„Attól, hogy beleírok a forgatókönyvbe egy vagy több szexjelenetet, az még nem pornó…”

  • Kozár Alexandra
  • 2018. október 25.

Mikrofilm

Nagypál Orsi filmet rendezett a monogámiáról, de azt mondja, nincs olyan ember, aki ne gondolkozott volna el a B változaton.

A monogámiáról, illetve annak buktatóiról készített filmet Nagypál Orsi, akinek nevével kisfilmes fesztiválsikerei után a Terápia, a Csak színház és más semmi és a Tóth János című televíziós sorozatok epizódjainál már többször találkozhatott a közönség. A Nyitva című film már a mozikban, a róla írott kritika pedig az e heti nyomtatott Magyar Narancsban van.

Narancs.hu: Elmondásod szerint azért a monogámia nehézségeiről készítettél filmet, mert egyrészt ez a nemzedékedet, a 30-40-eseket erősen foglalkoztató kérdés, másrészt az egyik legtöbb buktatót kínáló téma. A film elkészültével tisztábban látsz már?

Nagypál Orsi: Természetesen nem, inkább egyre összetettebb a kép. A forgatókönyv megírása közben számos pszichológiai, antropológiai, szociológiai és egyéb szakmai anyagot olvastam, gyűjtöttem, tanulmányoztam a témával kapcsolatban. De nemcsak tanulmányokat böngésztem, komoly beszélgetéseket folytattam a baráti körömben is, ahol szinte kivétel nélkül mindenki jelezte, hogy igen, erről van mit kibeszélnünk.

Narancs.hu: Őszinték voltak az emberek?

NO: Meglepően őszinték voltak, annak dacára, hogy elmondtam nekik a „hátsó” szándékomat. Úgy gondolom, ez egy olyan téma, amiben többé-kevésbé mindenki érintett, mert a világ megváltozott, benne az elvárásaink, kapcsolataink, az életprogramjaink is, a hagyományos párkapcsolati minták felbomlottak és még nincs meg az, ami helyettük nyújtana megoldást. És nincs olyan ember, aki ne gondolkozott volna el a B alternatíván.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Narancs.hu: Volt, aki a forgatókönyv alapján pornófilmnek titulálta a filmedet a Filmalapnál.

NO: Ezt sosem értettem. Attól, hogy én beleírok a forgatókönyvbe egy vagy több szexjelenetet, amit ezerféleképp lehet megvalósítani aszerint, hogy mit mutatsz, hogyan és mennyi ideig, mire helyezed a hangsúlyt, attól az még nem pornó, ha ő azt látja bele, az az ő fantáziája, én nem azt írtam.

Narancs.hu: A London Film Schoolban tanultál, miért épp ott?

NO: Egyrészt a legjobb barátaimat követtem, akik véletlenül mind Londonba keveredtek, másrészt 28 éves voltam és úgy éreztem, ez talán az utolsó lehetőség arra, hogy szakmát váltsak. Harmadrészt Londonban erős a filmes képzés, az LFS-t jó befektetésnek gondoltam elvégezni.

Narancs.hu: Mitől annyira jó ez az iskola?

NO: Leginkább attól, hogy a gyakorlati képzésre helyezi a hangsúlyt. Ugyanaz a képzés mindegyik szakon, mindenki filmkészítő, azaz filmmaker, tehát a két és fél év alatt nem kell eldöntened, hogy rendező, operatőr, forgatókönyvíró, vágó vagy hangmester szeretnél lenni. Mindenki mindent tanul, és minden fontos feladatkörben készít minimum egy kisfilmet. Aztán a diplomamunkádat már abban a minőségben jegyzed, amit a leginkább szeretnél csinálni. Én író-rendezőként diplomáztam a Paktum című kisfilmmel.

Narancs.hu: Korábban már majdnem lett egy filmed, ami a 80-as évek NDK-s világáról szólt volna a Balatonon, a Balatoni tengeralattjáró. Mi a helyzet ezzel?

NO: Ül a fiókban. A fejlesztésre adtak ugyan némi pénzt, de a továbbiakra nem. Négy-öt éven keresztül dolgoztam a forgatókönyvön, sok nemzetközi workshopra kijutottam vele, kapcsolatokat tudtam építeni és rengeteget tanultam közben. Nekem jó pár ex-NDK-s, illetve német–magyar barátom van, érdekelt a dolog. NSZK–NDK-családegyesítések a lángosbüfében, Stasi-ügynökök fecskében, a lazuló vasfüggönyön át érkező csempészáruk és ehhez hasonlók. Tény, hogy a 80-as évekről filmet készíteni nagyon sokba kerül, mert az már kosztümös filmnek minősül.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Narancs.hu: Mivel indokolták, hogy nem adnak pénzt a megvalósításra?

NO: A Filmalap nem szokott indokolni. Annyit mondtak, hogy hát, hm, nem.

Narancs.hu: A londoni filmes iskola nem nyitotta meg a kapukat?

NO: Egyáltalán nem, sőt. Mivel nem ide jártam, nekem nem volt meg az a kapcsolati hálóm, mint az SZFE-seknek, nem ismertem senkit és engem sem ismertek.

Narancs.hu: A Terápia, aminek több epizódját jegyzed rendezőként, belépőt jelentett a filmes világba?

NO: Kezdtek barátaim lenni a filmes körökből, igen, de igazából csak egy évre rá kaptam meg a következő munkalehetőséget. Később aztán lassan-lassan bekerültem a filmes közegbe.

Narancs.hu: Milyen típusú rendező vagy? Olyan, aki tűpontos instrukciókat ad, vagy aki a helyszínen még felülírja elképzeléseit a körülmények függvényében?

NO: Egyrészt remélem, hogy pontos instrukciókat adok, másrészt érdekel az is, ha a színésznek van ötlete a megvalósításra. A próbafolyamat azonban nem a stábra tartozik, a forgatáson már nincs helye, ideje az imprózásnak. Nagyon sokat dolgoztunk, beszélgettünk, elemeztünk a forgatás megkezdése előtt, voltak olvasó- és lejárópróbák is. Több hónapig tartott az előkészítés. Sokat segít, ha látják, hogy felkészült vagy, hogy határozott elképzeléseid vannak az egészről, ezenkívül engem érdekel, mit gondol a színész a szerepről. Az előzetes elemzés, beszélgetés sokat segít.

Narancs.hu: Rendezőként észleled-e, hogy esetleg egy színész vagy színésznő azért barátkozik veled, hogy aztán gondolj rá szereposztáskor?

NO: Igen, néha észreveszek ilyet, ez egy létező jelenség, de nem zavar, tudom kezelni. Egyébként Magyarországon sajnos nincsenek menedzserek, akik tolnák az ember szekerét, ezért is próbálkozik mindenki a maga módján „nyomulni”, ez teljesen oké szerintem.

Narancs.hu: Vannak azért ügynökségek, bár tényleg nem sok.

NO: De ők általában nem hajtják a melót a színésznek, rendezőnek, énekesnek stb., hanem csak a gázsit tárgyalják le és a szerződését intézik. Pedig nagyon jó lenne, ha lennének itt is nyugat-európai értelemben vett ügynökök. Vagy legalábbis valami olyan szakmai szövetség, tömörülés, amely minimumárakat határoz meg, érdeket képvisel, segít építeni az alkotók karrierjét. Talán majd most, hogy ekkora sorozatgyártás-dömping van, kialakul valami ilyesmi.

A Nyitva című filmről írott kritika az e heti nyomtatott Magyar Narancsban olvasható.

Magyar Narancs – Archívum részletes

Aki a 60-as, 70-es vagy 80-as éveket Magyarországon élte meg, bizonyosan fel tud idézni magában egy akkori történetet, ami a szendvicshez kapcsolódik. A színházi büfében kapható molnárka különlegessége vagy a kirándulásra csomagolt párizsis zsömle egynapos állaga ugyanúgy felderenghet, mint a vendégségek húskrémes melegszendvicsének illata.

Figyelmébe ajánljuk