Két dolog nincs a filmben: briliáns meg válás. Meg ragyogás, amire az eredeti, súlyosan arányt tévesztett cím utal – hacsak nem a mindig napsugaras Nizza turisztikai reklámfilmjeként tekintünk e termékre, amelyben nagypolgári jólétben unatkozó, ellenszenves, ám jól ápolt egyedek hajszolják a boldogtalanságot. A karácsonykor elhagyott feleség számára ezer megpróbáltatáson át (balettozás, teniszezés, luxusnyaralás) vezet az út a férfihoz, akiről csak ő nem tudja mindjárt a második jelenetben, hogy megadja néki a vágyott boldogságot.
A javarészt másodosztályú vígjátékok üdvöskéjeként önbizalmat szerzett Michèle Laroque elérkezettnek látta az időt, hogy rendezőként is megmutassa, mennyire hiányzik belőle a legcsekélyebb eredetiség is. A főszerepet nagyvonalúan saját magára osztó hölgy nem azzal vétette a legnagyobb hibát, hogy jelentéktelen, humortalan, elcsépelt fordulatokkal operáló, mindazonáltal szentimentális jelenetekben gazdag forgatókönyvből dolgozott. Nem is azzal, hogy a tempótlanul folydogáló sztori gegjei vagy arcpirítóan gyengék, vagy nincsenek egyáltalán. Még csak azzal sem, hogy a szerződtetett, reménytelenül B kategóriás kollégák közül sem sikerül kiragyognia. Hanem azzal, hogy egy kisebb szerepre megnyerte Rossy de Palmát. Az Almodóvar által felfedezett, ám azóta több vígjátékot is egyedül megmentő színésznő már akkor lejátszik mindenkit, amikor még meg sem szólalt. A vérbeli komika jelenléte csak még jobban aláhúzza, milyen jellegtelenül, unalmasan, erőltetetten mórikál mindenki más ebben a fölösleges filmben.
Forgalmazza az ADS Service
