Film

Családi bunyó

  • Szabó Ádám
  • 2019. április 21.

Mikrofilm

„Lelke van neki” – szoktuk mondani az olyan filmekre (családi, kutyás, sportos, néha zenés karriersztori), amelyek az ezerszer látott formulát ezer­egyedszer is felszolgálják nekünk, mi pedig zokszó nélkül be is kajáljuk. De persze mindig megideologizáljuk: jók voltak a zenék, aranyos a kutya, egyedi a látványvilág vagy viccesek a viccek. Ja, és látszott, hogy mindenki szívből dolgozott, a hősnőtől a best boyig.

A Családi bunyó is pont ilyen – sőt, még ilyenebb. Van benne egy elcseszett, de azért szerethető család, minden második mondatuk a sitkóról meg a bankrablásról szól, de látszik, hogy a légynek sem tudnának ártani; egy főhősnő, akit csak festett hajjal, bőrcuccokban tudnak geeknek álcázni; a zee természetesen oldschool és jól szól, valahol a környéken pedig még egy cuki kutyust is találtak. A sztori igaz történet, és egy angol kisvárosi családról szól, ahol mindenki bunyózik, de csak a lány kapja meg élete lehetőségét, hogy beállhasson a rivaldafénybe The Rock mellé.

A Családi bunyó minden egyes pillanata előre eltervezett – pont, mint a pankrációban. Ahogy azonban a bunyók élvezeti értékéből sem von le, hogy előre lezsírozták, egy filmnek sem feltétlen árt, ha pontosan tudja, mi akar lenni és kinek akar szólni – már ha jól meg van csinálva. A Családi bunyó pedig elég jól muzsikál. Florence Pugh a gyengébb pillanatokban is cipeli hátán a mozit, a helyszín és hangulatváltások miatt a sztori nem ül le egy percre sem. A tanulság is átjön: minden sikeres ember mögött áll egy család, Dwayne Johnsonból pedig csak egy van.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.