Az első Down-szindrómás modell útja a divat világába

Mikrofilm

Jane Magnusson dokumentumfilmje, a Maddy, a modell a divatszakma első Down-szindrómás modelljét mutatja be. A film is szerepel a Verzió fesztivál programjában

Alig számít ma már kuriózumnak, ha egy divatbemutatón, reklámkampányban az átlagtól eltérő, fogyatékkal élő modellt szerepeltetnek. Világmárkák, nagynevű divatházak rendre foglalkoztatnak mozgásukban korlátozott, Down-szindrómás vagy pigmenthiányos férfiakat és nőket, sok esetben civileket is, hogy ily módon hívják fel a figyelmet az esélyegyenlőségre, a tolerancia fontosságára, na meg arra, hogy a szépség mily szerfelett relatív.

Amikor Madeline Stuart 2015-ben először megjelent a New York-i Fashion Week kifutóján, még komoly feltűnést keltett. Az akkor 18 éves lány volt ugyanis az első Down-szindrómás modell a világon. Jane Magnusson dokumentumfilmjében Maddy profi divatmodellé válásának nem épp hétköznapi útját követhetjük végig. Azt, hogy hogyan tanulja meg, hogyan kell a kifutón mozogni, mit jelent az, hogy haute couture vagy prêt-à-porter, hogyan bírja a rengeteg sminkelést és fodrászolást, vagy egyáltalán mennyire érdekli maga a divat. Maddy modellé válása az anyukájának köszönhető, aki elmeséli, hogy amikor a lánya éle­té­ben először volt divatbemutatón, le volt nyűgözve, és kijelentette, hogy márpedig ő modell akar lenni. Az édesanyja meg csak segítette, hogy valóra váljon az álma, mert az az életfilozófiája, hogy bármit elérhetsz, amit csak akarsz, csak tenni kell érte. Bármennyire is egyedül való maga az eset, e némiképp ellentmondásos történet számos tanulsággal szolgál a Down-szindrómával élőkről (is). S az pedig egészen biztos, hogy jó látni, hogy ez az ausztrál lány milyen párkapcsolatban él, hogyan érvényesül, s hogyan fogadják el.

Az idén online megrendezett 17. Verzió Emberi jogi Dokumentumfilm Fesztivál programja ide kattintva érhető el, a film pedig itt.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.