehetségként ünneplik a Taika Waititit is, aki független vígjátékok után új életet lehelt Thorba, most pedig Hitler-szatírájával borzolja a kedélyeket.

Abrams láthatóan nem ezt az utat követi: ő Hollywood új császárává szeretne válni, épp ezért elfogadta annak játékszabályait is.

Hollywood új császárt akar: célegyenesben a Lost alkotója

Epekednek a stúdiók J.J. Abrams után, aki piszok jó üzletet köthet valamelyik stúdióval - vagy kiépítheti saját birodalmát. Olyan sikerek után, mint az Alias és a Lost - Eltűntek a tévében, illetve a Star Trek és a Star Wars: Az ébredő erő a mozikban, nem csoda hogy J.J.

 

250 millió dolláros üzletével készül felülni a szórakoztatóipar csúcsára – az Apple ennek dupláját ajánlotta, de ő inkább a Warnert választotta; a stúdió rendelkezik a DC-filmek jogaival is, így nem lennénk meglepve, ha Abrams legközelebb ezt is megkaparintaná. Az egyre hatalmasabbá növő maroknyi stúdió, a mindent felfaló franchise-ok és a futószalagon érkező, tökugyanolyan filmek korában ő a tökéletes választás : a Disney is azért tudott a világ legnagyobbja lenni, mert filmjei épp csak csipetnyit térnek el a bevett formulától. Abrams térnyerése mégis szolgál valami újdonsággal: ő a rendezők új generációjának prototípusa, aki már nem megtagadni akarja elődeit, vagy pusztán fejet hajtani előttük, hanem pontosan ugyanolyan szeretne lenni, mint ők.

(Kapcsolt kép:. Wikipedia/Gage Skidmore)

Neked ajánljuk