„Biztos vagyok benne, hogy ezt a filmet itthon nem lehetne megcsinálni”

Mikrofilm

Érdekes beszélgetés egy verziós filmről.

Saša Uhlová cseh újságíró azokról az emberekről szeretett volna cikket írni, akik a munkaerőpiac legalján vannak, és éhbérért, törvénytelen szerződésekkel, rossz körülmények között dolgoznak.

Uhlová azonban minden próbálkozása ellenére falakba ütközött, senki sem mert neki nyilatkozni – érthető okokból. Ő azonban nem adta fel, gondolt egy merészet, és melósnak állt, rejtett kamerával vágva neki a kutatómunkának. Elment kórházi mosodába, csirkefeldolgozó üzembe és hulladékkezelő céghez is szemetet válogatni. Közben sokat beszélgetett a kollégákkal, munkásszállón aludt és a vécén jegyzetelt. A kutatómunkából végül nem csupán cikksorozat lett, hanem egy dokumentumfilm is.

A Végkimerülésig című alkotást ma este mutatják be a Verzió filmfesztiválon, a premiert azonban a Friedrich Ebert alapítvány szervezte tegnap este, ahová eljöttek a film készítői is. Saša Uhlová és a film rendezője Apolena Rychlíková nem gondolta, hogy az alkotás nagy visszhangot fog kapni. „Egy olyan online újság szerkesztőségében dolgozom, ahol kevesen vagyunk, pár ezer fix olvasónk van, akik jellemzően baloldali értelmiségiek, és ahhoz szoktam hozzá, hogy nincs nagy országos visszajelzése a munkánknak” – mondja Uhlová a premier utáni beszélgetésen.

Piros sapkában Apolena Rychlíková, balján Saša Uhlová

Piros sapkában Apolena Rychlíková, balján Saša Uhlová

 

A dokumentumfilmet egyébként támogatta a cseh köztévé, amit ott le is adtak, és a film megjelenése után jelentős társadalmi/politikai vita kezdődött meg Csehországban arról, hogy hogyan kellene javítani az embertelen, és kizsákmányoló munkakörülményeken. De a csehek nem csak vitatkoztak, hanem cselekedtek is: az alkotók arról számoltak be, hogy a filmben szereplő munkahelyek egy részén javultak a körülmények, például a húsfeldolgozó üzemben beiktattak 5 perc pihenőidőt.

„Ez egyáltalán nem kis dolog” – mondja Uhlová, aki a film elkészítése során többször elérte saját határait. A szemétválogató soron, ahol mindennaposak voltak a patkánytetemek, elhányta magát, de rendesen forgott a gyomra a csirkeüzemben is, ahol senki nem magyarázta el, hogy pontosan mit kell csinálni, ezért előfordult az is, hogy romlott hús került a boltba szállítandó dobozokba.

„Biztos vagyok benne, hogy ezt a filmet itthon nem lehetne megcsinálni, és a köztévé nem sugározná” – jelentette ki Hercegh Mária, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) Nőtagozatának elnöke.

Szerdán (7-én) még elcsíphető fél 7-kor a Művészben.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.