Egy „morális csőd”: jó nagy botrányt kavart a brit kislány eltűnéséről szóló doku

  • Szabó Ádám
  • 2019. március 16.

Mikrofilm

Elővették minden idők legismertebb gyerekeltűnési ügyét, de nem mindenki örül neki.

Újra divatba jöttek a dokumentumfilmek, amelyek a tévében és a különböző streaming platformokon nem csak magas nézettséget tudnak elérni, de akár olyan bálványokat is ledönthetnek, mint R. Kelly vagy Michael Jackson.

R. Kellyről és Michael Jacksonról is filmesek rántották le a leplet

Bálványokat döntögetnek az oknyomozó dokuk. A közelmúltban két, nagy hatású dokumentumfilmet is bemutattak, melyek az Indiewire cikke szerint a bíróságok helyett is igazságot szolgáltattak. Mindkettő egy-egy zenei idol sötét oldalát tárja elénk, elsősorban az áldozatokra koncentrálva. A hatrészes Surviving R. Kelly január 3-án debütált a Lifetime nevű csatornán, míg a Leaving Neverland-et március 2-án mutatta be az HBO.

Persze a Netflix sem akar lemaradni erről a vonatról – melyet Making a Murderer című 2015-ös sorozatukkal épp ők indítottak el. Most pénteken debütált The Disappearance of Madeleine McCann című 8 részes, igaz történeten alapuló bűnügyi dokumentumsorozatuk, mely máris heves indulatokat váltott ki.

A sorozat a közelmúlt egyik legismertebb, meg nem oldott bűnügyéről, Madeleine McCann eltűnéséről szól. A brit kislány 2007-ben, negyedik születésnapja előtt pár nappal tűnt el egy portugál üdülőhely egyik apartmanjából, míg szülei állításuk szerint egy közeli étteremben ettek. Az ügyben kacifántos, több országot érintő nyomozás folyt, mely során

 

a gyanú a szülőkre is kiterjedt.

 

Az akkoriban felívelő közösségi média csak tovább fűtötte az emberek kíváncsiságát az esettel kapcsolatban. Az azóta eltelt több mint 10 évben azonban Madeleine még mindig nem került elő, és valódi előrelépés sem történt a nyomozásban.

The Disappearance of Madeleine McCann | Official Trailer [HD] | Netflix

A detailed look at the disappearance of 3-year-old Madeleine McCann, who vanished while on holiday with her family. The Disappearance of Madeleine McCann. Only on Netflix March 15th. Watch The Disappearance of Madeleine McCann on Netflix: SUBSCRIBE: http://bit.ly/29qBUt7 About Netflix: Netflix is the world's leading internet entertainment service with 130 million memberships in over 190 countries enjoying TV series, documentaries and feature films across a wide variety of genres and languages.

A Netflix sorozata azonban az igazság kiderítésével kecsegtetett előzetesében.

 

A Variety szerint a sorozathoz több mint 40 emberrel interjúztak a készítők – Medeleine szülei azonban semmilyen módon nem járultak hozzá a műsorhoz. „Nem láttuk és továbbra sem látjuk, a sorozat hogyan segíthetne Madeleine keresésében, főleg mivel egy jelenleg is folyó rendőri nyomozásról van szó – a műsor akár ezt is akadályozhatja” – nyilatkozták. Rajtuk kívül viszont megszólalnak a tévében oknyomozó újságírók, rendőrök, az egyik korábbi gyanúsított, sőt, még a McCann család egykori szóvivője is.

Nem ez az első alkalom, hogy az érintettek engedélye nélkül készül film egy gyerekekkel kapcsolatos bűnügyből – az 1993-es James Bulger-gyilkosságról szóló Detainment című rövidfilmtől Bulger családja is elhatárolódott.A kisfilmet ennek ellenére Oscarra jelölték.

A Dissapearance of Madeleine McCann azonban vélhetően nem fog díjesőben fürödni – az eddig megjelent kritikák szerint a sorozat ugyanis nemcsak hogy semmi újdonságot nem szolgáltat, de még ízléstelen is. A Decider szerint egyszerűen nem érdemes 8 órát szánni rá, a Guardian pedig még sarkosabban fogalmazott: a műsor egy morális csőd, és valahol az eseten élősködő bulvárcikkek színvonalán áll.

Figyelmébe ajánljuk