Film

Egy fiú hazatér

  • - kg -
  • 2019. április 28.

Mikrofilm

A karácsonyi hazatérők külön kis műfajt képeznek, sőt, nem is olyan kicsit, hiszen – szemben például a hála­adáskori hazatérőkkel – rengeteg nemzet filmgyártásában felbukkanhatnak, így lobbierejük is számottevő. Peter Hedges rendező rég maga mögött tudhatja a hálaadáskori pulyka körüli családi bonyodalmak keserédes feldolgozását (Pieces of April), így magasabb osztályba lépvén joggal formálhatott igényt egy karácsonyi családi dráma elkészítésére.

Ennyivel azonban a forgatókönyvírást is sűrűn gyakorló alkotó nem érte be, és az időközben kisebbfajta sztárrá cseperedett fiára (Lucas Hedges) a karácsonykor hazatérő drogfüggő fiú szerepét osztotta. Ifjabb Hedges eddig is mindig jelesre vizsgázott világfájdalomból, annak is az amerikai kisvárosban megtermő fajtáiból – az ebben a sportágban mutatott kimagasló teljesítményéért egyszer már Oscarra is jelölték. Könnyen lehet, hogy most is hiteles, amit művel, nem kizárt, hogy tényleg úgy fest egy rehabról hazaeső fiú, ahogy azt a 22 éves színész előadja. Hedges beleélése Julia Roberts anyaalakításával jár egy csomagban, ami a film eladhatósága szempontjából mindenképpen pluszt jelent, de már rég esedékes egy olyan rendelet, amely bizonyos sztárság felett határozottan tiltja a küzdelmes életű kisvárosi anyák eljátszását. Bár a nagy színésznő jelentős távolságokat beautózva és komoly homlokráncolással bizonyítja az „anya csak egy van” örök igazságát, a felfagyott utakon megejtett drámai jövés-menés ellenére is úgy fest, mint az a híresség, aki egy jelmezes fogadáson átlagembernek öltözött.

Forgalmazza az ADS Service

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.