Film

Családi bunyó

  • Szabó Ádám
  • 2019. április 21.

Mikrofilm

„Lelke van neki” – szoktuk mondani az olyan filmekre (családi, kutyás, sportos, néha zenés karriersztori), amelyek az ezerszer látott formulát ezer­egyedszer is felszolgálják nekünk, mi pedig zokszó nélkül be is kajáljuk. De persze mindig megideologizáljuk: jók voltak a zenék, aranyos a kutya, egyedi a látványvilág vagy viccesek a viccek. Ja, és látszott, hogy mindenki szívből dolgozott, a hősnőtől a best boyig.

A Családi bunyó is pont ilyen – sőt, még ilyenebb. Van benne egy elcseszett, de azért szerethető család, minden második mondatuk a sitkóról meg a bankrablásról szól, de látszik, hogy a légynek sem tudnának ártani; egy főhősnő, akit csak festett hajjal, bőrcuccokban tudnak geeknek álcázni; a zee természetesen oldschool és jól szól, valahol a környéken pedig még egy cuki kutyust is találtak. A sztori igaz történet, és egy angol kisvárosi családról szól, ahol mindenki bunyózik, de csak a lány kapja meg élete lehetőségét, hogy beállhasson a rivaldafénybe The Rock mellé.

A Családi bunyó minden egyes pillanata előre eltervezett – pont, mint a pankrációban. Ahogy azonban a bunyók élvezeti értékéből sem von le, hogy előre lezsírozták, egy filmnek sem feltétlen árt, ha pontosan tudja, mi akar lenni és kinek akar szólni – már ha jól meg van csinálva. A Családi bunyó pedig elég jól muzsikál. Florence Pugh a gyengébb pillanatokban is cipeli hátán a mozit, a helyszín és hangulatváltások miatt a sztori nem ül le egy percre sem. A tanulság is átjön: minden sikeres ember mögött áll egy család, Dwayne Johnsonból pedig csak egy van.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Neked ajánljuk