Ha van erős művészi intuíció, a befogadót megérinteni képes közlés, akkor merőben érdektelen, hogy a kortársainál felkészültebb és elkötelezettebb, ám nőként tudományos karrierre igényt nem formálható tudós csakugyan szerelmi viszonyban állt-e szintúgy valóságos (ám a valóságban nála jóval idősebb) barátnőjével: a filmben az elfojtandó szenvedély az elfojtandó ambíciókkal van tükröztetve, az egykor gazdag és buja élet nyomait rejtő holt kövek a merev szokásaival, ítéleteivel, hierarchiáival a lélek börtönévé szervezett polgári létezésmód analógiái, és a végre kibontakozó szerelem sem ér annyit, mint a belső szabadság.
Kate Winslet a környezetéhez és a fizikai erőfeszítésekhez férfiasodott, keserű és néha durva tudós zárkózottságából bontja ki az odaadó, gyengéd, sérülékeny, de büszke nőt. Saoirse Ronan boldogtalan házasságát érzéketlen férjén örökös betegeskedéssel megtorló, durcás fiatalasszonya az egészségét nem csak fizikailag visszaadó találkozás hatására válik önmagát vállaló, céltudatos asszonnyá, s a film ad egy esélyt végül annak, hogy ez a meglelt céltudat talán mégse fojtsa meg egészen a meglelt szerelmet. Kivételesen még a meglehetősen explicit ágyjelenet is a belső folyamatok ábrázolását mélyíti el.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
