A Nemzeti Filmintézet visszadobta Buda Flóra Anna filmtervét, aki most díjat nyert Cannes-ban

  • 2023. május 28.

Mikrofilm

A fiatal rendező most Párizsban él, ugyanis nem tudna megélni Budapesten.

A Nemzeti Filmintézet is megosztotta a Cannes-i Filmfesztivál posztját, amiben Buda Flóra Anna rövidfilmdíjáról adnak hírt.

„Óriási gratuláció a 27 című rövidfilm alkotóinak az Arany Pálmához!”

írják.

Ahogy a 444 kiemelte, a gratulációhoz az is hozzátartozik, hogy a Nemzeti Filmintézet korábban nem kívánta támogatni Buda Flóra Anna filmtervét, háromszor is visszadobták a pályázatát. Erről a Recorder blogon megjelent interjúban mesélt a filmrendező, aki most Párizsban él, mert Budapesten nem tudna albérletet fizetni és filmet rendezni.

„Én meg tudtam csinálni a filmet magyar támogatás nélkül, de az nagyon zavar, hogy nem támogattak egy olyan stúdiót, mint a Boddah, ami minden évben elhoz valami fontos díjat. Igazságtalannak érzem azt is, hogy nem támogatják a feltörekvő tehetségeket, akik már bizonyítottak. Vicces amúgy, hogy ez az egyetlen magyar film idén Cannes-ban, és emiatt annak is írnia kell róla, aki politikai vagy ízlésbeli okok miatt nem ért vele egyet” – mondta Buda Flóra Anna, akinek rossz érzése van a dologgal kapcsolatban.

A 27 című rövidfilm előzetese itt látható.

Muhi András producer korábban a Magyar Narancsnak úgy nyilatkozott a Nemzeti Filmintézetről és annak vezetőjéről: „Jelenleg úgy fest a dolog, hogy aki nem kedves Káel Csaba számára, aki nincs, ki tudja, miért a kiválasztottak között, az nem nyerhet. Akkor sem, ha a világ legjobb filmtervével jönne.”

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.