Cannes-nak is annyi, legkorábban júniusban rendezhetik meg a filmfesztivált

  • narancs.hu
  • 2020. március 19.

Mikrofilm

Elesett a filmvilág egyik legfontosabb seregszemléje is.

A Cannes-i Filmfesztivál egyelőre kivár, úgy készülnek, április 16-án menetrendszerűen kihirdetek a versenyprogramot, az esemény pedig május 12-én kezdetét veszi - írtuk meg egy hete. A Variety értesülései szerint eddig tartott a szervezők kincstári optimizmusa: a koronavírus miatt lefújták a fesztivált.

Cannes kivár, egyelőre nem fújják le a filmfesztivált

A franciák bizakodnak. A koronavírus terjedése miatt számos rendezvényt és fesztivál lefújtak nemcsak itthon, hanem szerte a világon: többek között annyi az idei South by Southwest filmes és médiafesztiválnak, és a világ egyik legnagyobb zenés dzsemboriját, az eredetileg áprilisra tervezett Coachellát is áttolták októberre.

Új időpont egyelőre nincs, folyamatosan figyelik az egészségügyi helyzet alakulását - legkorábban június végén-július elején kezdődhet meg a seregszemle. Nemcsak a filmfesztivált fújták le, hanem az azzal párhuzamos filmvásárt is. Néhány napja szó volt róla, hogy erre virtuális formában, akár a fesztiváltól függetlenül sor kerülhet, de végül ezt az ötletet elvetették.

1946-os alapítása óta még soha nem kellett elhalasztani a filmes seregszemlét - 1968-ban azonban három nap után lefújták az eseményt, a diáktüntetések miatt, amihez a francia újhullám olyan ismert figurái is csatlakoztak, mint François Truffaut vagy Jean-Luc Godard.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.