A taxisblokádról készült filmet nevezi az Oscarra Magyarország

Mikrofilm

Tősér Ádám Blokád című filmjét 18 alkotás kötzül választották ki.

Tősér Ádám Blokád című filmje képviseli Magyarországot a 95. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriában -  közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI).

 Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusban 95. alkalommal átadandó Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2022. január 1. és november 30. között mutatnak be az adott országban.

A hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő testületben az NFI Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai közül Fonyódi Tibor, Káel Csaba és Pesti Ákos, valamint Bereczki Csaba, az NFI Nemzetközi igazgatója, Bergendy Péter filmrendező, Kálmán András forgalmazási szakember és Novák Emil operatőr vett részt. A héttagú bizottság 18 magyar mozifilm közül választotta ki a Blokádot.

A film az Antall József  beiktatása után alig fél évvel trötént taxisblokád négy napjának történetét állítja középpontba, miközben a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba, és a válságot kezelő, a demokráciáért küzdő miniszterelnök magánéletébe is megpróbál betekinteni.

A Blokád című film főszerepeit Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila mellett Gáspár Tibor, Végh Zsolt és Tóth Ildikó alakítják.

A filmproducere Lajos Tamás, forgatókönyvét Köbli Norbert írta. A film egyedi képi világáért Nagy András felelt. A díszlettervező Pataki Tamás, a jelmeztervező Kemenesi Tünde volt. A hazai mozközönség az InterCom forgalmazásában országszerte október 20-tól láthatja a Blokádot.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."