Film

Ella Fitzgerald − Just One of Those Things

Mikrofilm

Kockázatos az 1996-ban elhunyt énekesnő éle­téről dokumentumfilmet készíteni, mivel életében nincsenek sötét titkok. Persze neki is nehéz sorsa volt, de nem volt részese olyan krimiknek, mint például Miles Davis. Kisgyerekként jutott árvaságra, a rokonoktól, az intézetből is megszökött, de miután 15 évesen elénekelt egy számot a harlemi Apollo Theatre tehetségkutatóján, a zenekarvezető Chick Webb a szárnyai alá vette, és ő lett Ella, akit a fél világ csak a keresztnevén emlegetett. És aki még akkor is egyszerűnek és közvetlennek tűnt, miközben a legmeredekebb bebop szólókat produkálta elképesztő invencióval.

Leslie Woodhead pergő ritmusú, érdekfeszítő filmjében az a legjobb, hogy megáll a bulvár határán, s nem kezdi buldogként rángatni azt, amire ráharapott. Az érett, világhírű, elvált Fitzgerald magánya kapcsán például elfogadja, hogy a közönség volt a szerelme, semmi és senki nem dobogtatta meg úgy a szívét, mint a taps. Meglepetésnek egyedül azt a publikálatlan rádióinterjút tekinthetjük, amelyben Fitzgerald a faji megkülönböztetést említi, noha erről máskor nem beszélt.

Ha újdonságokat nem is tudunk meg, az archív felvételek és a ma is élő kortársakkal készült interjúk sokat hozzátesznek az énekesnőről alkotott képhez, egyedül azt sajnálhatjuk, hogy a jeles zongoristáról, Tommy Flanaganről, aki európai turnéinak, így az 1970-es budapesti koncertjének is fontos közreműködője volt, nem tesznek említést. De a Fitzgerald-katalógus gazdagságát ismerve valószínűleg nem csak ő maradt ki.

Forgalmazza a Pannonia Entertainment

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.