tévésmaci

Szerepel a fecskemadár

  • tévésmaci
  • 2021. május 5.

Mikrofilm

Amikor Sztupa és Troché filmet forgattak Petőfi Sándorról.

Régi kedvencükkel, a gatyába táncolós jelenettel volt a legtöbb bajuk, még úgy is, hogy mindketten szilárd meggyőződéssel vallották, hogy az a fundamentuma mindennek. Még azelőtt kell megoldani, mielőtt belevágnánk az egészbe, mondta ki Sztupa. Ez dönti el, hogy ki játssza Júliát, tódította Troché. És Rómeót, tette hozzá Sztupa, pedig ő nem volt az a humorizálós fajta. Most sem viccelt, a szemében Sándor tényleg afféle Rómeó volt, fülig szerelmes ifjú, akinek nem adatik sok idő a szerelme megélésére, abba kell beleadnia s beleéreznie apait-anyait, amennyi jut neki. Az apai-anyai itt éppenséggel félrevezetőnek tűnhet, hisz’ épphogy nagyon egyéni, nagyon új, nagyon előzmény nélküli módon kell megélnie a szerelmét, s az alkotóknak (ezek vagyunk mi) is ugyanígy kell ezt megmutatniuk. S erre a gatyában táncolva moziba menésnél jobbat ki sem lehet találni. Akkorát kell ennek szólnia, Troché, mint amikor Gene Kelly az Ének az esőbent tolta, érted, essen le az álla mindenkinek, hadarta Sztupa. Álljanak ott tényleg gatyában, bugyiban, aztán: tánc! Borítson el mindent a tánc, egész úton a moziig. Gondolj bele, mennyire odavolt Sándor a vasútért, mint csodálni való ipari újdonságért, találmányért, a megtestesült jövőért. A történelem úgy tartja, hogy az első nap háromszor tette meg az első személyvonat az utat Pest és Vác között, s ő ott ült mind a hármon, oda-vissza. Ne bassz, mondta Troché. Gondolj bele, hogy akkor a mozitól mennyire bezsonghatott, hisz azt még fel sem találták. Maga volt a sci-fi. Abból nem százat és ezeret akart, abból százezeret és miljomot, hogy a fenébe ne táncolt volna gatyában nagy megindultságában. Pláne ugye Júliával, vele mindenki táncolna gatyába’ a mozi, vagyis a fényes jövő ígérete nélkül is! Akkor is, ha tudod, hogy ez csak egy tánc és csupán a moziig tart, és se a táncnak, se a mozinak nem lesz folytatása, akkor is. Ebből vezethető le a forradalom, de még az is, hogy elment szerencsétlen a Bem apó után ledöfetni magát egy isten háta mögötti kukoricásba. Úgy kell táncolni vagy még jobban, mint Henry Fonda a Clementina, kedvesemben, s közben úgy kell változnia az évszakoknak, mint az Üldözőkben. Táncolniuk kell gatyában és bugyiban télen és nyáron, tavasszal és ősszel, hóban, esőben, mert az a tánc ilyen. Ilyen. Érted már, Troché?! Aha.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk