tévésmaci

Szerepel a fecskemadár

  • tévésmaci
  • 2021. május 5.

Mikrofilm

Amikor Sztupa és Troché filmet forgattak Petőfi Sándorról.

Régi kedvencükkel, a gatyába táncolós jelenettel volt a legtöbb bajuk, még úgy is, hogy mindketten szilárd meggyőződéssel vallották, hogy az a fundamentuma mindennek. Még azelőtt kell megoldani, mielőtt belevágnánk az egészbe, mondta ki Sztupa. Ez dönti el, hogy ki játssza Júliát, tódította Troché. És Rómeót, tette hozzá Sztupa, pedig ő nem volt az a humorizálós fajta. Most sem viccelt, a szemében Sándor tényleg afféle Rómeó volt, fülig szerelmes ifjú, akinek nem adatik sok idő a szerelme megélésére, abba kell beleadnia s beleéreznie apait-anyait, amennyi jut neki. Az apai-anyai itt éppenséggel félrevezetőnek tűnhet, hisz’ épphogy nagyon egyéni, nagyon új, nagyon előzmény nélküli módon kell megélnie a szerelmét, s az alkotóknak (ezek vagyunk mi) is ugyanígy kell ezt megmutatniuk. S erre a gatyában táncolva moziba menésnél jobbat ki sem lehet találni. Akkorát kell ennek szólnia, Troché, mint amikor Gene Kelly az Ének az esőbent tolta, érted, essen le az álla mindenkinek, hadarta Sztupa. Álljanak ott tényleg gatyában, bugyiban, aztán: tánc! Borítson el mindent a tánc, egész úton a moziig. Gondolj bele, mennyire odavolt Sándor a vasútért, mint csodálni való ipari újdonságért, találmányért, a megtestesült jövőért. A történelem úgy tartja, hogy az első nap háromszor tette meg az első személyvonat az utat Pest és Vác között, s ő ott ült mind a hármon, oda-vissza. Ne bassz, mondta Troché. Gondolj bele, hogy akkor a mozitól mennyire bezsonghatott, hisz azt még fel sem találták. Maga volt a sci-fi. Abból nem százat és ezeret akart, abból százezeret és miljomot, hogy a fenébe ne táncolt volna gatyában nagy megindultságában. Pláne ugye Júliával, vele mindenki táncolna gatyába’ a mozi, vagyis a fényes jövő ígérete nélkül is! Akkor is, ha tudod, hogy ez csak egy tánc és csupán a moziig tart, és se a táncnak, se a mozinak nem lesz folytatása, akkor is. Ebből vezethető le a forradalom, de még az is, hogy elment szerencsétlen a Bem apó után ledöfetni magát egy isten háta mögötti kukoricásba. Úgy kell táncolni vagy még jobban, mint Henry Fonda a Clementina, kedvesemben, s közben úgy kell változnia az évszakoknak, mint az Üldözőkben. Táncolniuk kell gatyában és bugyiban télen és nyáron, tavasszal és ősszel, hóban, esőben, mert az a tánc ilyen. Ilyen. Érted már, Troché?! Aha.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.