Sarah Connor visszatér: íme a Terminátor 6 előzetese

  • B.P.M
  • 2019. május 23.

Mikrofilm

„I'll be back!”

Folytatódik az ellenállás a Skynet ellen: a Terminator sorozat hatodik része, a Terminator: Sötét Sors első előzetese ma látott napvilágot.

Már korábban is tudott volt, hogy a történetet a második résztől folytató - az azóta készült Terminator-filmeket és a sorozatot semmibe vevő - 6. részben játszani fog Linda Hamilton is, azaz a jövőben a gépeket legyőző John anyja, Sarah Connor ismét szembeszáll az öntudatra ébredt robotokkal. A trailerből kiderül, elszántsága a régi:

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.