A természetben is jóllakatja az embereket a dél-koreai sztárséf

  • SzSz
  • 2020. november 18.

Mikrofilm

Füvek, mohák az étlapon és egy különleges ember különleges emberi kapcsolatai. Hye-Ryeong Park: A vándorszakács című filmjét ajánljuk a Verzió fesztiválról.

Manapság a „természetes eredetű” kifejezésre legalább olyan gyanakodva tekintünk, mint a kézműves vagy független szavakra; többségünk pedig a legritkább esetben tudja, hogy miből is áll és honnan származik az, amit megeszünk. Épp ezért örömteli, amikor látjuk, amint egy séf saját kezével összegyűjti a hozzávalókat, majd mindenféle hűhó nélkül, a legegyszerűbb konyhai eszközök segítségével többfogásos vacsorát varázsol belőlük. Csiho Im igazi sztárséf Dél-Koreában – e filmben azonban csak egy kedves szavú, lágy tekintetű szakács, akire már az első pillanatok után úgy tekintünk, mintha mindig ismertük volna. Hátizsákjával a félsziget egyik kevésbé ismert hegyvidékén vándorol, fákról, földről és bokrokról alapanyagokat gyűjtögetve. De figyel a vele szembejövő emberekre is – sőt, ők adják vándorlásának lényegét. Hol egy magányos öreg nénivel, hol egy vidám házaspárral hozza össze a sors, ő pedig barátsága jeleként ebédet vagy épp vacsorát főz nekik. Ehhez legtöbbször elég, ha meglátogatja az újdonsült ismerőse rozoga kalyibája előtti árokpartot – a gazokkal, füvekkel és mohákkal szemben kezdetben mindenki bizalmatlan, ám a belőlük készült levesek, mártások és saláták mindenkit meggyőznek. Nem csoda: Csiho séf a városban jól menő éttermet vezet, amelyben kizárólag természetes alapanyagokat használ.

Mindez egy ideig nem több, mint egy hihetetlenül meditatív főzős valóságshow. A vándorszakács akkor válik nagybetűs filmmé, amikor szép lassan kibomlik a főszereplő múltja és az, hogy miért is van szüksége rá, hogy az ételein keresztül teremtsen kapcsolatot az emberekkel.

Az idén online megrendezett 17. Verzió Emberi jogi Dokumentumfilm Fesztivál programja ide kattintva érhető el, a film pedig itt.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.