Lassan elvész minden illúziónk, már az erdő sem az igazi, félelmetes, de egészen máshogy

Mikrofilm

Eljön hamarosan az Erdők ideje – a Verzióra (is).

Amikor a vadonból kiveszik a természetet: mesterséges ligetek, amelyekbe legszívesebben a lábunk sem tennénk be. Szabályos, geometrikusan elrendezett fasorok, minden rácspontban egy-egy lucfenyő – sehol semmi aljnövényzet, és az egész erdőben végtelen csend, még a madarak is messzire kerülik ezt a monokulturális faültetvényt. Ez csupán a felütése François-Xavier Drouet francia dokumentumfilm-rendező Erdők ideje című művének, ami az „igazi”, ökológiailag értékesebb, a biológiai sokszínűségnek otthont adó erdők szülőhazájában az iparszerű erdészeti technológiák előretörését járja körül.

false

A magánerdőkben kialakított, zömmel fenyőültetvények látványa a biológus vagy az eredeti fajgazdagságnak megőrzésén dolgozó erdész számára riasztó és elszomorító. A laikus erdőjáró számára meg egyszerűen csúnyák, unalmasak és barátságtalanok ezek a monoton fasorok, de hát nem is az ő szórakoztatásukra ültette őket profitra éhes gazdájuk.  Az efféle ültetvényekben pontosan addig nőnek a fák, amíg el nem érik a kellő vágóméretet, s ezt követően eljön az aratás ideje. A maximum negyvenéves haszonerdőt tarra vágják – no persze nem holmi kérges kezű favágók jönnek fejszével, esetleg láncfűrésszel, hanem elképesztően rafinált fadöntő masinák, amelyek pillanatok alatt vágják rönkökre az előző pillanatban még sudáran meredező fenyőket. Azután jöhetnek az újabb kiültetett facsemeték, mintha csak elvetnék a gabonát. A monokulturális fagazdálkodással együtt jár a rovarirtók kiterjedt használata, amivel még mérgezik is a soha le nem bomló fenyőtűk, az állandó bolygatás, brutális tuskózás és az impozáns méretű munkagépek miatt amúgy is halott erdőtalajt, amit azután szégyenszemre még műtrágyázni is kell.

Drouet filmje az erdőt inkább csak kirándulóhelyként ismerő laikusok számára is meggyőzően szemlélteti, hogy az erdők eltűnéséhez hasonló veszélyt jelent, ha a néhai természetes élőhelyekre úgyszólván denaturált zónák, monokultúrás faültetvények települnek.  A filmben felbukkanó, új szemléletet közvetítő, a kíméletes, szálaló erdőgazdálkodást is bemutató szakemberek és lelkes erdővédő aktivisták okos szavai egyelőre még sokszor süket fülekre találnak, a modern tőkeintenzív fagazdálkodás túl sok pénzt hoz az erdők privát és állami tulajdonosainak, a nagybefektetőknek, és persze a piac is valósággal falja a faanyagot.

false

Amikor arról ábrándozunk, hogy a le nem bomló, szemétté silányuló műanyag tárgyainkat organikus helyettesítőkkel váltsuk fel, vagy éppen (hamis mérlegelés nyomán) igen kétséges módon „megújuló” faanyaggal váltsuk ki a szenet és az olajat, nem árt tekintetbe venni, hogy ennek is megvan az ára. Sokszor többet veszíthetünk a réven, mint amit megnyernénk a vámon.

Vetítik csütörtökön (8-án) este negyed 7-kor a Kinóban, s pénteken (9-én) délután 4-kor a Toldiban.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.